Ördöngös Rozália

Részletek

Látogatás
8259
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Adatközlő
Kapás Gyuri
Szerkesztette
Nagy Olga
Könyv címe
Mindentudó Dongó
Kiadó
Erdélyi Pegazus Kiadó
Kiadás helye
Székelyudvarhely
Kiadás éve
2004
Forrás helye
Magyar, Maros menti
Egyszer volt egy szegény ember. Annak annyi gyermeke volt, mint rostán a lik. Azt mondja a feleségének: - Ó, te feleségem! Már annyi komám van, hogy három közösségben mindenki az.   Hát lett még egy leányka. - Na, mármost merre menjek? Veszem, a botomat s addig megyek, míg látok a két szememmel, hogy keressek egy komát. Annyit ment, hogy az Isten őrizzen! Hát egyszer Szent Péter azt mondja Krisztusnak: - Menjen le a Halál s keresztelje meg ő a leányát Rozáliának. Azt majd meglátjuk. Le is jött a Halál. - Hová mész, te szegény ember? - Ó, lstenem! Annyi gyermekem van, mint lyuk a rostán. Azt sem tudom, mit csináljak, vélek. Most is lett egy leánykám, s megyek, keressek magamnak komát, hogy kereszteljem meg. - Gyere vissza, mert megkeresztelem én neked.   Visszamentek, megkeresztelte a Halál a leánykát Rozáliának. Na, ezen a leánykán, ha megnő, csak gondoljatok rám, s én segítek, lsten veletek, én megyek.   Azzal a Halál el is ment. Minden öste fonó volt. A leányka már nagy volt. Volt a királynál egy fonó. Azt mondja a leányka: - Te, anyám! Menj a faluba, szedjél össze szőszt, kössél guzsalyot, hogy öste menjek a fonóba! - Ó, édes fiam! Hát elmegyek s szerzek neked szőszt. Elment az asszony, s hozott egy kalangya szőszt, felkötötte guzsalyra, elvitték a leányt a fonóba. - Na, ez a guzsaly, mire visszajövök, legyen lefonva, a fonal felcsavarva - mondta a leánykának az anyja. Hát a fonóba mennyien vannak? Ott ültek körbe a király fiai is. Mind azt beszélték: - Te, milyen szép fonókaláka van! Ha lenne egy fiú, aki kimenne a városba, a tizenkettedik tolvaj fel van akasztva s a pipáját elhozná ma öste… a pipáját vagy a csizmáját. A leányka közel húzódik hozzája.  - Mit beszélnek maguk? - Menj el, leányka, mert nem neked való beszéd ez!  - Na, csak mondjátok meg, hátha nekem való lesz.   Elmondják neki. Akkor azt mondja: - Mit adnak nekem, ha én elhozom? - Menj el leányka, hogy mennél el te abba a nagy sötét erdőbe?  - Na, csak mondják meg! Megmondják. - Né, elmész oda, s ha te le tudod hozni a felakasztott ember csizmáját vagy a pipáját, mi szerződést csinálunk arra, hogy mit fizetünk neked. - Na, csinálják meg nekem a szerződést!   Megcsinálják vele a szerződést. Akkor kisirült a leányka a házból s elment az erdőbe. Hát eljut egy legelőre. Ott tizenkét ló legelészett, tizenkét átalvető pénz volt a hátán. - Jézus, Mária! - ijedt meg Rozália. - Mit tudjak csinálni evvel a sok pénzzel? Nem baj - gondolta -, elviszem a lovakat az erdőbe, megkötöm őket, amíg visszajövök.   