Hol volt, hol nem volt, volt egy szegény gyerek. Míg az édesanyjával élt, addig éltek szépen, boldogságban, de mikor az édesanyja meghalt neki, akkor csak a legény otthon vót, nem akart semmit dolgozni. A szomszéd¬asszony egyre mondta neki: - Dolgozzál, Jankó, mer meg fogsz halni éhen! Nem lesz kenyered! -Ah, majd ad az Isten! - Ad az Isten, ad, de akár el is veszi! - aszongya. - Majd akkor - aszongya -, majd ad az Isten, én akkor se dolgozok! Hát egy napon mit ad Isten: szalad át Jankó: - Gyüjjön csak, szomszédasszony, gyüjjön csak: adott az Isten! - Mit adott vóna neked az Isten? Megy át a szomszédasszony: hát a vadludak, ahogy szálltak, ki vótak fá¬radva, hát leültek neki, leszálltak neki az udvarába. - Gyüjjön, szomszédasszony! Mikor meglátta, hogy tele van az udvar ludakkal összecsapta a kezit: -Jaj, Istenem, de sok! Arra fölfogták magukat a ludak, megijedtek, fölszálltak, elrepültek.. Mondta neki: - Na látod, adott az Isten, de el is vette. - Hát én nem bánom, akkor se dolgozok, inkább majd lopok! És akkor elment, oszt ellopta, a szomszédbú) lopott kakast. Ugye haza¬vitte, az se szólt semmit_ Lopott ludat-az se szólt semmit. Utána lopott egy órát; egy tornácon látott órát, a nagyórát ellopta, azt betette a szekrénybe. Hű, nagyon örült, hogy nagyon jól megy a dolga neki, mer hát eddig má mennyi mindent lopott, oszt akkor hát egy se kiabálta rája, há a szomszéd¬asszony csak hazudott Nem is igaz az, hogy rákiabál. „Má most, aszongya, majd nagyobbat lopok!" Elment, az uraságnál vótak jó nagy süldők, vette a szomszédasszonynak a talicskáját a kertvégbül, tolta, meg vitt egy zsákot, beletette a zsákba a lei szebb, legnagyobb süldőt Ahogy tolta hazafelé a kertek alatt-de hát a talics¬ka ugye hát nyikorgott, mer hát rossz vót, meg kint vót, kenetlen vót Hát egy¬szer csak értette, hogy a csikorgás, a nyikorgás hogy azt mondja: - Ugy is csak elcsíplek, ugy is csak elcsíplek! ,,Jól, aszongya, jobb ezt elhanyítani!" Elhanyította a talicskát, vállára kap¬ta a malacot. De a malac meg elkezdett visítani. Hogy: - Visznek, visznek, visznek! Jaj, azt is elhanyította! Hazaszaladt, ugrik be a szekrénybe, hogy elbújik, hogy nehogy a szomszédok észrevegyék, majd a szekrénybe nem tanálják meg. Hát a szekrénybe meg az óra elkezdte, hogy: -Loptak, loptak! - ahogy ketyegett az óra. Jaj, nagyon megijedt Bebújt gyorsan az ólba. Oszt ott meg elkezdte a lúd kiabálni, hogy: - Gigágá, te loptál, gigágá, te loptál! Hát bebújik gyorsan a másik ólba, hát ott meg oszt akkor kotkodált a tyúk vagy a kakas, hogy: - Kotkodá, kotkodá, te loptál, te loptál! „Jaj, hát aszongya, most mán biztosan itt megtanálnak engem, agyonüt¬nek!" Elkezdett szaladni ki a Nagyhegyre. hogy szalad elbújni. Hát ott ahogy megállt, de má nem bírt, nem vót benne semmi erő, leült a hegy tetejin, hát ott meg a szíve is azt verte, hogy: -Te loptál, te loptál! Hát elszaladt át a másik faluba, hogy ahol senki nem ismerte. Meg¬fogadta, hogy soha többet nem fog lopni, mivel ténleg a lopott jószág kikia¬bálja, hogy űtet lopták. Így élt boldogan, míg meg nem halt, de dolgozva.   Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004