Szerkesztette
Bojtár Endre
Könyv címe
Az aranycipellő - ukrán népmesék
Kiadó
Móra Könyvkiadó - Kárpáti Kiadó
Kiadás helye
Budapest - Uzsgorod
Élt egy faluban egy pópa. Kiment egyszer a piactérre, hogy napszámosokat fogadjon fel. Sokáig járkált a piacon, amikor összeakadt egy emberrel, akitől megkérdezte:
- Beállnál hozzám béresnek egy esztendőre?
- Be.
- És mennyi fizetést kérsz?
- Nem kérek sokat, mindössze húsz rubelt. De csak azzal a feltétellel, hogy egyikünk se haragudhat meg a másikra, nem veszekedhet vele. Akármelyikünk megharagszik, annak a másik levághatja a fejét!
- Úgy legyen, ahogy akarod - mondta a pópa.
Odaadott az embernek egy rubel előleget, és így szólt: - Én még járok itt egy keveset, vásárolok valamit, te menj egyenesen haza.
Élnek, éldegélnek, egy hetet, két hetet. Látja a pópa, hogy a béres nem úgy végzi a dolgát, ahogy kellene. Mit tegyen? A legény a kérő szóra nem hallgat, veszekedni meg nem szabad. Szól hát a pópa az asszonynak:
- Küldjük el a bérest az erdőbe fáért, ott majd felfalják a vadállatok. Rossz ökröket adunk vele, hogy ne érjen nagy kár, ha azokat is széttépnék a vadak.
Odament a pópa a béreshez, és azt mondta neki:
- Fogd be a szürke ökröket, és indulj az erdőbe fáért!
De a bérest sem ejtették a fejére, kihallgatta a pópa és a pópáné beszélgetését, szerzett hát egy pud kendert, egy hordó kátrányt, s egy ostort készített magának, ostornyélhez erősítette s feltette a szekérre, befogta az ökröket, és elindult az erdőbe fáért. Amikor az erdő közepére ért, nekiállt fát vágni. Ekkor felbukkant a sűrűből két medve, el akarták kapni, fel akarták falni az ökröket. A béres így szólt hozzájuk:
- Nyugodtan tépjétek szét őket, aztán majd magatok húzhatjátok a szekeret!
Amikor már elég fát vágott, úgy megrakta a szekeret, hogy az ökrök, melyeket felfaltak a medvék, meg sem mozdították volna; aztán elkapta a két medvét, befogta a szekér elé, ő maga felült a bakra, és csapkodni kezdte őket az ostorral.
Amikor hazaértek, és a pópa megpillantotta a két medvével közelgő bérest, majdhogynem eszét vesztette. A béres kifogta az „ökreit", beterelte őket az istállóba, ő maga pedig bement a házba ebédelni. A medvék pedig, amint bejutottak az istállóba, sorra megfojtották és felfalták az állatokat, reggelre kelve csak csont maradt belőlük.
Elküldte a pópa a bérest a földesúrhoz pénzért, arra számítván, hogy majd csak széttépik a harapós kutyák. De nem, ezt a bérest nem lehetett becsapni. A szekér elé fogta a medvéket, kapta az ostort, és elindult, hogy megszerezze a pénzt, egy egész vékával. Amikor behajtott az urasági udvarba, a kutyák rátámadtak. De valamennyit jól helybenhagyta az ostorával. Bement az urasághoz a házba, és így szólt:
- Add ide, uram, a pénzt,
- Miféle pénzt? - kérdi az uraság.
- Azt én nem tudom. Ide küldtek a pénzért, tehát add ide, mert különben véged.
- Mennyi pénz kell?
- Egy egész vékával.
Megijedt az uraság, lemért egy véka pénzt, és odaadta. A béres fogta a pénzt, és hazament. Amikor hazaért, a pópa ott állt a kapuban, nem volt se élő, se holt, kinyitotta a kaput, s csak a fejét csóválta, közben pedig arra gondolt: mennyi baj van egy ilyen béressel.
Egy hét múlva megint elküldte a pópa a bérest a malomba az ördöghöz, hogy hozzon lisztet. Az el is ment. Odaért a malomhoz, leszállt a szekérről, és ment befelé a malomba. Az ördögök azonban elkapták.
- Minek jöttél ide? - kérdik tőle. - Széttépünk, hogy még hírmondó sem marad belőled!
A béres nem sokat teketóriázott, fogta az ostort, és csépelni kezdte az ördögöket. . . Látják az ördögök, hogy baj van, kezdik hát hordani a zsákokat a szekérre. Annyit hordtak rá, hogy a medvék alig-alig bírták megmozdítani a szekeret. Felült a béres a bakra, és indult hazafelé.
