A király kutyája

Részletek

Látogatás
7561
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Sebestyén Ádám
Szerkesztette
Kovács Ágnes
Könyv címe
Az eltáncolt papucsok Bukovinai székely népmesék
Kiadó
Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás helye
Budapest
Kiadás éve
1984
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak volt egy nagyon-nagyon szép leánya, s volt neki egy kutyája, amit rettentően szeretett. Nem adta volna oda senkinek a világ semennyi kincséért, az egész országért. Akárhova ment sétálni, a kutyát vitte magával. A leányát eljegyezte a szomszéd ország királyfia, s az a királyfi, ahogy járogatott a királykisasszonyhoz, hát erőst megtetszett neki a kutya. Kérte a királykisasszonytól, könyörgött, mert a királytól nem merte kérni. Addig könyörgött, addig istenkedett, hogy a királykisasszony, mikor az apja nem volt otthon, odaadta a kutyát a vőlegényének. Elvitte a királyfi a kutyát, de elfelejtette megkérdezni, hogy minek hívják. Hiába szólott neki így, hiába szólott neki úgy, a kutya csak szomorkodott. Gondolt egyet a királyfi, s azt mondja az inasának: - Most elmész oda a királykisasszonyhoz, s megkérdezed, hogy mi a kutyának a neve. De úgy kérdezd meg, hogy azt senki ne hallja, csak egyedül a királykisasszony! El is ment a királyfinak az inasa, de mikor a nagy terembe belépett, éppen az asztalnál ültek a király, a felesége s a leánya. Hej, de nagy bajban volt az inas, hogy tudja ő megkérdezni, hogy minek hívják a kutyát? Állt egy darabig, állt. Egyszer azt mondja a királykisasszonynak: - Azért küldött engem ide az, hogy mondd meg neki azt, hogy minek hívják azt. A királykisasszony átlátott a szitán, s azt mondja: - Mondd meg neki azt, annak hívják azt, ahogy te állsz ott, úgy ülök én itt. Hát elment az inas, s megmondta a királyfinak. Gondolkozott a királyfi, törte a fejét, mi lehet az, s nagy későre rájött. Biztosan az inas, mikor odament, erőst meg volt ijedve, s nem merte megkérdezni a királykisasszonytól az apja jelenlétében, minek hívják a kutyát, s azért mondta a királykisasszony, hogy annak hívják azt, ahogy te állsz ott, úgy ülök én itt. Azt mondja a kutyának: - Ide gyere, Félsz! S hát disznó adta teremtette, a kutya felugrott, s a királyfinak nyalta az arcát, s ugrált örömében. Azt se tudta, mit csináljon. Mert a kutyának a neve Félsz volt. Hej, de mikor elment az inas, nagy méregbe keveredett a király, s azt mondja a leányának: - Mit beszélgettél te az inassal? - Hát, édesapám, ezt én meg nem mondhatom. - Hát, ha nem mondod meg, akkor eltakarodj az országomból, hogy ne is lássalak! Nagy sírás s keserves könnyhullatások között a királykisasszony összeszedte magát, s elment. Elment a szomszéd ország királyfiához, aki a vőlegénye volt. Na, oda jó helyre ment, a királyfi egy csöppet se haragudott. Hanem egyből nagy lakodalmat csaptak, megesküdtek. Telt-múlt az idő. A királykisasszonynak született egy erőst-erőst szép gyermeke. Gondolta magában az öreg király, jó lesz, ha kibékülök a leányommal, s meglátogatom. Beleültek a feleségével egy szélhintóba, s elmentek, hogy meglátogassák a leányukat, s mikor a leányát meglátogatta, akkor látta meg, hogy ott van a legkedvesebb kutyája. Azt mondja a királykisasszony: - Na, édesapám, most már úgyis mindegy, megmondom, hogy mit mondtam az inasnak. S a király akkor tudta meg, hova került az ő legkedvesebb kutyája, s mit beszélgetett a leánya. Kérte a bocsánatot, hogy ne haragudjon a leánya. "Szánta-bánta, de immár mindegy volt, mert úgyis megbékéltek, s még ma is élnek, ha meg nem haltak. Aki nem hiszi, járjon utána!
Értékelés
★★★★
10 szavazat