Csalóka Péter

Részletek

Látogatás
5880
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Szerkesztette
Boldizsár Ildikó
Könyv címe
Az egynapos király
Kiadó
Palatinus
Kiadás éve
2001
Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy ember, akit úgy hívtak, hogy Csalóka Péter. Ezt a becsületes nevet csak azért kapta, mert akit csak lehetett, mindenkit becsapott. Egy alkalommal bement a városba, és kivel találkozik a leghamarabb? A bíróval. Mikor a bíró meglátja, köszön neki:- Szervusz, Péter fiam, hát hogy vagy? Miféle szél fújt erre? Mondd csak, nem csapnál be engemet?Mert ismerte a bíró Csalóka Pétert, tudta, hogy milyen ember.- Dehogynem - felelte Péter -, csakhogy amivel becsaphatnám, az nincs itt.- Az nem nagy hiba, Péter fiam - felelte a bíró -, ha nincs nagyon messze.- Egy félnapi járóföld - felelte Péter.- Na akkor, Péter fiam, itt a lovam, ülj fel rá, hadd lássuk, mit tudsz! Fel is ült Péter a lóra, de mikor felült, hol a ló fejéhez ült, hol a farkához. Úgy tett, mint aki nem tud lovagolni. Ez így ment egészen addig, amíg a városból ki nem ért. Amerre ment, a nép torkaszakadtából kacagott rajta. De amikor Péter a várost elhagyta, úgy megülte a lovat, akár egy huszár.Vágtatott egyenest a következő városba, ahol éppen vásár volt. Fogta magát Csalóka Péter, a lovat elvitte a vásárba, és eladta száz pengőért. De mielőtt eladta volna, levágta a ló farkát, s elvitte a város végén levő feneketlen tóhoz. Ott a ló farkával együtt bement a vízbe, ameddig csak be tudott menni, és ügyesen letette a ló farkának az egyik végét a tó fenekére. Még egy nagykövet is hengerített rá. Mikor elkészült, fogta magát, jól összesározta az arcát és a ruháját, és így nagy keserves ábrázattal, sántítva tért vissza a bíróhoz. Úgy tett, mint aki leesett a lóról. Mikor a bíró meglátta, kérdi tőle:- Hát veled meg mi történt, Péter?- Ej, hagyja el, bíró uram, ne is kérdezze! Hiszen látta, mikor felültem a lovára, hogy milyen jól tudok én lovagolni. Mikor kiértem a város végére, beugrott velem a ló abba a tóba, amelyik a város végén van, és én csak nagy nehezen tudtam megszabadulni, kis híja csak, hogy nem haltam meg magam is. A ló ott is maradt, belefulladt a vízbe.- Hazudsz, gazember - kiáltott a bíró - most becsaptál.- Dehogy csaptam be, bíró uram. Menjen ki, és nézze meg, a ló farka most is kilátszik a vízből. Ha nem mondok igazat, akkor zárasson be a bíró úr.- De hát gyere te is, Péter fiam. Mutasd meg, hogy hol van az a hely - felelte a bíró.- Jaj, dehogy tudok én menni, hiszen úgy fáj a lábam, hogy alig tudok ráállni - tettette magát Péter nagy sántítva.Akkor a bíró elindult a pandúrokkal, hogy megkeressék a lovat. Mikor kiértek a város végére és közeledtek a tóhoz, már messziről meglátták a ló farkát a vízben.- Nini, tényleg nem hazudott az én Péter fiam. Ott van a ló, csak a farka látszik. Már csak menjünk, segítsünk rajta. Hátha még életben lesz.Örült a bíró nagyon, hogy megvan a ló farka. Nem is nagyon parancsolt a pandúrjainak, ő maga ment elöl, hogy kimentse a lovát. Belecsimpaszkodott a ló farkába, és elkezdte húzni. Húzta, húzta, addig húzta, amíg a kő legurult róla, a bíró pedig hanyatt vágódott a sárban.- Hej, gazember mégis csak rászedtél - kesergett a bíró. Akkor jött rá, hogy csak a ló farka volt az iszapba beásva. - Na, megállj, mert jössz te vélem még a dutyiba. Megtanítalak én még téged kesztyűbe dudálni - fenyegetőzött a bíró.Ezalatt Péter nyugodtan mulatott a kocsmában a barátaival, volt pénze elég. Egyszer csak kinéz az ablakon, s látja, hogy a bíró közeledik nagy sárosán a kocsma felé. A ló farka a kezében, a város népe meg csődül utána nagy kacagva. Kapta magát Péter, és előre kifizette gyorsan két liter bor árát. Eközben a bíró is megérkezett a kocsmába:- Na, gazember, jössz vélem a dutyiba, mert becsaptál.De Péter rá se hallgatott, csak levette a zsíros kalapot a fejéről, és a földhöz vágta. Azt kérdezte a kocsmárostól:- Ugye, kocsmáros úr, ki van fizetve?Felelte a kocsmáros:- Ki bizony.Erre a bíró kezdte elfelejteni a lovat, inkább Péterre figyelt, hogy micsoda egy kalapja lehet? Ha földhöz vágja, ki van fizetve, amit ott ivott?Péter hamarosan kikéri a másik liter bort is, megissza, földhöz vágja a kalapját, s kérdi a kocsmárostól:- Ugye, kocsmáros úr, ki van fizetve?