Nyomtatás |  Close this window

Az eső, a dér és a szél ajándéka

Látogatás
7333
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Szerkesztette
Bojtár Endre
Könyv címe
Az aranycipellő
Kiadó
Móra Könyvkiadó - Kárpáti Kiadó
Kiadás helye
Budapest - Uzsgorod
Kiadás éve
1976
Forrás helye
Ukrán
Hol volt, hol nem volt ezen a nagyvilágon, volt egyszer két testvér. Az egyik igen gazdag volt, a másik igen szegény. A szegény testvérnek a szegénységéhez még igen sok gyereke is volt.Karácsony éjszakáján a szegény sorsú testvér, hogy az éjféli misére felkészülhessen, fölkelt, és tüzet akart rakni, mert az esteli parázs már hamuvá lett. Hiába kotorászott az iszákjában, mert ott se kovát, se taplót nem talált, amivel tüzet lehetett volna kiütni, s így tüzet nem rakhatott.Elküldte hát a legnagyobbik fiát a szomszédban lakó gazdag testvéréhez, hogy adna nekik egy kis parazsat tüzet gyújtani. A gazdag testvér olyan jó testvér volt, hogy nem csak hogy parazsat nem adott, hanem a fiút még nyakon is csípte, és kilökte szobájából, s közben nagyot rikkantott: - Hát még éjjel sem hagytok nekem békét, s méghozzá ilyen nagy ünnep estéjén! A fiú hazament, s elmondta apjának nagy keserűséggel, hogy a bátyuram milyen szíves volt irányában, a jó vendéglátáson felül még ki is lökte.Hiába fájt a szegény embernek ez a testvéri jóindulat, mégsem segíthetett magán. Idegenekhez nem akart menni tüzet kérni, hanem felmászott a háza előtt álló magas jegenyefa tetejére, s onnan nézett szét a mezőségen, hogy lát-e valahol világosságot. Hát látott is a falutól nem messze egy kis világosságot, s ez nagyon megvigasztalta. Leszállt a jegenyefáról, és ment arra, amerre a világosságot látta. Amikor a tűzhöz ért, három embert talált ott. Egyik volt a Dér, másik az Eső, harmadik a Szél. Ezektől kért tüzet. De ezek azt felelték neki: - Adunk mi neked tüzet, szegény ember, ha meg tudsz felelni a mi kérdéseinkre. - Előbb hallani akarom a kérdéseket, azután majd megmondom, hogy meg tudok-e felelni rájuk. Erre megszólal az Eső, s azt kérdi: - Mit gondolsz, jó az eső? - Igen jó, amikor megszárad a föld. Most a Dér szólalt meg: - Mit gondolsz, jó-e a dér? - Nagyon is jó, mikor sok a sár, mert azt összehúzza, s lehet aztán szárazon járni. A harmadik kérdést a Szél tette fel: - Hát jó-e a szél? - Igen jó nyárban, mert a sarat kifújja s kiszárítja. A három ember összenézett, s úgy találták, hogy a szegény ember elég jól megfelelt a három kérdésre. - No, minthogy jól megfeleltél kérdéseinkre – mondták neki -, kapsz tőlünk tüzet, azonfelül pedig, miután tudjuk, hogy nincs mit enned, ha hazaérsz, menj be a kamrába, s ott találsz elég ennivalót magad és gyermekeid számára. Most pedig terítsd le a gubádat, hadd rakjuk meg parázsszénnel. Jaj, de megijed a szegény ember, hogy ha ő most a gubáját leteríti, ezek telehányják égő parázstűzzel, akkor vége a gubájának, miben fog kitelelni. Látta a három ember a szegény ember ijedtségét, s ekként vigasztalták: - Csak te ne félj! Nem gyullad meg a gubád, és ha észrevennéd, hogy tüzet fogott, akkor bátran kiszórhatod a parazsat! Erre a szóra megnyugodott a szegény ember, leterítette a gubáját, amazok pedig szórólapáttal parázsszenet hajítottak rá. Mikor már látta a szegény ember, hogy a gubájának nincs semmi baja, egészen megvigasztalódott, a három ember aztán még vagy kilenc szórólapáttal lökött a parázsszénből.A szegény ember most összefogta a gubát, vállára vette, s úgy ment haza a tűzzel. Mikor belépett a szobájába, s a gubát kiterítette, akkor látta csak, mi van rajta. Akár hiszik kendtek, akár nem, csupa tiszta színarany volt az mind, tüzes parázs pedig csak éppen egy volt közte, amiből a szegény ember ízibe tűzet gyújtott a kemencén. Mondja most a feleségének: - Hallod-e, hékám, menj be a kamarába, találsz ott ennivalót is, hozd ki, és költsük el! Bizony jó lesz a gyerekeknek is. Benyit az asszony a kamrába, s úgy odalett ijedtében, hogy szegénynek majd leesett az állkapcája, nagyot sikított, elájult, és hanyatt esett.No, de volt is min megijednie, mert amit látott, az szegény embernek nem mindennapi dolog. A nagy sikoltásra, zuhanásra a gazda is szalad a kamarába, s őneki is tátva maradt a szája a nagy bámulattól.Hát tudják-e kendtek, hogy mitől ijedt úgy meg az asszony, és min bámult úgy a gazda? A kamarában egy polcon egy nagy gyémántkő ragyogott, s az úgy bevilágította a