Csalóka Péter újabb kalandjai

Részletek

Látogatás
3457
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Szerkesztette
Boldizsár Ildikó
Könyv címe
Az egynapos király
Kiadó
Palatinus
Kiadás éve
2001
Élt egyszer egy furfangos ember, akit Csalóka Péternek hívtak. Hogy miért hívták Csalóka Péternek, azt mindjárt elmondom, de biztosan kitalálták már, hogy azért, mert mindenkit becsapott, aki csak hagyta magát. Egyszer ott ül Csalóka Péter a kocsmában, amikor beront az ajtón két rátóti lovas legény, akik már messzeföldön hallották Csalóka Péter hírét, s azt mondták neki: — No, Csalóka Péter, csapj be minket, ha tudsz! — Nem csapok be én senkit, jó uram — szabadkozik az ember —, ha tudnék, sem akarnék, még ha akarnék, sem tudnék. — Már pedig minket be kell csapnod, addig innen el nem megyünk. — Isten neki, hát akkor itt maradunk holtig, de én be nem csapom kendteket, mert én igaz ember vagyok. Ezzel Péter odament a kocsmároshoz, félrehívta s mindjárt kifizette neki húsz icce bor árát, azzal visszaült a lovaslegények közé és hozatott mindenkinek bort. Valahányszor egy iccét hozatott, a sipkáját mindig a földhöz vágta, s azt kérdezte a kocsmárostól: úgy-e, ki van fizetve ez a bor? A kocsmáros pedig mindig rábólintott, hogy igen. A legények eleinte nem akarták elfogadni a bort, mondogatták, hogy ne költse rájuk a pénzét, de Péter csak biztatta őket, hogy igyanak csak, mert neki olyan sipkája van, amely, ha földhöz vágják, kifizeti a bor árát. A legények látták, hogy igazat beszél, s amennyi eszük volt, utóbb meg el is hitték, és könyörögni kezdtek, hogy adja el nekik azt a sipkát. — Nem adom, dehogy adom, kétszáz forintért sem adom —, tiltakozott Péter. — De csak ideadja kend háromszázért? — unszolták a legények s nem hagytak neki békét addig, amíg rá nem vették arra, hogy a sipkát átengedje nekik.A legények megörültek a vételnek, s mindjárt odébb is álltak, hogy a szomszéd falu csárdájában kipróbálják a sipkát. De pórul is jártak, mert amikor megitták a bort, hiába csapták földhöz a sipkát, a kocsmáros semmit sem akart tudni a kifizetésről.— Talán te nem ütötted jól a földhöz - szólt az egyik legény, s kivette társa kezéből a báránybőr sipkát. - Várj, majd én megpróbálom - s ezzel ügy a padlóhoz vágta a fejfedőt, hogy az akkorát szólt, mint egy ágyú. A kocsmáros egy szót sem értett az egészből.— Majd a földhöz vágom megint én - szólt erre a másik ismét, s a földhöz is vágta a sapkát úgy, hogy rögtön kirepedt az oldala, de a kocsmáros még mindig értetlenül állt. A két legény csak ütögette egy darabig a sipkát a földhöz, végül mérgükben hozzávágták a kocsmáros fejéhez, az meg vissza az ő fejükhöz, míg úgy szét nem ment a sipka, hogy nem maradt belőle semmi.Ekkor jöttek rá a legények, hogy becsapta őket Csalóka Péter, s dúlva-fúlva visszafordultak, hogy visszakérjék a pénzüket. Nem találtak otthon a háznál, a szomszédok azt mondták, hogy kiment a kölesföldre.A két legény kilovagolt utána. Ott találták Pétert, amint egy nagy jegenyefának vetette vállát. A jegenyefa félig megdőlve éppen a kölesvetésre hajlott. — Mit csinál kend? - kérdik tőle a legények. — Jaj, nagy bajban vagyok - felel Péter. - Ez a nagy jegenyefa ki akar dőlni s tönkreteszi a vetésemet, ha meg nem tartom.