- Ki bizony - felelte a kocsmáros.Erre már a bíró is megszólalt:- Mondjad, Péter fiam, micsoda egy kalap ez? Hogyha földhöz vágod, ki van fizetve, amit ittál?- Hej, bíró úr, ezt én még az apámtól örököltem. Ha ez nekem nem volna, ilyen szegény létemre meghalhatnék étlen, szomjan. Mikor mulatni megyek, csak ezt teszem a fejembe. Akármennyit eszem, akármennyit iszom a barátaimmal, valahányszor a földhöz ütöm, mindig ki van fizetve.- Mondjad, Péter fiam, nem adnád el ezt a kalapot? - kérdi a bíró.- Haj, dehogy adom, hiszen megfordulna apám a sírjában, ha a tőle maradt örökséget eladnám.- Add nekem, Péter fiam, nagyon szépen kérlek. Adok érte száz pengőt.- Dehogy adom, bíró úr.- Adok érte százötven pengőt - alkudozott a bíró.- Nahát, ha már olyan erősen kéri a bíró úr, biztosan nagy szüksége van rá, odaadom hát kétszáz pengőért. A bíró beleegyezett, és ott helyben kifizette a pénzt. Péter pedig átnyújtotta neki a kopott, zsíros kalapot. A bíró nagy örömmel fogta a kezébe, és ment haza. Mikor hazaérkezett, hamarosan összeszedte minden jó barátját, ügyvédet, szolgabírót s a többi előkelő urat, és meghívta őket a legfényesebb vendéglőbe, hogy kipróbálja a kalapot. El is mentek mindnyájan a lakására, hogy majd onnét indulnak egyszerre mulatni. Mikor megérkeztek, látják ám, hogy egy rossz, kopott kalap van a bíró kezében. A bíró a fejére tette a rossz kalapot, és így indult mulatni. Nagy nevetés támadt, amikor meglátták.- Na, csak nevessétek ki magatokat - felelte a bíró majd megmutatom én, hogy milyen drága kalap ez, amin ti úgy nevettek. - És el is mesélte nekik, hogy milyen hatása van annak a kalapnak. - Majd meg is látjátok - bizonygatta.Mikor ezt elmesélte, a vendégek még jobban nevettek. Na, de azért mégis elmentek a mulatóba. Ott mindenki evett, ivott, amennyi jólesett neki. Mikor már mindenki jóllakott, vette a bíró a koszos, zsíros kalapját, és a földhöz vágta:- Ugye, vendéglős úr kérem, ki van fizetve?- Dehogyis van - nevetett a vendéglős. Először azt hitte, a bíró csak tréfál, de mikor látta, hogy másodszor, harmadszor, negyedszer is földhöz vágja a kalapot, már látta, hogy nem tréfálkozik. - Bocsánat, bíró úr, hát hogy volna kifizetve? Hiszen még egy fél forintot sem adott.Ekkor jött rá a bíró, hogy Péter másodszor is becsapta. „Na, megállj, te gazember! - gondolta magában. - Most aztán tényleg viszlek a dutyiba!” Ment is egyenest a két pandúrjával Péterhez. Péter már messziről meglátta a bírót közeledni, és az üstben éppen fövő gulyást hamar lekapta a tűzhelyről, és kivitte az udvarra. Rátette az üstöt egy nagy fatuskóra, és ott kavargatta, kóstolgatta az ételt. Mikor a bíró odaérkezett, és meglátta, hogy tűz nélkül fő a gulyás, megfeledkezett a lóról is meg a kalapról is.- Mondjad, Péter fiam, miféle üst ez, hogy tűz nélkül fő benne az étel?- Hej, bíró úr, drága egy üst ez nékem. Ha ez nem volna, régen meghaltam volna. Ezt még a nagyapámtól örököltem. Ebbe csak bele kell aprítani a húst és a krumplit, vizet tölteni rájuk, és már fő is az étel.- Ej, Péter fiam, nem adnád el ezt az üstöt nekem?- Jaj, bíró úr, dehogy adom! Megfordulna a nagyapám a sírjában, ha eladnám a tőle maradt örökséget.- De már adnék én, Péter fiam, adnék én érte száz pengőt.- Akkor sem adom, bíró úr.- Adok érte kettőt, fiam, csak add nekem.- Na, mivel annyira megszerette a bíró úr ezt az üstöt, annyira kéri, odaadom háromszáz pengőért. Egy szót sem szólt többet a bíró, csak elővette a háromszáz forintot, és kifizette az üstöt. Aztán Péter segítségével a hátára vette a nagy kormos üstöt, és sietett vele haza. Otthon letette a konyha közepére. Parancsol a cselédjeinek, hogy rögtön krumplit hámozzanak, húst aprítsanak, mert itt fogják megfőzni a gulyást a konyha közepén, méghozzá tűz nélkül.A cselédek csak bámulták, és csudálkoztak rajta.