kamarát, hogy majd elvette a szeme világát annak, aki oda benézett.A gazda felemelte az elájult asszonyt, vízzel megfreccsentette, s mikor már magához tért, elbeszélte neki, hogy ne féljen, mert ez neki így meg így jött, aztán van itt mindenféle enni- és innivaló is. Hogy az asszony megvigasztalódott, hozzáültek az asztalhoz, és elköltötték a jó, ízletes ételeket.Másnap a szegény ember elvitte a drága, fénylő követ a királyhoz, aki annak becsét felismervén, cserébe adott érte a szegény embernek egy szekér aranyat és ezüstöt, s még haza is küldte neki saját alkalmatosságával. Amikor a szegény ember a sok pénzt elhelyezte, azt mondja a fiának: - Fiam, szaladj csak át Gyuri bátyámhoz, kérd el tőle a vékát, mondjad, hogy pénzt fogunk vele mérni! Szaladt a fiú egyenesen, s amint beállít, azt mondja: - Gyuri bácsi, azt üzeni az apám, adja ide a vékáját, mert pénzt fogunk vele mérni! - Úgy-e? Talán pelyvapénzt, mi? De azért odaadta a vékát, s gúnyosan mosolygott a fiú szemébe.Mikor a pénzt megmérték, a fiú a vékát pontosan hazavitte, s hogy a tulajdonos ne gúnyolódhasson, vagy egy fertály vékányi húszast benne hagyott a szegény ember. Bezzeg a gazdag testvérnek mintha késsel ütöttek volna a szívébe, olyan nagyot nyilallott benne az irigység. Sohase tette ugyan, de most átment a szegény, megvetett öccséhez, s azt kérdezte tőle: - Hát csakugyan igaz, hogy te pénzt mértél a vékával? - Igaz hát! - S azzal megmutatta bátyjának az öt köböl aranyat és ezüstöt. - De hogy jutottál ennyi pénzhez oly váratlanul? - Hát úgy, hogy karácsony éjjelén, mikor a fiamat hozzád küldtem parázstűzért, s te oly jó szívvel fogadtad, hogy tüzet se adtál, fiamat is kilökted, nem akartam a faluban senkinek sem alkalmatlankodni, felmásztam a kapu előtti jegenyefára, s szétnéztem, hogy nem látok-e valahol világosságot. Láttam is nem messze a mezőn fényleni egy kis világosságot. Egyenesen oda mentem. Három ember ült ott a tűz körül, akik azt mondták, hogy adnak nekem tüzet, ha három kérdésre meg tudok felelni nekik. Meg is feleltem nekik mind a három kérdésre, ők pedig a gubámat telerakták parázstűzzel. Csak mikor hazajöttem, akkor vettem észre, hogy az a parázs nem tűz volt, hanem csupa tiszta színarany és ezüst. A három ember azt is megmondta, hogy otthon a kamarában találok majd enni- és innivalót eleget meg egy fénylő drágakövet. Mindent úgy találtam. A drágakövet bevittem a királynak, aki ezért nekem egy szekér aranyat és ezüstöt adott.Nem hagyta nyugodni az irigység az idősebb testvért, s alig várta a jövő karácsony estéjét. Gondolta magában, hogyha ő is úgy tesz majd, mint öccse tette, akkor belőle még gazdagabb ember lesz.Amint aztán eljött a szent karácsony estéje, a tüzet jókor kioltotta, kiment a kapu elé, s a jegenyefára felmászott megnézni, hogy nem lát-e valahol a távolban valami világosságot. Éppen azon a helyen, nem messze a falutól, ahol egy évvel azelőtt az öccse is látott tüzet, ő is észrevette a világosságot. Lemászott a jegenyefáról, s egyenesen ment a világosság felé. Ott találta ő is a három embert, de ő ezeknek a nevét nem tudta, mert az öccse nem mondta meg neki: Kért tőlük tüzet, de ezek azt felelték neki: - Adunk neked tüzet, ha kitalálod, hogy hívnak minket! Találgatta ugyan, de azért csak nem tudta megmondani egyiknek sem a nevét. A három ember pedig ugyanaz volt, akivel a múlt karácsony éjszakáján a szegény testvér beszélgetett.A három ember nagyon jól tudta, hogy miben sántikál a gazdag ember, szeretne kincsekhez jutni, hogy még gazdagabb legyen. Azt is tudták, hogy a múlt év karácsony estéjén saját öccsének nem akart tüzet adni. Azért, hogy nem tudta kitalálni nevüket, azt mondták neki: - No, csak terítsd le a gubádat, adunk mi neked is parazsat, ha nincs otthon tüzed! Nem sokáig váratta őket a mohó testvér, leterítette a gubáját, amazok meg tíz szórólapáttal hányták rá a szenet. Most a guba ujjaiba dugta két karját, s a gubát úgy fogta fel, és vitte az ölében haza a parazsat.Mikor a tornácra ért, akkor a szén lángot vetett, az ereszalja meggyúlt, utána a ház és az istálló, benne a sok marha és minden vagyona odaégett. Egy óra alatt olyan szegény lett, mint egy év előtt az öccse volt, aki aztán szerencsétlenül járt bátyját igazi testvéri szeretettel és irgalommal gondozta, mert volt is miből. A nagy jólétben talán most is élnek, ha meg nem haltak.
Nyomtatás |  Close this window