Élt a világosi hegyeken innen, meg az iratosi dombokon túnan egy bojszi kutya, meg egy farkas. A farkas egyszer odasanyarodott, hogy a szemétdombon ennivaló után kutakodott. Kérdi tőle a bojszi kutya: - Ugyanvalóst farkas koma, mit keresel? - Én bizony cipőtalpat - válaszolt a farkas - itt a tél a kertek alatt! - Épp jónak mondod - hencegett a bojszi kutya. - Tudhatod, hogy jómagam tanult csizmadia vagyok! A farkas kapott a szón. - Akkor varrhatnál nekem két pár csizmát. - Varrok én, éppen egy kis szusszanatnyi időm is akad a sok megrendelés között. De kell hozzá egy jól kifejlett bikaborjú, mert annak a bőréből lehet aztán igazi farkas lábára való csizmát sikeríteni. Másnap a farkas odaállított a bojszi kutya vacka elé egy bikaborjúval. -Dolgozz-mondta a farkas-itt a csizmának való, de a henteselésben, nyúzásban segíthetek. - Ó, van énnékem két inasom, három segédem, szakemberek egytől egyig. De köszönöm az ajánlatodat. Alig telt el egy jó hét, valamelyik zuzmarás reggelen a farkas érdeklődik bojszi kutya bokorbéli szállás-műhelye előtt, a csizmája felől. Kész e már? - Nem kész - válaszolt bojszi kutya - lassan cserződik a kádban, bár minden-nap forgatjuk, mert vastag a bőr, éppen csizmának való. De ha már így összeszaladtunk, előre mondom, ha igazán jó járású, puhakoppanású csizmát akarsz magadnak, hozzál egy jól kihízott disznót kenőnek. A bőrt kenegetni kell, hogy ki ne töredezzen, meg ne keményedjen. Másnap már a bojszi kutya bokor-műhelye előtt állott a farkas egy kihízott disznóval, amit kenőnek hozott. Harmadnapra keményre fordult az idő, kopogott a farkas körme a jégen. Elment bojszi kutya vackához. Forgott a szeme fehérje, mert éhesen fázni nem farkasnak való foglalkozás. Félfarával ült le a bojszi műhelye előtt, mert félfarral nem reszket annyira, mintha a teljes testrész éri a földet. Ezalatt Bojszi kiszól a függönyön, hogy öltözik, ilyenkor nem szereti ha zavarják. A farkasnak meg fogyni kezdett a türelme, azért beszól Bojszi szállására: - Te bojszi, ha éngem ezzel a csizmával becsaptál, azt megkeserülöd! Bojszi kutya ijedtében kivallotta, hogy csizma nem lesz, mert a messzi földről összeszaladt kutyarokonsága megette a bikaborjút meg a kenőnek hozott hízott disznót. Még a csontokat is mind megszopogatták, háromszor négyszer is megrágták az utolsó porcikáig. Úgyhogy se pénz, se posztó! A farkas felborzolta a szőrét nagy haragjában, havas földet rugdalt bojszi kutya vackára, és azt vonította a befelhősödött égre: - ebből háború lesz, ebből háború lesz! Bojszi kutya tudta, hogy a farkas szavatartó állat, kirobbantja a háborút. Más megoldást nem talált, ő is elment katonát toborozni. A háború, az háború. Javában járja toborzó útját bojszi kutya, amikor látja egy falu szélső házánál, seprűvel kergeti macskáját, a pákosztost a gazdasszony. A macska nagy szomorúan elindult a vakvilágnak vándorolni, hogy így kitellett a becsülete. Kérdi tőle bojszi kutya: - Éppen hadsereget toborzok, beállnál é hozzám katonának? A macska kész örömest beállt. Ketten már többen vagyunk, bátrabbak is, örült bojszi kutya. Ebben a hiszemben mennek toborozni. Elöl a macska fölálló farokkal. Találkoznak a sündisznóval. Kérdik tőle, hogy beállna é a seregükbe katonának? A sündisznó örömében fölvisított, hogy öt az isten is katonának teremtette, tízezer szuronnyal fölszerelte, azonnal katonának áll bojszi kutya seregébe. Már azon gondolkoztak, hogy lobogót is kellene fabrikálni, hadd lássák a mindenféle civil népek, merre kanyarog a sereg. Akkor találkoztak a vaddisznóval. Bojszi mindjárt kérdezi tőle, beállna é a seregbe katonának, mert hiszen háború készülődik. A vaddisznó éppen védelmet akart kérni bojszi kutyától nagy üldözöttségében, mert mindenfe­lől űzik, hajtják a vaddisznóságot. Most is itt pufogtatnak a vadászok háromcsövű puskákkal. Katonának beállok közétek, majd megmutatjuk mi nekik, megemlegetik a magyarok istenét! Õ annyira idevaló, őt a Magasságos is tüzérnek teremtette, mert ha ő egyet böffent, akkorát szól az, akár az ágyú. Az erdő megrezdül tőle. Jöjjön csak az ellenség! Egy lélegzetvétellel böffent, akár százat is. Igen ám, de a farkas sem volt tétlen eddig. Szépen összeszövetkezett a medvével. Fogták egymás mancsát, amikor szarka cserregő kémkedésével a nyitjára jöttek, hogy bojszi kutya óriási sereget toborzott már a farkas háborús készülődése ellen. A bojszi kutya varjú kémei is hozták a hírt, hogy széles rajvonalban közelít a medvével szövetkezett farkas. Erre a hírre sebesen avarba fúrta magát bojszi kutya serege, várva a támadást. A farkas jött a medvével, ők is féltek egy kicsit, mert a hátuk mögött a zöldkalapos vadászok hatlövetű puskákkal durrogtattak. Az nem komédia. Bánták, hogy a bojszival háborúba keveredtek, de már kiutat nem találtak se előre, se hátra. Akkor egy sörétes puskával, éppen a bojsziék lövészárka előtt a farkast úgy oldalba sörétezték, hogy annak a szeme is fölakadt. A medve fölmarkolta szövetséges bajtársát, rohant vele a barlangjába, ahol vizes borogatással csihasztotta a sajgó sebeket. A medve úgy látta, a farkas fehér fogai villogásán, hogy az már nevet. Mondta is neki: - Ühm, pajtás, neked ez az egész nevetség, nekem ijedtség. Végül a medve istápolásával meggyógyult a farkas, a vadászok is elmen­tek, a macskát visszafogadta gazdasszonya, a sündisznó a makkoserdőbe kocogott, a vaddisznó hazament az anyjáékhoz, bojszi kutya meg nem vállalt több csizmavarrást. Igaz, nem is kínált néki senki efféle munkát.