Elvezette a tizenkét lovat a leányka s a fákhoz kötötte. De megtalálta azt a tizenkét tolvajt is, amelyik fel volt akasztva. Na, akkor már tudta: a tizenkettedik tolvaj lábáról le kell húzni a csizmát, s a szájából ki kell venni a pipát. Ám akkor megijedt: - Jaj, Istenem, hogyan érjek én oda fel? De mindjárt kitalálta, mert ördöngös ügye volt, csinált magának egy létrát, felmászott a halotthoz, s kihúzta a pipát a szájából. Akkor az akasztott ember elrikkantotta magát: - He, azt a kurva anyádat! S akkor a leányka visszakiáltotta neki: - Kurva volt a te anyád! - S azzal lehúzta a csizmáját is. S aztán elment a tizenkét lóért, meg az átalvető pénzért.   Hazavezette a lovakat az anyjához. - Anyám! Apám! Ezeket a lovakat intézd el s a pénzt is, amíg jövök. Akkor elment a fonókalákába. - Nézzétek meg - mondta -, itt van a csizma s a pipa. Adjátok elő a szerződést. Akkor hazament Rozália. Otthon azt mondja: - Na, mit csináljunk ezzel a sok gyermekkel? Mert innét a községből nekünk el kell mennünk. - Édes jó Istenem! Mit csináljunk? Na, de Rozália egyet gondolt, kinyitja az ablakot. Éjszaka volt s kikiáltja.   - Keresztapám, lelkem, ha tudnál segíteni rajtam! Mert van egy szavam, hogy hozzád szóljak. Mindjárt ott is volt a keresztapa, a Halál. - Mi kell neked, Rozália, lelkem? - Keresztapám, lelkem! A gyermekeket mind vedd el, hogy haljanak meg, csak apám, anyám s én maradjunk meg!  Csak egyet gondolt a Halál, s már a gyermekek mind meg voltak halva. Akkor mindjárt befogták a lovakat s elmentek egy más városba. Abba a más városba, ahová mentek, megnyitottak egy vendéglőt.   Akkor ez a tizenkét tolvaj ment, hogy keresse meg a lovakat. De nem kapott meg egyet se. „Nahát! Milyen csúfságot csináltak velünk! De nem baj. Vagyunk tizenketten, tizenkét városba elmegyünk, benézünk minden vendéglőbe, kalákába, fonóba." – gondolták.   El is mentek abba a fonóba, ahol a leány szerződést csinált. Hát ott éppen meséltek. - Mit mesélnek maguk? - Elmondták. - Né, egy tizenkét-tizenhárom éves leányka megtette azt, hogy kiment a sötét erdőbe, elhozta a tizenkettedik tolvaj pipáját, s csizmáját, a tizenkét lovat az általvető pénzzel pedig elhajtotta. - Híj, a mindenit! S ezt egy leányka tette meg?   Akkor a tolvaj elővette a sípját, belefújt, s ott termett mind a tizenkettő. - Na, halljatok ide! Ezt egy leányka tette meg. De nem is ebben a városban van a leányka, mert akkor, amikor ezt megtette, mindjárt el is ment más városba. Most addig megyünk, amíg idegen vendéglőst találunk valamelyik városban.    El is mentek. Hová értek? Pontosan abba a városba, ahol Rozália volt. Abba a vendéglőbe szálltak be. Kértek inni-enni. De a leányt nem látták sehol. Mert a leány bement a szobába, mivel megismerte a tolvajokat, mikor bejöttek. Azt mondta az anyjának: - Anyám, add ki a ruhámat s egy tál aranyat, megyek, amég látok a két szememmel. - Hátha úgy van, édes leányom, menj. De többet ide vissza nem jöhetsz! - Ha ígérve lesznek nekem napok, akkor még visszajövök. Ha nem, nem!    Akkor elment a leányka s megyén-megyén. Jön vele szembe egy szekér, gabonát viszen a malomba. Megállítja a leányka:  - Ha éja, bácsika! Adok magának aranyat, hanem egy zsákot ürítsen, ki s abba tegyen bé engem, s tegye a zsákot a szekérre. S ha jünnek valami emberek s kérdezik: „Nem látott egy leánykát?” – maguk mondják azt: „Nem láttam én kérem leánykát, de még egy kutyát se!" Hát akkor kezdik ledobálni a zsákokat a tolvajok. Akkor az ember: - Úgy dobálják le azokat a zsákokat, hogy azokat a községnek viszem őrölni. S magok ezért meg lesznek büntetve! Akkor az egyik tolvaj azt mondja:  - Hagyjuk el, se a leányka úgysincs a szekéren.   