• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A szegény ember állatai

Részletek

Látogatás
24312
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Sebestyén Ádám
Szerkesztette
Kovács Ágnes
Könyv címe
Az eltáncolt papucsok Bukovinai székely népmesék
Kiadó
Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás helye
Budapest
Kiadás éve
1984
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. S azoknak annyi gyermekük volt, mint az égen a csillag, még eggyel-kettővel több. Volt nekik egy malackájuk, egy tehenük és egy lovuk. Másképpen nagyon szegények voltak. Egyszer azt mondja az ember este a feleségének: - Hallod-e, édes feleségem! Holnap le kellene, vágjuk azt a malackát, hogy legyen a gyermekeknek s nekünk is, amit együnk. Meghallotta ezt a malacka, gondolta magában: Nem vágtok ti engem le!" Kirontotta az ólnak az ajtaját, s futás, elfutott az erdőbe.  Hát, ahogy fut az erdőben, az erdő végénél találkozik a farkassal.  Jaj, már a farkas előre nyalta a száját, milyen jót eszem én ebből a malackából. Rákiáltott: - Állj meg, malac, mert most megeszlek! Meghökkent a malacka, s kérlelőre fogta: - Ugyan bizony, te farkas, mit eszel rajtam? Sovány vagyok, kicsike. Várd meg az őszt, akkorra majd megnövök, s még kismalacom is lesz! Akkor lesz, mit egyél rajtam! - Jól van, nem bánom - egyezett bele a farkas. Reggel a szegény ember megy ki, hogy megnézze a malacot, hogy levágják, hát a malac nincs az ólban. Mondja a feleségének: - Hallod-e, édes feleségem, nincs meg a malacunk! Valaki ellopta, vagy nem tudom, hová lett. - Hát – feleli, a szegény asszony- egyebet nem csinálhatunk, eladjuk a tehenet, s abból veszünk egy malacot is vágni, még pénzünk is marad. De meghallotta ezt a tehén. Így okoskodott magában: „engem ugyan el nem adtok!” Elszakította a kötelet, amivel meg volt kötve, s ő is szaladt az erdőbe. Hát, ahogy ballag az erdőben, találkozik ő is a farkassal. Ráijeszt a farkas: - Na, a malackát nem ettem meg, most megeszlek téged, tehén! Megrémült a tehén: - Ne egyél meg, kedves farkas! Most sovány vagyok, majd az erdőben sok füvet eszem, s őszre még kisborjúm is lesz, akkor kettőt eszel nem egyet. – Jól van - hagyta ennyiben a farkas, s a tehén elfutott az erdőbe. Otthon a szegény ember felöltözött szépen, mennek ki az istállóba, hogy a tehenet vigyék eladni. Hát a tehénnek hűlt helye. - Jaj, jaj - sopánkodott a szegény asszony - ,nem elég, hogy a malacot ellopták, most még a tehenünkből is kifogytunk. Egyebet nem tudunk csinálni, el kell, adjuk a lovunkat. Meghallotta ezt a ló, azt gondolta magában: „engem bizony el nem adtok!” Elszakította a láncot, amivel meg volt kötve, és ő is vágtatott ki az erdőbe a többi után. Hát, ahogy megy, összetalálkozott a farkassal. Elébe toppan a farkas. – Állj meg, te ló, hadd egyelek meg! A tehenet s a malackát nem kaptam be, de téged felfallak. Könyörögni kezdett a ló: - Ne egyél meg, farkas! Sovány vagyok, girhes-görhös, de őszre lesz még egy kiscsikóm is, s akkor kettőnket ehetsz meg. – Jól van - bólogatott a farkas -, várok őszig. Na, az erdőben összetalálkoztak hárman: a malacka, a tehén meg a ló. A malacka ette a makkot, meghízott, hatalmas nagy disznó lett belőle, s még kilenc malaca is született. A tehén ette a füvet, és szépen kikerekedett, s még egy kisborjúja is lett. A ló ette a hereszénát az erdőben, s még egy csikót is ellett. Összeegyeztek úgy ősz fele, hogy jó volna, ha hazamennének. – Melyikünk menjen hamarabb, hogyha találkozunk a farkassal, mit mondjunk neki?