- Na, ne csudálkozzatok, ne bámuljatok, munkához kell látni. Majd meglátjátok, mi lesz itt mindjárt.Láttak biz’ a cselédek egy nagy semmit. Mégse főtt meg a paprikás, a tokány vagy a gulyás. Most már szégyellte magát a bíró nagyon, méregbe is gurult alaposan. Kapta magát, s csak úgy egyedül szaladt Péterhez, hogy vigye a dutyiba.- Na, gazember Péter, jössz velem a dutyiba, mert megint becsaptál.- Hát hogy csaptam volna be, bíró úr! Dehogy csaptam!- Hát úgy, hogy az üst nem főz - felelte a bíró.- Hát hogy főzne, bíró úr, mikor a tuskót itt hagyta, amelyiken főtt? Azt nem vette meg.- Hát csak az a baj, Péter fiam?- Az hát, bíró úr - felelte Péter.- Hát mennyiért adod nekem a tuskót, Péter fiam? - kérdezte a bíró megjuhászkodva.- Olcsóbban adom, mint a másikat, mert ezzel én már nem sokat érek. Odaadom száz pengőért. A bíró nyomban ki is fizette a pénzt, és Péter segítségével a hátára vette a nagy tuskót. Meggörbedve cipelte haza. Amerre ment, mindenki kinevette, mondván:- Nézzétek, a bírónak elfogyott a fája!Amikor hazaérkezett, letette a tuskót a konyha közepére, a cselédek meg rátették az üstöt, és várták, hogy főjön az étel. Várhatták napestig, csak nem főtt az. Ekkor már a bíró is belátta, hogy Csalóka Péter megint becsapta. El is határozta magában, hogy akármije lesz is Péternek, ő többet meg nem veszi, hanem viszi a gazembert a dutyiba.El is ment a bíró Péterhez, de mikor Péter meglátta a bírót közeledni, azt mondta a húgának:- Ha ideér a bíró, veszekedjünk jó hangosan.Azzal a gyomra tájékára kötötte az aznap levágott birka gyomrát, s azt is mondta a húgának:- Amikor a bíró ideérkezik, veszekedjünk hangosan. Te egy szót se hagyj helybe, amit én mondok. Akkor én kapom a bicskámat, és a gyomromba ütöm, és úgy fogok tenni, mint aki meghalt. Te pedig gyorsan vedd le az almárium tetejéről a sípot, és fújjál a fülembe háromszor, erre én rögvest föltámadok.Így is történt. Amikor a bíró odaérkezett, a két testvér olyan hangosan veszekedett, hogy a bíró szóhoz se tudott jutni a nagy veszekedés közben. Végül Péter kapta a bicskáját, és a gyomrának szegezte. A bíró ugrott, hogy megfogja Péter kezében a bicskát, de már késő volt, Péter holtan rogyott össze. Akkor a húga kapta a sípot, és háromszor Péter fülébe fújt. Erre Péter katonásan fölugrott, s elkezdte dörzsölni a szemét:- Hej, de jót aludtam - mondta.- Aludnál bizony te ítéletnapig, ha ez a síp nem volna.- Hej, Péter fiam - csodálkozik a bíró -, micsoda síp lehet ez?- Hej, bíró úr, ha ez a síp nem lenne, akkor én már rég nem lennék.- Nem adnád el nekem ezt a sípot?- Jaj, dehogy adom, bíró úr! Ha eladom, én már nem is élek tovább.De a bíró addig könyörgött, míg Péter eladta neki a sípot négyszáz pengőért. Vette a bíró a sípot, és a zsebébe tette. Elfelejtve lovat, kalapot, üstöt, tuskót, megelégedve tért haza. Most már nyugodt volt, hiszen bármennyire bosszantják is a cselédek ezután, neki már nem eshet baja, mert ez a síp megóvja őt a haláltól.Mikor hazaérkezett, előhívta a kocsisát, Jánost, és azt mondta neki:- Na, János fiam, figyelj ide. Itt van ez a síp, ezt terád bízom. Tedd fel az almárium tetejére, rajtad kívül nem tudhatja senki, hogy hol van. Mikor én valamiért erősen megharagszom, és látod, hogy a guta majd megüt, vagy meg is ütött talán, akkor vegyed ezt a sípot, és fújjál a fülembe háromszor. Telt-múlt az idő. Egyszer éppen János volt az, aki nem úgy cselekedett, ahogy a bíró parancsolta. A bíró annyira felbőszült, úgy elöntötte a méreg, hogy mérgében megfulladt. Mikor János látta, hogy a bíró holtan esik össze, eszébe jutott a síp. Kapta hamar a sípot, és a bíró fülébe fújt háromszor. De bizony fújhatott három- százszor is, mert a bíró úr mind a mai napig meg nem mozdult.Csalóka Péter pedig azóta is éli a világát, ha meg nem halt.
Értékelés
★★★★½
12 szavazat