Volt a világon két szabadságos katona. Gyalogszerrel utaztak hazafelé országon-világon keresztül. Estére kelvén egy falu szélére értek, bementek az első házba éjszakai szállást kérni. Kaptak. A gazda még örült is, hogy jókor jöttek, van egy szép kis tizenhét éves lányuk, aki félni szokott egyedül, nekik pedig olyan sürgős dolguk van holnap kora reggel a negyedik faluban, hogy máris indulniuk kell. Az apa a félős tizenhét éves lányának ajánlotta, hogy a katonákkal jól bánjon, lássa el őket jó vacsorával, reggel, ha indulnak, útravalóval. A katonák is örömmel ajánlkoztak, hogy a félős lány bátorítására lesznek minden erejükkel meg odaadásukkal. De már ekkor elkezdett a két katona azon civakodni, hogy ki háljon először a lánnyal. Az idősebb magának követelte az elsőbbséget, de a fiatal se tartotta magát alábbvalónak. Hallotta ezt a lány is, aki azt mondta: - Ne tusakodjanak a katona urak, majd én mondok egyet. Én fekszek középen, maguk ketten kétfelől. Biztosan jó lesz! A katonáknak így is nagyon kedvükre valónak látszott az éjszakai szállás. Akkor a lány azt mondta a fiatalabb katonának, hogy jöjjön ki vele, egy kis szava van hozzá, de az idősebbik maradjon az első szobában. Erre az öregebbre rázárta az ajtót, hogy egyik se vette észre, a fiatalabbal bement a hátsó szobába, ahol már vetett ágy várta a vándort. Hanem a lány azzal a szóval, hogy a kemence szájában maradt a töltött­káposztás fazék, kiment, de csöndösen rázárta az ajtót a hátsóházba terelt fiatalabb katonára. Így éjszakáztak. Másnap reggel, amikor összegyülekeztek, hogy valamit egyenek, nagyon haragosan pislogtak egymásra a katonák. Azt mondja a fiatalabbik: - Csak veled hált a lány éccaka! Mire a másik: - Nem igaz, tenálad hált! Azt mondta a lány: -No, látják, úgy lött, ahogy mondtam. Én középön, maguk kétoldalt. Morogtak a katonák, de vigasztalásukra a lány hurkát sütött nekik, s kiment fejni, hogy friss tejet is adjon a hurkához. A katonák úgy nekiláttak a hurkának, hogy a szülék részét, meg a lányét is megették, csak a bőr maradt ott. Szégyellték falánkságukat, ezért a törülközőjüket dugták az üres hurka-bőrbe. Azzal se tejet, se lányt nem várva, nagy sietve útjukra indultak, a kapu­félfától se vettek búcsút. A lány, sajtárral a kezében, csak a katonák hűlt helyét lelte. De nem hagyta annyiban. Látta, a katonák mindent fölfaltak, kapta magát, meg a törülközővel kitömött hurkabőröket, a katonák után szaladt, hogy ezt útravalónak szánta. Ahogy az első országúti kocsmához értek a katonák, rögtön bicskát rántottak az ennivalóra. De nem fogta a bicska. Kibontják, hát látják, hogy az okos lány megint kimacskázott velük. A törülközőt belevarrta a hurkabőrbe, azzal traktálta őket. De azért még most is élnek, ha meg nem haltak.