Megitatják a fűzfát

Részletek

Látogatás
3359
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Szerkesztette
Boldizsár Ildikó
Könyv címe
Az egynapos király
Kiadó
Palatinus
Kiadás éve
2001
Egyszer volt hol nem volt, volt egy nagy görbe fűzfa Csenger meg Tótfalu közt a Szamos partján. Olyan nagyon görbe volt, annyira meg volt hajolva, hogy már csalt egy arasz választotta el a pataktól. A patak partján jöttek, mentek az emberek, de senkinek sem jutott eszébe, hogy ez a fa alighanem szomjas, azért van így lehajolva, de bizony nem ér el a vízig, jó volna hát megitatni. Egyszer arra megy egy szegény ember, azt mondja: - Hej, de szomjas lehet ez a fűzfa! Visszamegy Csengerbe, a faluba, mondja a bírónak, hogy szedjen össze nyolc embert rajtuk kívül, hogy legyenek tízen, aztán menjenek el, vágják ki a fát, döntsék bele a Szamosba, hadd igya jól tele magát, aztán majd visszaállítják. Ki is megy tíz ember a bíró kíséretében a patakhoz, nekifognak, lefűrészelik a nagy fát, s amikor a fa belezuhan a vízbe, látják ám mindnyájan, hogy a kiszáradt fűzfa olyan odvas, olyan szuvas, hogy csak úgy issza be a vizet. Azt mondja az egyik ember, az, amelyik az itatást indítványozta: - Látja, tekintetes bíró uram, milyen mohón iszik szegény fa, biztosan nagyon szomjas lehetett már. Na, hadd legyen itt vagy egy hétig, majd akkor kivesszük, most már menjünk haza. Azt mondja erre a bíró: - De előbb számoljuk meg, hogy megvagyunk-e mind a tízen, nem húzott-e be valakit a vízbe ez a nagy fa? Elkezd a bíró számolni, de amikor kilencig elszámol, magát elfelejti hozzávenni, s így csak kilencig jut. Megszámolja vagy ötször, de mindig csak kilenc! A fejéhez kapja a két kezét, és kétségbeesetten ordítani kezd: - Jaj, egy embert elvitt a víz! Jaj, mi lesz velem, mikor én vagyok a felelős mind a tízért! Nahát, most már haza sem mehetek, mert oda a becsület! Erre a többiek is elkezdenek számolni, de mindegyik csak kilenc embert számol. Azt mondja erre az az ember, aki a fűzfaitatást kitalálta: - No, már én sem mehetek többé haza, mert én találtam ki a dolgot, én vagyok a felelős mindenért. Egyszer csak azt mondja az egyik ember: - Tudjátok mit? Simítsuk le az agyagot a patak partján jó alaposan, aztán hasaljunk neki, vágjuk bele az orrunkat mind a tízen, vagy mind hányan itt vagyunk, aztán számoljuk meg, hány lyuk van a sárban. Úgy is tettek. Mikor lehasaltak, jól belevágták az orrukat a földbe. Megszámolják, hát tíz van. Hő! Elkezdenek örömükben ugrálni: - Megvan, megvan mind a tíz, megvan mind a tíz! Ezzel elmentek haza, és még most is otthon vannak, ha meg nem haltak.
Értékelés
★★★½
5 szavazat