Ment hazafelé a favágó az erdőből, nyakában a tarisznya, vállán a fejsze, kezében egy jókora furkósbot. Szembejött vele a medve: - Te favágó, nagyon éhes vagyok, megeszlek! -Ne egyél meg, medve koma - kérlelte a favágó -, inkább megtanítalak szépen dudálni! - Hű, az jó lesz, dudálni már régóta szerettem volna! - A favágó a medve közelébe húzódott, ráhúzta a bőrtarisznyáját a medve fejére. - No, most már dudálj, medve koma! A medve belemorgott a bőrtarisznyába, kapálódzott, de hirtelenjében nem tudott szabadulni. Továbbállt a szegény favágó, nem nézte a medve kínlódását. -Ment, mendegélt, összetalálkozott a rókával. -No, most jó éhes vagyok, szegény ember, nyomban megeszlek! -Ne egyél meg, róka koma, inkább megtanítalak szépen hegedülni! - Az nagyon jó lesz, már régóta szeretnék hegedülni. A favágó fogta a fejszéjét, belevágott hosszába egy közeli fába, belevert egy ékes a hasadékba. No, fordulj felém, róka koma, tanuld meg a hegedülés fortélyát! A róka farka a hasadékba került, az ember meg kihúzta az éket, a fába szorította a róka farkát. Élesen vonított a róka, mert nem tudott szabadulni. - No, muzsikálgassa, róka koma, kedvedre! Nagyot kacagott a szegény ember és továbbment Addig mendegélt, míg összetalálkozott a farkassal. - Majd megveszek az éhségtől, szegény ember, most téged megeszlek! - Jaj, ne egyél meg, tartsd meg életemet inkább megtanítalak téged furulyázni! - Furulyázni már régóta szerettem volna, ha megtanítasz, nem bántalak. - No, fordulj háttal felém, hadd tegyem a furulyát a fenekedbe! A szegény ember jól beledugta a botot a farkas fenekébe. - Furulyázzál, farkas pajtás, kedvedre, ha ez volt a szíved vágya! A farkas verte a farát a földhöz, ordított ahogy a torkán kifért, nem tudott szabadulni a bottól. A favágó jót mulatott rajta, aztán otthagyta. Messzire elhaladt a szegény ember, míg a farkas addig verte fenekét a földhöz, hogy kiverdeste a botot; míg a róka addig rángatta a farkát a hasadékból, hogy az elszakadt; míg a medve lecibálta a fejéről a tarisznyát. Mind a hárman nyargaltak a favágó után véres szemekkel. - Most aztán tényleg megesszük a szegény embert, aki ilyen csúful elbánt velünk! Egyszer hátranéz a favágó, hát nyomában lohol mindhárom állat. „Ennek a fele sem tréfa' - gondolta. Hirtelenjében nem tudott mit csinálni, lehúzta a nadrágját, gatyáját az állatok felé mutatta a fenekét, mélyen lehajlott. Megtorpant a medve. - Jaj, látok egy kis bőrtarisznyát, ha azt a fejemre húzza, végem lesz! Egy tapodtat sem megyek tovább. Megriadt a róka is: - Én meg egy kis hasadékot látok. Ha abba beleszorítja a maradék farkam, többet nem menekülök! Eljajdítja magát a farkas: - Én meg egy botot látok. Nem szeretném, ha a fenekembe kerülne! Visszafordultak az állatok, a favágó meg fütyörészve ment hazafelé. Ha az állatok el nem szaladtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.     Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004