• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Az okos ember felesége

Részletek

Látogatás
13809
Értékelés
Star10Star10Star10Star00Star00
Volt valahol a világon egy ember, s annak volt egy felesége. Ez az ember mindörökké azt mondogatta a feleségének:   -Én az egész világ eszét a kalapom fejében hordozom.   Gondolta az asszony: „Várj csak, mert megpróbálom én egyszer, hogy olyan okos vagy-e te, amilyennek mondod, megpróbálom Elmegyen egyszer ez az ember szántani, s meghagyta a feleségének, hogy vigye ki neki délre az ételt. Megcsinálja hát az asszony az ételt, vinni akarja ki a szántóba, s amint kimegyen a kapun, egy asszonnyal találkozik, aki halat árult, s kénálta halára a halat. Veszen is az asszony a halból, az ételhez teszi a kosárba, s úgy ment a szántóba. Mikor kiért a szántóba, a halakat egymás után lerakta az eke után a borozda tetejére. Mikor az ura visszafordult az ekével, észrevette a halakat, felszedte, s azt mondta a feleségének:   - Látod-e, feleség, milyen okos ember vagyok: még a földben is halat tudok termeszteni. Vidd haza ezeket a halakat, s csináld meg vacsorára. Az asszony hazavitte, meg is csinálta a halakat, de meg is ette mind egybefaló falásig, s az urának fuszulykát főzött. Mikor az ura hazajött, megette a fuszulykát, s várta, hogy a felesége a halakat is vigye elé. De csak nem akarta elévenni.   Kérdi a feleségétől: - Hallod-e feleség, hová tetted a halakat?   De a felesége semmit sem akart tudnia halakról. Szóból szó kerekedett. Veszekedett az ember a feleségével, utoljára elkezdte ütni a seprű bütivel. Az asszony se vette tréfára a dolgot, tolvajt kiáltott.   Befutnak a szomszédok, s kérdik: - Mi a baj, mi a baj, szomszéd?   Erre az ember elbeszélte, hogy ő halat termesztett a szántóföldben, hazaküldte a feleségétől, s az nem akarja elévenni.   Az emberek azt mondták: - Hát kied mit beszél bolondot, szomszéd, hiszen a hal nem a földben terem, hanem csak a vízben.   Azt hitték, megbolondult a szomszédjuk. Megkötözték, hiába mentegette magát. Mikor a szomszédok elmentek, kérte az ember a feleségét hogy szabadítsa fel, de az asszony nem akarta, mert félt, hogy megveri. Megígérte az ura, hogy nem nyúl hozzá egy ujjal sem, erre mégis hozzáfogott, kioIdozta.   Mikor már félig eloldotta a köteleket, észreveszi, hogy az urának erősen dobog a szíve, azt mondja neki: - Hallja-e, kied megviselődött! Nem veszi észre, hogy rúg a gyermek? Erre megszégyelli magát az ember, s azt mondja, hogy ő elmenyen világgá, s addig nem menyen haza, amíg le nem betegedik.   Ő biza el is indult, s amint menyen, mendegél, estére elért egy nagy szász faluba, amit úgy híttak: Mikeszásza. Útközben talált egy pár csizmát, amiben még benne volt a gazdájának a lába. Gondolja, hogy elviszi magával, majd kiveszi a lábakat belőle, s jó lesz a csizma neki.   Estére megérkezett Mikeszászára, és szállást kért éjszakára egy szásztól. A szásznál éppen fuszulykát vacsoráztak, s őt is vacsorához ültették. Ő biza megehült volt napestig a sok járásban, jóllakott fuszulykával, s aztán ledőlt egy kanapéra, hogy aludjék.   A szásznak pedig egy tehene éppen akkor bornyúzott meg, a bornyút bévitték a házba, s odakötötték a kanapéhoz az ember háta mögé. A fuszulyka feszengetni kezdte az ember hasát, s azt gondolta: most jött reá a megbetegedés. Egyszer csak elbődül a háta megett a bornyú. Azt hitte az ember, hogy megszabadult a terhétől. Hátratapogat, hát a bornyú feje csak a kezébe ütközik, s azt hitte, hogy az ő gyermeke. Most arra gondolt, hogy miképpen hagyja ott a gyermekét. Felkelt a kanapéról, s nagy suttyomban otthagyta a házat.   Reggelre kerekedve a szász, amint felébred, keresi a vendéget, de sehol nem kapja; csak a bornyú előtt látja a két csizmát a két lábbal. Azt gondolta, a bornyú megette az embert, s megijedt, hogy most rajta van a sor. Kivezette hát a házból a bornyút, megkötötte a kert oldalához, s ott agyonütötte.   Ezalatt hazament az ember a feleségéhez, s kopogtat, hogy eressze be.   A felesége kérdi: - Ki az?   - Én vagyok, feleség, az urad.   Erre felelte az asszony: - Az én uram megviselősödött, elment világgá, s addig nem jön haza, amíg meg nem betegedik.   - Eressz be csak - mondja az ember -, mert én vagyok, az urad, s már megbetegedtem.   Erre beeresztette az asszony az urát, s megmondta neki, hogy nem is viselősödött meg, csak a szíve vert. Ettől fogva nem merte azt mondani az ember, hogy az egész világ eszét a kalapjában hordozza.
Értékelés
★★½
27 szavazat