Szerkesztette
Schäferné Földvári Ilona
Könyv címe
Mese a lótuszvirágról
Élt egyszer a hatalmas dzsungel szélén megbúvó kicsiny faluban egy szegény pár. Egyetlenegy leánykájuk született, több gyermekük nem is lett aztán. A kisleány gyönyörű volt. Ka Narunak nevezték. Anyja nem akarta az emberek közé engedni őt, szüntelenül aggodalmaskodott, attól félt, hogy egyetlen gyermekét elrabolják, vagy valami más baj éri. De édesapja megengedte, hogy a többi gyermekkel játszadozzék a kislány, nehogy a magány, a bezártság ártson Ka Naru fejlődésének.
Egy napon az anya félelme valóra vált, mert a kicsi leány nem tért haza. Vízért ment a kúthoz, és miközben vizet mert kis vödrébe, U Khla, a tigris rontott elő a sűrűből, hátára kapta a kisleányt, és barlangjába futott vele.
Ka Naru tudta, hogy a tigris minden vadállat közül a legkegyetlenebb, ezért reszketett félelmében. A tigris valóban meg akarta enni őt, de mivel túl soványnak találta, nem bántotta. Elhatározta, hogy felhizlalja, és ha majd jó kövér lesz, meghívja barátait, és hatalmas lakomát csapnak. Így aztán a tigris gondját viselte a leánykának, jobbnál jobb falatokat hordott elé, olyan finomakat, amilyeneket Ka Naru még sohasem evett édesapja házánál.
A kisleány nem sejtette a tigris gonosz szándékát. Boldogan élt a barlangban, és gyönyörű hajadonná serdült. Egy napon a tigris így mormogott magában:
- Szép nagyra nőtt a leány. Itt az ideje a jó lakomának. Megyek, és meghívom holnapra a barátaimat.
Így is tett. De egy jólelkű kis egér meghallotta a tigris szavait, és mivel szívből szerette a szépséges teremtést, mindent elmondott neki. Ka Naru keservesen sírt, és arra kérte a kis egeret, segítsen megszöknie a barlangból. A kis egér azt tanácsolta, hogy menjen el U Hinrokhoz, a félelmetes varázslóhoz, aki óriási béka képében lakozott. Ka Naru nem tehetett egyebet, elment a szörnyeteghez. Az varangyos békává változtatta őt, arra kárhoztatva, hogy haláláig viselnie kell a békabőrt. Ezzel szegény teremtés a gonosz szörnyeteg rabszolgája lett.
A kis egér látta, hogy Ka Naru csúf varangyos békává változott. Nagyon megsajnálta, és titokban kicsempészte a leányt U Hinrok birodalmából. Egyenesen a dzsungel közepén álló bűvös fához vitte a szerencsétlen teremtést. Azt tanácsolta a csúf békává varázsolt leánynak, hogy másszon fel olyan magasra, amilyen magasra csak tud, így a mennyei Kék Birodalomba jut, ahol sem a gonosz tigris, sem a szörnyeteg óriás béka nem érheti utol. Ka Naru így is tett, a kis egér pedig biztatni kezdte a csodafát:
- Nőj magasra, drága fácska, nyúlj az égig, segíts szegény teremtésnek! Nőj, nőj szaporán!
A bűvös fa nőni, nyúlni kezdett, ágai az eget hasogatták, és Ka Naru szerencsésen eljutott a Kék Birodalomba.
A bűvös fa pedig zsugorodni kezdett, és nemsokára ismét akkora volt, mint a dzsungel többi fája.
Ezalatt a tigrisek összegyűltek U Khla barlangjában, és haragosan látták, hogy a leánynak nyoma veszett. Bosszúságukban U Khlát, a házigazdát tépték ízekre, majd csalódottan, éhesen távoztak a barlangból.
Ka Naru pedig hontalanul bolyongott rút béka képében a Kék Birodalomban, ahol mindenki csodálatos palotában élt, de iszonyattal kergették el küszöbük elől a bebocsátásért esedező rút varangyot. Végül is a Nap kastélya elé érkezett, aki - szomorú történetét hallva - megszánta őt, és megengedte neki, hogy a kastély háta mögött álló kicsiny kunyhóba bekvártélyozza magát. Egy napon Ka Naru egyedül volt, azt hitte, senki sem látja, és levetette csúf békabőrét. A Nap fia meglátta őt, és azonnal beleszeretett. A jóságos Nap áldását adta rájuk, és a két fiatal összeházasodott. A Nap pedig fogta a rút békabőrt, tűzre vetette, és hamuvá égette.
U Hinrok, az óriási szörnyeteg varangy, ősidők óta haragban volt a Nappal, mert a Nap nem fizetett adót neki, nem ismerte el őt urának és parancsolójának. Mikor a szörnyeteg fülébe jutott, hogy a Nap a leányt megszabadította rút varangybőrétől, rettenetes dühre lobbant. Berontott a Kék Birodalomba, és harcba szállt a Nap ellen, hogy legyőzze és felfalja őt. De a Nap bátran védekezett, és hatalmas küzdelem alakult ki közöttük. Mikor az emberek a Földön látták a nagy csatát, félteni kezdték a Napot az óriási varangytól. Hogy megzavarják a gonosz békaóriást, hatalmas lármát csaptak dobokkal és trombitákkal. A szívtelen, de gyáva varangy irtózott a lármától, és annyira megzavarta a harsogás, hogy villámgyorsan felhagyott a küzdelemmel, és barlangjába menekült. Így győzött a Nap az emberek segítségével, anélkül hogy tudott volna róla, és megköszönhette volna nekik.
A gonosz varangykirály még most is ég a bosszúvágytól, s időről időre megpróbálja felfalni a Napot. Ilyenkor a Nap mintha elrejtőzne, s a Föld sötétbe borul. Ezt a sötétséget hívják az emberek napfogyatkozásnak mindenütt a világon. Ászám tartomány lakói ilyenkor megfújják a kürtöket, hogy elkergessék a gonosz varangyot, és újra fény ragyoghassa be a csodálatos, hatalmas Indiát.