Könyv címe
Mindentudó dongó
Kiadó
Erdélyi Pegazus Kiadó
Kiadás helye
Székelyudvarhely
Forrás helye
Magyar, Maros menti
Volt egyszer, hol nem volt, valahol messze élt egy király. Annak a királynak volt egy gyönyörűséges szép felesége. De a király el kellett menjen a háborúba. A feleségét, aki itthon maradt, rábízta egy dajkára. De nem tudta a király, hogy az a dajka egy istentelen boszorkány volt. Reábízta a feleségét nyugalmasan, úgy ment el a háborúba. Hát sok esztendőn keresztül ott kellett üljön. Hát addig a királynénak született hét gyermeke. Egyszerre mind a hét. S az istentelen boszorkány, mielőtt a királyné meglátta a gyermekeit, ellopta. A gyermekeinek, mindegyiknek aranylánc volt téve a nyakába. S aranyláncostul, mindenestül ellopta a gyermekeket, s kivette a köpenyegjébe az, erdőbe, s egy fa tövére letette. S akkor hét kutyakölyköt tett az ágyba a gyermekek helyibe. Na, elment a híre, búsult a királyné is, hogy kutyakölyköket szült a világra. Elment az egész országban a híre. Haza is jött a király a háborúból nagy dühösen, s anélkül, hogy kihallgatta volna rendesen a feleségeit, bé vetette a tömlecbe, a börtönbe. Na, az a hét gyermek szegény az erdőben, a fa tövin sírdogált. Arrafelé ment egy öregasszony, aki az erdőben lakott. Megsajnálta a hét gyermeket, felszedte a kötényibe, s hazavitte őket. S ott szépen cuclival etetgette, növelgette, napról napra mind szépen fejlődtek a gyermekek. Olyan gyönyörűek voltak! Sok idő elteltivel bément az öregasszony vásárba. Egy, fiút elvitt magával a városba, hogy segéljen neki hazahordani, amit veszen. A többiek otthon maradtak. Az istentelen boszorkány, hunné, hunnét nem, megtudta, hogy a gyermekek az erdőben megvannak. Elment ki az erdőbe, s meglátta a fiúkat. Gyönyörű szépek voltak, növekedtek, már nagyocskák voltak. A boszorkány levette az aranyláncot a nyakakról, s avval elment haza. Mikor hazaérkezett az öregasszony a másik fiúval, hát mondták, hogy odament valaki, s levette nyakukról a láncot. Búsultak, sírtak, hogy már el van víve a lánc a nyakukról. Már csak annak az egynek volt lánca, amelyik az öregasszonnyal a piacon volt. - Már elég nagyocskák vagytok, fiaim, most elmagyarázom nektek, az életetek sorát. Én titeket az erdőbe, egy fa tövin találtalak. S az aranyláncok, amit most elvettek tőletek, az a nyakatokon volt. Én avval találtalak benneteket. S én meg is tudtam – azt, - hogy ti királyi gyermekek vagytok, mert a királyi anyátok már szenved azótától a tömlecbe. Hét kutyakölyköt tettek a helyetekbe. Na, a gyermekek a nagy rémületre, a nagy beszédre felbuzdultak mind az egészen, hogy nekik menni kell, s nekik jelenteni kell a királynak, hogy ők a saját gyermekek, meg hogy vállalja el a király őket vissza gyermeknek, meg az anyjukat szabadítsa ki a tömlecből. Na, mennek is, mennek hamar. Hát ne menjenek mind az egészen, csak az menjen, amelyiknek az aranylánc a nyakán van, mert azt a király biztosan megismeri, mert az aranyláncba bé volt vésve a neve a királynénak is.Na, el is indul az az egy, amelyiknek az aranylánc még a nyakába megvolt. Na, jelentik a királynak, hogy van itten egy ügyes növendékfiúcska, akar beszélni felségeddel. Azt mondja a király:
- Vezessétek elébe!
Elejibe vezetik a kisfiút. Kérdezi: - Hát te, fiam, mit akarsz?
- Én - azt mondja -, felséges királyom, eljöttem, hogy, megmutassam ezt a láncot. Elveszi a király a láncot: - Hát - azt mondja - miféle lánc ez? Látja, hogy benne van a neve. Na, a fiú mindjárt elmondta: hogy kerültek az erdőbe, hogy egy öregasszony szedte fel s az nevelgette fel őket. Az öregasszony mondta, hogy a helyekbe hét kutyakölyköt tettek, s az öregasszonytól ők meghallották, hogy az anyjuk a tömlecben szenved. Na, mindjárt elé vette aztán a király a dajkát, amelyikbe akkora bizalma volt, s amelyik egy valóságos boszorkány volt. - Hát te, istentelen boszorkány, mit csináltál? Valljál bé most mindent!
- Hat levettem az aranyláncot a nyakakról, s verettem belőle egy aranypoharat. Na, ekkor aztán megharagudott szörnyen rája a király, s mindenki szeme láttára a kapura szegezte ki. Ott szenvedett ki a szörnyeteg, az istentelen boszorkány! Aztán a család összekerült, éltek nagy boldogan. Még most is élnek, ha meg nem hóttak.