— Mi meg azért jöttünk, hogy adja kend vissza a pénzünket. — Visszaadnám biz én kész örömmel, de nincs nálam, otthon hagytam, s ha elmegyek, ez a fa bedől a kölesembe. — Ne féljen, kend, majd megtartjuk mi, míg kend hazamegy. — Igen am, de fáj a lábam, nem győzöm a gyaloglást. — No, hát üljön fel kend az egyik lovunkra, mi pedig megvárjuk, míg visszajön.Csalóka Péter engedett a szónak, s miután a két legényt beállította a fa mellé ügy, hogy az egyik a hátával emelte, a másik pedig fogta a fát, felült az egyik lóra s elkezdett csendesen cammogni hazafelé.— Siessen kend! - kiáltottak utána a legények. De Csalóka Péter szép lassan baktatott, amíg látták, s amikor eltűnt a szemük elől, nosza, nekieresztette a féket s egy perc alatt otthon termett. Otthon levágta a ló farkát, a lovat eladta egy kereskedőnek, a lófarkat rákötötte egy cölöpre, s az egészet leverte egy jó nehéz súllyal egy pocsolya közepébe. Amikor ezzel végzett, elindult vissza gyalog a kölesföldre.Már messziről elkezdett kiabálni a legényeknek, hogy jöjjenek gyorsan a segítségére, mert a lovuk sárba fulladt. Az egyik legény, az, amelyik fogta a fát, rögtön felugrott és futni kezdett, mire a másik kétségbeesetten ordítani kezdett, hogy a fa most mindenestül őrá esik, s kézzel-lábbal iparkodott megtartani. De annyira félt, hogy mégis rádől a fa, hogy végül kiugrott alóla, és akkor látta csak, hogy esze ágában sincs annak a fának kidőlni, hanem csak félre van nőve, s ezt a görbe fát tartatta velük Csalóka Péter egész nap, hogy szinte megszakadtak bele. Mentek aztán a legények ahhoz a pocsolyához, amelyhez Péter vezette őket, s amikor meglátták a kilátszó lófarkat, begázoltak a sárba, s megfogták két kézzel a farkat, hogy majd annálfogva kihúzzák a lovat. Húzták, ráncigálták, egyszerre a lófarok a markukba szakadt, ők meg hanyatt estek vele.Eközben beesteledett s feljött a hold. Csalóka Péter mezítláb volt, s fázott a lába. Leült a földre és a talpait feltartotta az égre a holdvilág felé, s ott nyögdécselt gyönyörűségében, hogy milyen jól melegíti a holdvilág az ő talpát. A legények elhitték, hogy a holdvilág melegít, s mivel az ő lábuk is fázott, lehúzták a csizmáikat, s ők is feltartották talpukat a holdvilág felé.Csalóka Péter ezalatt mindegyikük csizmájából kiválasztott egyet, felhúzta a lábára, s míg a legények a holdat nézték, ő szépen eliramodott. Amikor a legények érezni kezdték, hogy a holdvilág csak olyan hideg, mint máskor, keresni kezdték a csizmákat, de bizony csak egyet-egyet találtak, a másik két fél elment Csalóka Péterrel.Nagy szitkozódások közepette felhúzta mindegyik a maga fél pár csizmáját, felültek ketten egy lóra, s amelyiknek jobbról volt a csizmája onnan, amelyiknek balról volt, amonnan sarkantyúzta a paripát. Így mentek be a faluba. S amint odaértek Csalóka Péterhez, hangosan veszekedni kezdtek: — Te embercsaló gézengúz! Te város füle, falu farka! Te gyönyörűséges mákvirág! Te akasztófa címere! Te ördögökkel egyidős nagy kópé! Te boszorkány! Elcsaltad a pénzünket, elloptad a lovunkat, elszöktetted a csizmáinkat: most megfogunk és beledobunk a vízbe.Hiába tiltakozott Péter, hogy ő nem szereti a vizet, a legények kezet-lábát megkötözték, beledugták egy nagy zsákba s