S azzal mentek tovább. A leányka leszáll a szekérről s fut-fut tovább. Hát már majdnem utolérték. Akkor jön egy szekér szalmával. A leányka hamar belébútt a szalmába. A tolvajok le akarták dobni a szalmát, de az ember azt mondja: - Ne dobálják le a szalmámat, mert én viszem a községnek. S maguk meg lesznek büntetve!   Úgyhogy a leányka újból megszabadult. Megyen, megyen tovább. Annyit ment, hogy az Isten őrizzen! Hát egyszer csak a tolvajok megfogták a leánykát. Mit csináltak? Bévitték a sötét erdőbe (nekijek ott volt a lakásak). Bévitték egy külen szobába. Ott volt egy csutkó, ott volt egy bárd, azzal vágták le az emberek nyakát. Egy fehérnép. ott volt megölve, kezében aranygyűrű. Akkor elszörnyedt a leányka: - Istenem! lstenem! Nekem is mindjárt elvágják a nyakamat!   Hát akkor mit csinált a leányka? Rágondolt keresztapjára, a Halálra s az mindjár mellette állott. Írt egy cédulát, rátette a csutkára: ,, Ha tik tolvajok vagytok, én nagyobb tolvaj vagyok”. Ő meg bebújt a csutkó alá. Hát ezek, ahogy ebédeltek hamarosan: - Te, hát menjünk, vágjuk el a nyakát, az anyja istenit! Hát elvitte a sok pénzünket! - Hagyjátok el, mert én elvágom a nyakát!   Hát a leányka sehol. - Ne, itt a cédula, innen is megszökött. Akkor azt mondják: - Hogy tudott ez elszökni? S még volt egy annyi bátorsága, hogy írt egy cédulát is nekünk. ,,Na, ha mi tolvajok vagyunk, ő nagyobb tolvaj!'' Na, hamar utána!   Volt a legnagyobbik tolvajnak egy kicsi kutyája. A kicsi kutya mind ment utánuk. Már majdnem utolérték a leánykát. Volt egy nagy ficfa a réten. Mit csinált a leányka? Belébújt abba a ficfába. Mikor odaértek a ficfához, a kicsi kutya mind: ., Hám-hám, hám…” mind ugatott, hogy ott van a leányka. Azt mondja neki a gazdája: - Hallgass ide, te kicsi kutya. Én bé vágom a kardomat a fába, s ha nem jön ki véresen, én elvágom a te fejedet.   De a kicsi kutya mind csak intett a fejivel, s ugatott, hogy ott van. Keresztapja, a Halál ott volt a leányka mellett. Bé vágta a tolvaj a kardját a fába, szegény leánykának elvágta a csicsit. Akkor a Halál úgy megnyalta a kardot, hogy mire kihúzta, az már fényes volt. - Nincs itt!    Esmént ugatott a kicsi kutya. Úgyhogy a rabló mérgibe levágta a kicsi kutyát. Akkor elmentek. Hová mentek? Esmént vissza a faluba.   Már a leányka úgy el volt keseredve, az mondja a keresztapjának: - Keresztapán! Az legyen, amit a Jóisten ád. Ha megölnek, megölnek, megyek haza, anyám eltemet. Úgyhogy éjszaka idején bément az anyjához. A keresztapja elbúcsúzott tőle: -  Amikor valami bajod lesz, jussak eszedbe, mert segítek rajtad!   Bément a házba a leányka s mondja az anyjának: - Ne, anyám! Én itt vagyok. De nem bánom, ha meg is halok, mert legalább itthon halok meg. Nem bánom, mert a kezekbe is voltam. De a Jóisten megszabadított. Akkor azt mondja az apja:  - Ne menj sehová! Mert én holnap kőművest fogadok s betonból csináltatok kerítést egész a felhőkig, vasból kaput, s lakatot teszek reá. S ide bé hozzád nem tud bejönni senki. - Jól van, apám! Csinálj, amit akarsz!   Na, már reggel a rablók meghallották, hogy a lány apja kiment a piacra, hogy kőműveseket fogadjon. A tizenkét tolvaj felöltözött kőműves ruhába s elment a Rozália apjához: - Na, vendéglős bácsi! Hallottuk, hogy kell magának kőműves.  - Kell biza nekem. De olyan kőművest fogadok, kvártély nélkül. S éjjelre keressenek magoknak szállást. Ilyen kerítést, s ilyen kaput akarok csináltatni.   Hát ezek megcsinálták azt a kerítést. Hát az olyan kerítés volt, hogy a nap nem látszott át rajta, olyan sötét volt. Telik-múlik az idő. Már végzik be a kerítést. Most beszélik, hogy tudnák megölni a leányt. De közben a leány megismerte őket. Biza sírt-búsult. Azt mondja akkor az a tolvaj, amelyik nagyobb volt köztük: - Te, mondjuk meg, hogy én házasodok, s hívjuk meg őket a lakodalomba. S amíg a kaput kinyitják, egyik visszajön a házba, s bébujik az ágy alá. A kisebbik azt mondja: - Én leszek az! Hát úgy is csináltak. Meghívták a leány apját, s anyját. Kérdi a leány a szüleitől: - Ti elmentek a lakodalomba?  - El. - Hát én egyedül maradjak? - Innen a szomszédból, né, hívunk egy leányt, hogy ne unjad magad. Na, innen a szomszédból ment hozzá egy leány. Következik az öste. Megyen oda a leány. - Na, barátném, eljöttem, hogy háljak itt!    Mind játszottak ketten a labdával bent a szobában. Hát egyszer bégurul a labda az ágy alá. Megyen a leányka, hogy vegye ki. Mikor hajol le, hogy bújjon az ágy alá, meglátja a tolvajt. Megijed, felszökik, s a labdát otthagyja. - Jaj, Rozália, lelkem, gyere, vigyél haza! - Hát miért, te?  - Gyere csak, vigyél haza. Mert többet nem ülek itt. Megyek haza, mert álmos vagyok. - Hát feküdj le itt az ágyba, s itt aluszak reggelig. - Nem aluszak én itt, mert hazamegyek.   Akkor Rozália kinyitotta neki a kaput s hazament. Mikor bément, mint a fehérnépek, kezd vetkőzni, kezd bolházni, hogy aztán feküdjék le, akkor kiszökik a tolvaj az ágy alól: - Na, Rozália, az anyád istenit! Most add elé a tizenkét lovat s a tizenkét átolvető pénzt, mert vágom el a nyakadat. - Hát menj a fenébe! Hát itt a tizenkét ló! Itt a tizenkét átolvető pénz! Kinek szereztem? Magamnak s neked. Megölnél egy ilyen szép fehérnépet? Né, milyen szép mejjem van! Hát mért ölnél meg engem? Ketten mind megélünk. - Az biza jól mondod!   Levetkőzött a legény s lefeküdt a leánnyal. Kardját az asztalra tette. Mikor a leány meghallotta, hogy aluszik, elvette a kardot s levágta a rabló nyakát. Mikor levágta a nyakát: -,,Hála legyen a drága Jóistennek. Hát egytől megmentődtem! Ez alatt a többi várta ezt a rablót. - Te, menjünk, s nézzük meg, mi lett vele. Mert ez vagy szerelembe esett a leánnyal, vagy a leány megölte. Odamennek az ablakhoz: - Mit csinálsz, te? - Hát itt a sok pénz. Gyertek bé ti is, mert nem bírom elvinni egyedül - mondta a lány. - Nyisd ki az ablakot!   