Nagycsütörtökön éccaka vót ez. Mer nagyon keserves vót odamenni, abba a rossz útba. Mer nagycsütörtökön még csúszik, még esső van, még minden, szenvedések árán juttunk el odáig. Oszt akkor két villanylámpa is világított. Az egyik világított, amibűl a könyvből a keresztutat végeztük, a másik, valaki meg rávilágított a keresztre, a feszületre. Mer ha azt mondjuk, hogy gipsz vagy porcelán, de láttad, ez fa, a korpusz, úgyhogy ez egyáltalán nem ragyoghatott, és fújt a szél, nem vót még harmat se. És akkor csak aztat, hogy mind mondja egyik: -Jaj, Jézusnak az arca ragyog! - Hogy: - Olyan, mintha vizes volna! Mintha könnyezne! Erre papírzsebkendővel Ildikó megtörülte, mert magasan vót, és akkor megfogtam, fölemeltem így Ildikót a lábánál fogva, és akkor megtörülte, és akkor nedves volt, és sehol se harmat nem volt, semmi, mer akkor nedves lett volna, és rendessen mondta, hogy: „Ragyog, ragyog az arca a Jézuskának!" A korpusz.   Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó - Balassi Kiadó Budapest - 2004