kivittek a folyó partjára.Talán mindjárt bele is dobták volna, ha a folyó partján egy kocsma nem lett volna, amit azért építettek a vízhez oly közel, hogy ne kelljen messze menni a vízért.A két legény meglátta a kocsmát, és rögvest betértek, hogy bosszújuk hevét leöntsék valamivel. Pétert meg kinnhagyták az ajtó előtt. Azalatt odaérkezett a folyóhoz egy juhász, hogy megitassa az állatokat. Péter meghallotta a zsákban az emberi és állati hangokat, s elkezdett rugdalózni, és fennhangon kiabálni: - Nem akarok ispán lenni! Nem akarok ispán lenni!A juhász odamegy, hallgatja, hogy mit kiabál Péter.— Hát kendet mi lelte? - kérdi.— Jaj! - kiabál Péter -, kötéllel jöttek értem a szomszéd városból, hogy elvisznek ispánnak, úgy megtetszettem nekik. De én nem akarok ispán lenni!— Én viszont akarok - mondja a juhász -, cseréljünk csak helyet!Azzal kioldozta a zsák száját, kiengedte Pétert, és maga bújt bele.Csalóka Péter meg szépen odébbállt a juhász juhaival. Közben a legények jól felöntöttek a garatra, majd vették a zsákot, és beledobták a halastóba. Nagy vígan mentek tovább, s arra gondoltak elégedetten, hogy már most nincs több Csalóka Péter a világon.Mekkora volt tehát álmélkodásuk, mikor az úton találkoztak azzal, akit a víz fenekén hittek.— Hol vette kend ezt a sok juhot? - kérdeztek tőle.— Onnan hoztam a vízből - felelte Péter -, menjetek bele ti is, nektek is jut bőven, majd én megmutatom, hol ugorjatok be. - Azzal odavezette őket a partra, s ahogy a vízhez állított juhok képe a vízből visszatükröződött, a legények azt gondolták, azok rájuk várnak, s beugrottak a vízbe. Ott is vesztek azon nyomban. Csalóka Péter pedig elvitte a vásárra a juhokat, jó áron eladta őket, aztán letelepedett az útra, leterítette subáját a földre, kiöntötte rá a juhokért kapott ezüstpénzt, és hangosan számolni kezdte.Arra jött egy lakodalmas menet, es észrevették Csalóka Pétert, amint a sok pénzt számlálja. Uccu, mindjárt nekiestek, ugyan mondaná meg nekik, hogy hol vette azt a temérdek sok pénzt? Péter nem volt rest felelni: - Itt nem messze a hegyekben, az erdőn túl, a mocsáron innen, hajszra fölfelé, csáléra lefelé, a domb mellett, a hegy alatt, a nagy körtefa tövében van egy mély kút, az tele van pénzzel, csak vödör kell, amivel merítsen belőle az ember.A násznép a vőlegénnyel együtt rögtön szétszaladt, hogy megkeresse a csodakutat, nem maradt ott más, csak a szegény menyasszony, akiről a pénz szóra mindenki megfeledkezett.A szegény ifjú leányzó leült sírdogálni egy kőre, sírt keservesen, hogy mi lesz már őbelőle, ha meg a vőlegénye is ilyen könnyen magára hagyta. Csalóka Péter nem volt érzéketlen legény, sőt, amint a szép leányzót meglátta sírdogálni, odament hozzá vigasztalni, segített neki a kötényével megtörölgetni a szemet, s hogy meg ne fázzon a kövön, inkább az ölébe ültette, s addig biztatta, addig engesztelte, míg utóbb a leány hajlott a szavára s ráállt, hogy ha úgyis elhagyta a vőlegénye, inkább Csalóka Péterhez megy feleségül. Csókkal, szép szóval és pénzzel sok mindenre rá lehet venni a lányokat, s Péter most egyiknek sem volt híján.Csupán amiatt aggódott a leány, hogy mit mond majd a falu, ha megtudja, hogy ő otthagyta a vőlegényét?