-Tanakodtak. Azt mondja a malac: - Bízzátok rám, majd én megyek előre! Mentek, ment a kilenc malacka, röf-röf- röf, a disznó után. A farkas várta a falu végénél. – Most én téged, te disznó, megeszlek a kilenc malackáddal.  – Jól van - feleli a disznó-, de mosakodtál-e ma? Csak úgy ehetünk, ha kezet mosunk. Te farkas, mostál-e kezet? Szégyellte magát a farkas, mert ő bizony nem mosdott. – Jó, várj meg itt, elmegyek a patakra, megmosakodom - és szaladt a vízre, hogy kezet mosson. Addig a disznó azt mondta a malackáinak: - Fussatok utánam! - Futott elöl a disznó, utána a malackák, röf- röf-röf, és egyhamar eltűntek. Egyszer visszajön a farkas, s látja, hogy hűlt helyük. – Na, megállj, te disznó, becsaptál! Hát egyszer jött a tehén a borjúcskával. – Jó, hogy jössz, te tehén. A disznó becsapott, de most én téged megeszlek. – Jól van, na, farkas - hagyta rá a tehén -, hát egyél meg, én nem bánom. Ide figyelj! Látod-e, mi mekkorák vagyunk, s te mekkorácska? Menj be szépen abba a nagy gödörbe, nyisd ki a szádat, s mi beleugrunk. - Jó – egyezett bele a farkas. Belement abba a hatalmas nagy gödörbe, lemászott, és kitátotta a száját, á, ahogy csak tudta, még a szemét is behunyta, s várta, hogy a tehén meg a borjú beleugorjanak. De a tehén megszólalt: - Gyere, bocikám, bú- bú-bú! Úgy elfutottak haza, mintha ott se lettek volna. Egyszer a farkas összecsukta a száját, és mászik ki a gödörből, hát a tehén s a borjú nem volt sehol. - Na, ezek is jól becsaptak! - mérgelődött. - Majd a lovat s a kiscsikót megeszem. Várt egy kicsit, hát jött a ló a kiscsikóval. – Na, én most téged, te ló, megeszlek. Becsapott a disznó, a tehén! Azt mondja a ló: - Jól van, na, egyél meg! Hol akarod megkezdeni, a fejemen, a lábamon? Látod, te milyen kicsi vagy, s én milyen nagy vagyok? Kezdd meg a lábamat.  – Úgy is lesz - hagyta rá a farkas. - Na, nesze, harapjál egyet- s a ló patkós lábával úgy rúgta szájon a farkast, hogy a fogai mind kiestek. – Jaj de kemény a húsod - jajgatott a farkas -, nem is kellesz te! Akkor a ló a kiscsikóval, nyi-ha-ha, hazafutottak. Otthon megálltak a kapuban. Egyszer csak hallja a szegény ember, hogy valami röf-röf- röf, ui-ui, a tehén bú- bú-bú, a ló, meg nyihaha, ott a kapu előtt. - Hallod-e, te asszony, édes gyermekeim, ezek az állatok itt a kapuban olyasfélék, akár a mieink voltak, csak sokkal többen vannak. Megy ki az ember, kinyitja a kaput. Szépen besorakozott a disznó a kilenc malackájával, a tehén a borjúcskájával, a ló a kiscsikójával. A szegény ember mind beengedte. Jaj, de boldogok voltak! Volt, amit eladjanak, volt, amit levágjanak. Felöltözködtek jól, a gyermekeknek vettek szép ruhát, hogy tudjanak menni óvodába, iskolába. A tehenet minden reggel megfejték, volt tejük elég. Az embernek lett két lova, mert a kiscsikó is megnőtt, azt befogta a szekér elé, s eljárt fuvarozni, s még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle!
Értékelés
★★★★
26 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák