Az úgy vót, hogy jártak a fonóba, oszt mikor elálmosodtak, ugye mán álmossak vótak, ugye ki köllött valamit tanálni, mert mán 10 óra felé unalmas vót az a fonás, meg ránk gyütt az álom. És akkor a legényeknek mondták: - Na, legények, most kimegy-e valaki a temetőbe, kimegy-e közületek'? Ki merne-e menni, nem hiszem, hogy vóna olyan, aki ki merne menni a temetőbe! De vót egy legény, aki aszondta: ű bizony kimegy -- ugye legénykedett, hogy ű kimegy. Na, ki is ment. S hozott egy ócska fakeresztet. Hogy ugye a temetőbe vót; azt máshonnan nem hozhatta. - Húj de bátor legény vagy. hallod! - mondták neki. -- Hát de mán nem hisszük, hogy visszavigyed - ott kezdték ugye cukkolni -, nem hisszük, hogy visszamernéd vinni! Nem mered mán visszavinni! Hogy azt vissza köll vinni - mert akkor megkísértenek ugye a boszorkák, meg a halott is ugye bosszút áll. a halott, így mondták. hogy bosszút áll a halott. Hát oszt ez visszavitte. Hát ugye régen szakácskát hordtak a legények, oszt ahogy szúrta be, beszúrta a szakácskájának a szélit, beszúrta ja a keresztvel. Oszt mikor el akart jünni a kereszttűl - jó szoroson be köllött azt szúrni -, hát mikor el akart jünni, akkor az húzta a fődet, húzta. No, oszt aszidte. hogy a halott húzza. Oszt ott esett kétségbe. Ilyeneket mondtak. Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004