— Ezen könnyen segítünk - mondta Péter. - Én fölveszem a te ruhádat, fölteszem a koszorúdat, s itt maradok helyetted, te meg öltözzél az én ruhámba, fogd a pénzemet, s menj az én házamba vele, aztán majd csinálok valamit, hogy bolonddá tegyem a násznépet. Úgyis olyan részeg mindenki, hogy meg egy lóért sem ismernének rám.A lány engedett a szónak, elcserélte a ruháit Péterrel valahol az erdőben s az a bolondos fiú ott maradt menyasszonynak, fején a koszorúval, az arcát meg kendőjével jól eltakarva. Jött nemsokára vissza a násznép nagy fáradtan es szitkozódva.Megtalálták ugyan a kutat, tele is volt az, de mivel? Nem pénzzel, hanem békával! Csalóka Péter csak úgy hallgatta a menyasszonyi ruhában, mint áldják két oldalról a személyét, s ígérgetik neki, hogyha elkapják, úgy eldöngetik, hogy attól koldul!Ő azonban csak lesütötte a fejét, és eltakarta az arcát, az egész lakodalom alatt egy falatot sem evett, csak sírt, s bújt a zsebkendője mögé. Hiába kínálták, nem evett, nem ivott, csupán egyszer, amikor a gyertyát eloltották és sötét lett a szobában. No, akkor felkapta a nagy boroskancsót, s jót húzott belőle, aztán visszatette az asztalra. Amikor aztán újra behozták az égő gyertyát, az egész násznép nagy bámulására ott állt a boroskancsó az aprószőlős lakodalmas kásás tálnak a kellős közepében.Nagy hahota támadt erre, nevették azt az embert, aki a sötétséget használta ki arra, hogy titokban igyon, aztán meg nem nézte meg, hova teszi vissza a kancsót.Hamarosan éjfél lett, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, felkísérték a menyasszonyt és a vőlegényt a padlásra, majd elvették a létrát onnan, nehogy megtaláljon szökni a menyasszony.De Csalóka Peter egyből elkezdett lekéredzkedni az udvarra, hogy ott neki valami dolga van. Mivel a létrát elvitték a padlásfeljáró elől, nem volt más mód lejutni a padlásról, mint fogni egy ruhaszárító kötelet, azt rákötni az álmenyasszony derekára s leereszteni őt a padlásablakon.Úgy is történt. A vőlegény leeresztette Csalóka Pétert a kötélen. Csalóka Péter azt mondta neki, hogy majd amikor rángatni fogja a kötelet, akkor húzza őt vissza. Ahogy Csalóka Péter leért az udvarra, meglátott egy kecskebakot. Fogta a kötelet rákötötte a kecske szarvára, ő pedig szépen hazaszaladt. A kecske el akart szabadulni a kötélről, húzta-ráncigálta a kötelet, a vőlegény meg azt hitte, hogy a menyasszony akarja magát a padlásra felhúzatni, így hat felhúzta a kecskebakot.— Te vagy az, Jutka? - kérdezte a vőlegény, ahogy a kecske a karjába omlott. A kecske azonban nem válaszolt, ezért a vőlegény lekiabált az anyjának.— Anyámasszony, volt kendnek négy lába, mikor kend menyasszony volt?— Volt hát, bolond, csak aludjál! - dörmögte az öregasszony, mert azt hitte, hogy a fia csak kötekedni akar.— Anyámasszony! - szólalt meg újra a fiú. - Volt kendnek szarva is kettő, mikor kend menyasszony volt?— Volt apádnak, lesz neked is! - kiáltotta türelmetlenül a vénasszony -; Jobb, ha behunyod a szemed és alszol. A vőlegény fogta hát a kötelet, s a szarufához kötötte a kecskét, ő pedig bebújt a szénába nyakig, s horkolva elaludt. Közben Csalóka Péter hazaért, otthon ruhát cseréltek a menyasszonnyal, s megtartották a lakodalmat.Máig is élnek, ha meg nem haltak.
Értékelés
★★★★★
5 szavazat