Az egynapos király

Részletek

Látogatás
5313
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Szerkesztette
Boldizsár Ildikó
Könyv címe
Az egynapos király
Kiadó
Palatinus
Kiadás éve
2001
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény ember. Az olyan jószívű ember volt, hogy bárki járt az úton, azt behívta a házba, és hogy ha bora nem volt is otthon, legalább vízzel megvendégelte. Tudomására jutott a királynak is a szegény ember jószívűsége, és hogy meggyőződjék róla, hogy igaz-e, álruhába bújt, és felkereste a szegény embert. Mikor a szegény ember háza elé ért, a szegény ember őt is éppúgy behívta, mint a többi embert. Megvendégelte, aztán az asztal mellett beszélgetni kezdtek. Kérdezi a király a szegény embertől, hogy mi szeretne lenni. A szegény ember azt feleli: - Szeretnék király lenni.Beszélgettek még egy darabig, aztán a király elbúcsúzott, és visszament a palotájába. Most már ő is meggyőződött róla, hogy valóban olyan jószívű a szegény ember, amint hallotta róla. Otthon a király megparancsolta két legényének, hogy menjenek el a szegény emberhez, és ha a szegény ember behívja őket a házába és megvendégeli őket, akkor tegyenek álomport a borába vagy az ételébe. Amikor a szegény ember elalszik, vegyék fel, és vigyék el a királyi kastélyba.Úgy is lett. Elment a két legény a szegény ember háza elé. A szegény ember behívta őket, és jó szívvel megvendégelte mindkettőjüket. Evés közben a legények észrevétlenül a szegény ember ételébe dobtak egy kis álomport, amitől a szegény ember azonmód elaludt. Ekkor felvették, és elvitték a király kastélyába. Ott a király megparancsolta nekik, hogy vetkőztessék le, öltöztessék fel az ő királyi ruháiba, vigyék be az ő hálószobájába, és fektessék az ő ágyába. Amikor a szegény ember reggel felébredt, csak úgy ámult a nagy fényességen, és el nem tudta képzelni, hogy hol van és mi történt vele. Hamarosan megjelent mellette két szolga, és azt kérdezték tőle: - Mit parancsol, felséges királyatyám? Azt mondta erre a szegény ember: - Nem vagyok én király, én szegény ember vagyok. De a szolgák addig beszéltek neki, amíg elhitették vele, hogy ő az igazi király. - No, ha én vagyok a király - mondta a szegény ember -, akkor hozzatok be tizenkét pandúrt. Be is vitték a tizenkét pandúrt azonnal. Akkor megparancsolta nekik, hogy verjenek tizenkettőt a hátára. Mikor a pandúrok ezt megcselekedték, akkor végre elhitte, hogy ő a király. Így telt el nagy boldogságban három egész nap. Akkor a király újból álomport tetetett a borába, és hazavitette a szegény embert a saját házába.Felébred másnap reggel a szegény ember, hallja, hogy a felesége hangosan ordít vele: - Hej, te lusta! Feljött ám az Isten áldott napja, minden ember munkában van, csak te henyélsz az ágyban. Azt felelte erre a szegény ember: - Én ugyan fel nem kelek, mert ráérek, hiszen én király vagyok. Ott volt a király álruhában az ablak alatt és hallgatózott, figyelte, hogy mi történik. Amikor meghallotta a veszekedést, bement a házba, és azt mondta a szegény embernek: - Te csak tegnap voltál király, ma már én vagyok a király. No, de amiért ilyen jószívű voltál egész életedben, megjutalmazlak téged is meg a feleségedet is. Készüljetek, szedjétek össze mindeneteket, és gyertek el az én udvaromba. Így is történt. Összeszedték mindenüket, amijük volt, és elköltöztek a királyi udvarba. A király adott nekik helyet a királyi palotában, és adott nekik ennivalót, ruhát, pénzt - mindent, amire csak szükségük volt. Teltek-múltak a napok. Egyszer a szegény ember észreveszi, hogy elkezdett fogyni a pénzük. Megbeszélte a feleségével, hogy az asszony elmegy a királynéhoz, és azt mondja neki: Felséges királyasszony, meghalt a férjem és nincsen semmi, amiből eltemettessem. Kegyeskedjék valamivel megsegíteni, hogy tisztességgel el tudjam temettetni. El is ment a szegény ember felesége a királynéhoz, és mondja neki: - Felséges királyné asszonyom, meghalt a férjem. Nincs se pénzem, se semmim, nincs miből eltemettessem. Kegyeskedjék valamivel megsegíteni, hogy tisztességgel el tudjam temettetni. Meg is sajnálta a királyné a szegény asszonyt, és adott neki pénzt. A szegény asszony megköszönte, és elment haza. Most a szegény ember ment el a királyhoz, és ő is mondta neki: Felséges királyatyám, meghalt a feleségem, nincs miből eltemettessem, kegyeskedjék valamivel megsegíteni, hogy tisztességgel el tudjam temettetni. A király is megsajnálta a szegény embert, és megajándékozta egy kis pénzzel. Megköszönte a szegény ember, és hazament.Egy kis idő múlva megy a királyné a királyhoz, és mondja a királynak: - No, hallod, király uram, mi újság? Meghalt a szegény ember. - Na - azt mondja a király. - Nem a szegény ember halt meg, hanem a szegény asszony. De azt mondja a királyné: - De bizony a szegény ember halt meg. Most járt nálam a felesége, hogy egy kis pénzt kérjen a temetésre. Azt mondja erre a király: - Az meg hogy lehet? Épp most ment el innen a szegény ember, pénzt kért tőlem, hogy a feleségét el tudja temettetni. Addig-addig veszekedett ezen a király meg a királyné, hogy végül elindultak megnézni, mi is történt valójában. De a szegény ember már jó előre megvett két koporsót és amikor észrevették, hogy jő a király és a királyné, belefeküdtek a koporsóba, úgy, mintha halottak lennének. Meggyújtották a gyertyákat, és a koporsó köré állították. Mikor a király és a királyné odaértek, hát látták, hogy mind a ketten meghaltak.Azt mondja erre a király: - Aki most megmondaná, hogy melyik halt meg hamarább, annak egy zsák aranyat adnék. Felugrik erre a szegény ember a koporsóból, és azt mondja: - Én haltam meg előbb, felséges királyatyám. Jót nevetett a király és a királyné, de végül azt mondta a király: - No, gyere, megadom a zsák aranyat, de elpucolj a kastélyomból. El is ment a szegény ember a feleségével haza, szekérrel vitték a pénzt. Ők lettek a faluban a leggazdagabbak, és még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Értékelés
★★★★½
5 szavazat