Egyszer így a falusi háznál kapirgált ugye a tyúk az eresz alatt. Egyszer rákoppant a fejire egy kő. Jaj, szaladásnak! A kert végibe megkérdezi a kakas: - Hova szaladsz, te tyúk koma? -Jaj, ne is kérdezd, kakas koma! Égszakadás, földindulás, fejemen egy nagy koppanás, szaladj te is, pajtás! No, szaladtak mind a ketten. Leértek a rétre, ottan tanálkoznak a nyúllal. Kérdezi: - Hova szaladtok, kakas koma? Jaj, ne is kérdezd. Égszakadás, földindulás, a tyúk koma fejín egy nagy koppanás, szaladj te is, pajtás! Hát szaladt a nyúl is. Tanálkoznak a rókával. Megkérdezi a róka: - Hova szaladtok még, nyúl koma? -Jaj, ne is kérdezd, égszakadás, földindulás, tyúk koma fejín nagy koppanás, szaladj te is, pajtás! Szaladtak. Jaj, mán az erdő szélin vótak.. Megkérdezi űköt a farkas: - Hova szaladtok, róka koma? - Jaj, ne is kérdezd: égszakadás, földindulás. Tyúk koma fejín egy nagy koppanás, szaladj te is, pajtás! Szaladtak, szaladtak, de mán akkor oszt beesteledett. Sötétbe ahogy mentek, hát vót egy nagy gödör ásva, mer a vadászok úgy szedték a vadállatokot. Úgy ejtették el, hogy ástak egy nagyon nagy gödröt, egy nagyot, mint egy kút, egy vermet, oszt annak a teteire raktak oly vékonyabb gallyakot, oszt az olyan vót ugye, mintha gyalogút lett vóna, csak mintha út lett vóna, és akkor úgy a nehezebb állatok úgy rászaladtak, bizony azok beleestek. Hát most ezek is úgy jártak, hogy ezek bizony ráléptek arra a gallyakra, vékony gallyakra, bizony belecsöppentek, mind a kútba vót. De ám mán másnapra nagyon megéheztek. Elkezdte a farkas mondani: - Farkas-farkas, jaj de szép, róka-bóka az is szép, nyúlam-búlam, az is szép, kakas-bakas az is szép... de mán tyúkom-búkomra, jaj de rút! Hát megették a tyúkot De hát ugye nem vót csak fél foguk alá elég. Nahát megint, mikor mán megéheztek, megint elkezdte. Hogy a farkas vót a legerősebb köztük: Farkas-farkas, jaj de szép, róka-bóka, az is szép, nyúlam-búlam, az is szép, kakas-bakas, jaj de rút! Na, akkor megették a kakast. Utána megették ugye a nyulat, utána mán nem maradt, csak a róka meg a farkas. Hej, a róka ugye nagy ravasz módra elkezdett, ő kezdte el előbb mondani: - Róka-bóka, jaj de szép, farkas-farkas, jaj de rút! Mondja neki a farkas: - Nem úgy van az, róka koma, te összetévesztetted! Hanem úgy van, hogy farkas-farkas, jaj de szép, róka-bóka, jaj de rút! Hát ugye a farkas megette a rókát. No, mán nem maradt, csak a farkas egyedül, maga vót. Hój, má ordított, micsinált, hol elaludt, hol csak megint, megint ordított éhségibe. Éhes vót. Hát egy szerencsétlen cigány muzsikus az meg más faluba vót muzsikálnyi. Ment arra ugye hazafelé keresztül az erdőn, hát szerencsétlenségibe ugye nekiment, hogy a sötétbe nem látta a gödröt, beleesett ő is a verembe. Hát jaj, mán a farkas nyalta a száját, má vicsorgatta a fogát, hogy megeszi a szegény cigányt, a cigány elkezdett muzsikálni a muzsikájával. Muzsikált-muzsikált, de má majd megszakadt a muzsikálással. Mán a víz szakadt róla. De mikor abbahagyta csak egy percre is a muzsikálást, a farkas mingyá vicsorította a fogát, hogy mingyá megenni akarta őtet. Hát bizony oszt ez így ment reggelig, hogy szegény cigány, annak muzsikálni kellett, muzsikált, mán alig bírt, egy csepp szusz is alig vót benne, de akkor is muzsikálni köllött. Mer másképp akkor az élete odalett vóna. Hát oszt reggel mentek a vadászok, ugye megnézni, hogy nincs-e valami: hát ugye ott látták a cigányt, meg a farkast. Ugye a farkast ugye lelőtték, a szegény cigány meg megmenekült. Hát eddig vót, mese vót.     Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004