Volt egyszer egy szegény embernek egy bolondos fia. Hogy bolondos volt, az apja semmit sem tudott vele kezdeni. Hiába nevelte a munkára, a bolond mindenütt bolond, ha Bécsből hozzák is, vagy ha odaviszik is. Végül nem tudott már mit kezdeni bolond fiával az apja, nagy nehezen kerített neki egy leányt, gondolta, kiházasítja a fiút, hátha megjön végre az esze. Össze is adták Jankót a szép leánnyal és nagy lakodalmat csaptak. A lakodalom előtt azt mondja a menyasszony a vőlegénynek: - Hallod-e, te Jankó! Te igen sokat szoktál enni, már pedig ez a vőlegénynek nem illik, mert megszólják az embert. Ezért ha rálépek a lábadra, többet ne egyél! Megkezdődik a lakodalom, behozzák a jóféle marhahúsleveseket, tyúkhúsleveseket, de alig eszik Jankó egy-két kanállal, beszalad a kutya, befut az asztal alá, és rálép egyenesen Jankó lábára. Jankó erre tüstént letette a kanalat, s többet egy falatot sem evett. Kínálják erősen, apja, anyja és a felesége, de ő bizony nem evett, s mindenkinek csak azt mondta, hogy ő már jóllakott. Mikor eljött az este, a vőlegényt meg a menyasszonyt lefektették a kamrába. Egyszer csak megszólal Jankó: - Szívem szép szerelme, jaj, de éhes vagyok! - Hát te bolond, miért nem ettél? - Hogy ettem volna, amikor ráléptél a lábamra! - Én? - Te hát! - Ó, te bolond! Hisz az a Bodri kutya volt. De ha már oly szörnyen éhes vagy, menj, a konyhában van egy kis maradék, egyél belőle; de vigyázz, mert ott van a paradicsom is sorjában lerakva, abból nehogy egyél! Bemegy a bolond a konyhába, de nem találja a maradékot. Kezébe akad egy paradicsom, hát azt eszi meg. - No, jóllaktál-e? - kérdi a felesége, amikor visszamegy.- Jól ám, csakhogy igen émelygős ízű volt ez a maradék, még most is fáj a gyomrom tőle, s mi tagadás, a fejem is szédül.- Óh, te bolond! A paradicsomot etted meg!- Rossz is tőle még a szájam íze is!- Hát eredj, ott az ajtó mellett van két fazék, az egyikben tejfel van, a másik pedig üres, köpj egyet abba, amelyik üres.Elmegy a bolond, beleköp a tejfeles fazékba.- Vajon nem a tejfeles fazékba köptél-e? - kérdezi tőle a felesége.- Én csak azt tudom, hogy a fazék nem volt üres.- No, bolond, úgy oda a tejfel! Hanem takarodj tüstént és öntsd az egészet a kapufélfához. A bolond úgy értette, hogy öntsd az egészet az apád hátához, így hát a szegény öreg hátához vágta a tejfeles fazekat úgy, hogy az csupa tejfel lett. Szegény öreg azt sem tudta, hogy mi történik, honnan jön rá az áldás, ijedtében kiszaladt a házból s végigfutott az utcán. A kutyák megérezték a tejfelszagot, utánavetették magukat, és úgy összevesztek a tejfelen, hogy zengett az egész falu a kutyaugatástól. Föl is ébredt minden ember, azt gondolták, hogy tűz van, a harangot félreverték, s hordták össze a sok vizet.Visszamegy bolond Jankó a felesége mellé. Kérdi tőle az asszony:- No, odavágtad-e?- Oda bizony, szinte nyögött is belé.- Kicsoda?- Hát az apám.- Ó, te bolond, soha nem lesz neked elég eszed!- De van nekem elég magamhoz képest.- Épp ez a baj! Hanem eredj, most kövesd meg szegény édesapádat.A bolond úgy értette, hogy eredj, kövezd meg szegény édesapádat. Teleszedi a markát kővel, s az éppen hazatérő apját jól megdobálja kővel.- No, megkövetted-e? - kérdi tőle a felesége.- Meg ám! Csakúgy jajgatott!- Kicsoda?- Az apám.- Akkor fussunk, míg jól el nem vernek bennünket.Elszaladtak. Amint a kerten kiértek, azt kérdi a feleség a bolond urától, hogy behúzta-e az ajtót maga után?- Nem.- Hiszen te jöttél ki utoljára; szaladj vissza, húzd be az ajtót.A bolond úgy értette, hogy szaladj vissza, hozd el az ajtót. Visszaszalad, leveszi az ajtót, fölveszi a hátára, s loholni kezd a felesége után.Mikor már egy jó darabot a hátuk mögött hagytak, a bolondnak nehéz volt az ajtó, azt mondja a feleségének:- Hej, anyjuk!- No, mi baj?- Segíts már te is vinni!- Mit?- Ezt az ajtót.- Hát elhoztad?- Hiszen te mondtad!- Dehogy mondtam! De ha már itt van, hát cipeljük.Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, egyszer egy nagy vadon erdőbe értek. Ahogy ott mennek, egyszer csak szembejön velük tizenkét zsivány. Ijedtükben gyorsan felmásztak egy fára, és az ajtót is felvitték magukkal. A tizenkét zsivány épp az alá a fa alá ült le a lopott pénzen osztozkodni, amelyiken Jankó és a felesége ült.Elfárad Jankó keze, alig bírja már az ajtót tartani, ezért azt mondja a feleségének:- Szívem szép szerelme! Már nem bírom tovább tartani az ajtót, mindjárt leejtem.- Jaj, az istenért, le ne ejtsd! Megölnek bennünket a zsiványok!De hiába mondta Jankónak, az csak leejtette az ajtót.Az ajtó épp egy zsivány fejére esett, és úgy megütötte, hogy a zsivány rögtön elharapta a nyelvét. A többi tizenegy erre úgy megijedt, hogy szerteszét szaladtak, még a pénzt is otthagyták.Jankó meg a felesége lejöttek a fáról, a sok pénzt fölszedték, s alig bírták hazacipelni. Jankó apja a temérdek sok kincs láttán megbocsátott, és a sok pénz még bolond Jankónak is meghozta az eszét.Máig is élnek, ha meg nem haltak.