Ekkor a szekér nagyot reccsent - eltörött a tengely. Leszállt a béres a szekérről, és visszaszaladt az ördögökhöz a malomba, megragadta az egyik ördög szarvát, és odarángatta a szekérhez. Odaviszi, és azt mondja neki:
- Mássz be, te átkozott, a szekér alá, és tartsd, nehogy lerogyjon a földre!
Az ördög hétrét görnyedt, úgy tartotta, s nagyokat nyögött közben.
Hazaért a béres, kiabálni kezdett:
- Nyisd ki, pópa, a kaput!
Mérges volt a pópa, hogy a béres az ördögöt is elintézte, de mit volt mit tenni, ki kellett nyitnia a kaput. Behajtott a béres az udvarra, behordta a zsákokat a kamrába, aztán fogta az ostort, és úgy ellátta az ördög baját, hogy az menekülni kezdett visszafelé, hogy csak úgy porzott az út utána.
Így éldegéltek egy hónapot, másfelet, amikor a pópa meg a pópáné arra az elhatározásra jutottak, hogy inkább megszöknek a béres elől.
Fogott a pópa két zsákot, az egyiket teletömte kétszersülttel, a másikat miseruhákkal, könyvekkel és más egyébbel, és felkészültek az útra.
Előző nap, hogy meg akartak szökni, a pópa az asszonnyal beszélgetett, a béres meg épp ott feküdt a padon, és kihallgatta a beszélgetésüket.
Amikor látta, hogy azok ketten már elaludtak, fogta magát, rátette az ágyára a takarót, mintha ott aludna, kiszedte a zsákból a kétszersültet, és ő maga mászott bele a zsákba.
Felkel a pópa, látja, hogy a béres nem mozdul, keltegetni kezdi az asszonyt:
- Kelj fel, tűnjünk el minél hamarabb!
Felkelt a pópáné is. Szép csöndben kimentek az udvarra. A pópa felkapta azt a zsákot, amiben a kétszersült volt, az asszony meg azt, amiben a miseruhák, és nekivágtak az útnak, vissza sem pillantottak. Szaladtak, szaladtak, s már jó messzire jutottak. Hirtelen úgy hallják, mintha valaki kiáltana. Ekkor még gyorsabban kezdtek futni. Az asszony már úgy kifáradt, hogy a lábai is meg-megroggyantak, de azért még mindig futott. Éppen egy folyón keltek át, amikor a béres megszólalt a zsákban:
- Vigyázz, pópa, nehogy összevizezz!
A pópa annyin megijedt, hogy hirtelenjében azt sem tudta, honnan szólnak hozzá, futott, mint az őrült, s maga sem tudta, hogy került át a túlsó partra. A béres pedig egyre csak kiabált neki:
- Ne fuss olyan nagyon, mert elejtesz!
A pópa kis híján meghalt az ijedségtől.
- Hát te itt vagy?
A béres kihasította bicskájával a zsákot, kiugrott belőle, és így szólt:
- Hát azt hittétek, hogy megszökhettek előlem? Nem, engem nem csaptok be!
Beesteledett.
- Hol fogunk most aludni? - kérdi a pópa.
- Hát itt a parton - válaszol a béres.
- Felőlem alhatunk itt is - feleli a pópa. - Csak te feküdj a part felé, az asszony középre, én pedig a domb felől.
Lefeküdtek aludni. A pópa meg az asszony felmentek a dombra, s a pópa így szólt a feleségéhez:
- Amint a béres elalszik, felkeltelek, aztán belelökjük a folyóba, és megfullad.
A béres ezt is meghallotta. Lefeküdtek aludni. A pópáné elhelyezkedett a miseruhában, a pap magára húzta a reverendáját, és elaludtak.
A béres hallgatózott, vajon horkolnak- e már. Végre horkolni kezdtek.
Szép csendben felállt, lehúzta a pópánéról a miseruhát, a saját helyére fektette őt, és letakarta zsákkal, ő maga pedig elhelyezkedett a miseruha alatt, lefeküdt, és keltegetni kezdte a pópát:
- Kelj fel, kelj fel, elaludt a béres!
A pópa felugrott, a béressel együtt megragadták a pópánét, és belelökték a folyóba. Az szépen el is merült. Ekkor a béres így szólt:
- Nahát, vége a pópánénak!
- Hát, te vagy az? – szólt a pópa, s úgy állt ott, hogy se élő, se holt nem volt.
Így maradt asszony nélkül a pópa. A béres pedig megkapta a fizetséget, ami dukált neki, s odébbállt.