Egyszer Mátyás király mendegélt az országúton. Szegény, kopottas vándornak nézett ki. Amint mendegélt, utolérte két szekér. Mind a kettő kölessel volt megrakva. Az egyik szekeret előreengedte Mátyás. A másik szekéren kiszúrt a késével egy köleseszsákot, aztán tovább lépkedett a szekér mellett. Addig-addig ballagott a szekér mellett, hogy szóba elegyedett a kocsissal. Kérdezte Mátyás király a kocsistól: - Jóember, nem tudja, hol lehetne valami munkát kapni a környéken? Azt felelte a kocsis: - Jöjjön csak abba a faluba, ahová én viszem a kölest, ott majd segít behordani a malomba a köleseszsákokat! Mátyás feltelepedett az ülésdeszkára a kocsis mellé, mendegélt a szekér. Egyszer megérkeztek a malomhoz. Kezdték behordani a zsákokat. Észrevette a kocsis, hogy az egyik zsákból kifolyt a köles, nagyon megijedt. A kárt neki meg kell fizetni. Na, oda a napszámja! Mikor a malmos is észrevette, hogy mi történt, leordítozta, leteremtettézte a szekerest. A zsák kölest háromszoros áron fizettette meg. Mátyás eloldalgott onnan. Másnap hívatták a malmost is, meg a kocsist is a községházára. Itt aztán Mátyás király megmondta, hogy ő szúrta ki a zsákot. A kocsisnak megfizette a köles háromszoros árát. Még egy zacskó aranyat is adott neki vigasztalásul. A kapzsi malmost megbotoztatta abban a szent helyben, amiért így bánt a szegény emberrel. Háromszorosát követelte rajta a valódi kárának.