Mikor a rabló bé teszi a fejit, annak is levágta a fejit. Úgyhogy mind a tizenegynek levágta a fejit s bé húzta őket mind a szobába. De még hátra volt a nagyobb tolvaj. Megyen ő is az ablakhoz. Gondolja magába: lstenem! Hát már tizenegy nem tudta elhozni a pénzt! Akkor én még úgyse. Hátha a leány mind megölte őket. Bé teszem próbából a lovamat, ha a lovamat levágja, akkor levágta a fejeket is.    Hát így is csinált. A szegény leány már el volt bágyadva. Nem ügyelte, hogy mit vág le. Levágta a lovat is. Akkor a rabló azt kiáltotta neki: - Na, Rozália! Megölted a testvéreimet! De nem baj, mert csak kezembe kerülsz te! - Nem baj az, ha kezedbe kerülök, mert egytől se félek!   Akkor ez vette magát, s elment. Akkor Rozália felmosta a padlót, kinyitotta a pinceajtókat s mind bédobta őket, hogy ne lássa az apja s az anyja, hogy mi van ott. Hazajön az anyja s az apja: - Na, mi van fiam? Nem történt semmi? - Nem történt semmi - mondta. (Már azt gondolta, majd ebéd után megmondja nekik: „Né, nem aludtam egész éjjel. A Jóisten megsegített, mind megöltem, csak egy maradt meg.")   Amikor az az egy megmaradt, hát mit tudjon csinálni? Hogy fogja meg a leányt, s hogy tudja megölni? Ott a tenger partján csináltatott magának egy olyan boltot, hogy az lsten őrizzen! Ha cipő volt, társa annak nem volt! Mindenki ment oda vásárolni. - Édesanyám, drága, megy én is abba a boltba, lássam, mi van ott. Elment oda, s megfogott egy cipőt: - Na, boltos úr! Hát adja ide ennek a cipőnek a társát. - Hogyne, adom én mindjárt.   Nem volt senki a boltban, bé csukta az ajtót. - Na, most mit csináljak veled? - Hát, hogy mit csináljon? - Ismersz te engem? - Dehogy ismerlek! Hunnén ismernélek? - Nem ismersz meg?! (Kesztyűt hordott a kezin.) Na, most öljelek meg!  - Biza nem fájna a szíved, hogy öljél meg egy ilyen szép fehérnépet, amilyen én vagyok? Én hozzád megyek feleségül. Jól leszünk. Neked sincs senkid. Nekem is csak anyám és apám. Itt megélünk.    Meggondolkozott a rabló: „Elveszem feleségül, de csak megölöm… Jobban megölöm, ha elveszem." Elvette a leányt, csináltak egy nagy lakodalmat. (De a leány nem tudta, hogy ki az ura. Az sose vette le a leány előtt a kesztyűt.) Egyszer azt kérdi tőle Rozália: - Hallgass ide! Mért nem veted le soha azt a kesztyűt? Mindig azzal a kesztyűvel mosakodol! - Ha ez a kívánságod! – s lehúzta a kesztyűt. - Most ismersz engem? - Jaj, biz én, ismerlek. Te vagy az én drága férjem! Na, hadd el, a többiek meghaltak. Mink ketten most megélünk. (Már állapotos lett tőle.)   Na, éltek tovább. Jól voltak. Az asszony elé adta a pénzt. A rabló gondolta: ,, Nekem sincs már senkim, megélek a feleségemmel." Meglett a gyermek. Ez olyan rossz volt. Milyen volt az apja? De milyen lett a gyermek? Még rosszabb az apjánál. Minden nap vagy tíz gyermeket is megvert. Jöttek panaszra az emberek: - Csináljanak valamit a gyerekükkel! Né, mind veri a többit!   Azt mondja akkor az apa a gyermeknek: - Hallgass ide! Ha valaki tolvaj volt, én az voltam. Tolvaj voltam, becsületes lettem. Hát belőled is legyen becsületes ember! - Míg a világ s a föld, belőlem becsületes nem lesz! Te sem voltál becsületes, én se leszek becsületes! - mondta a gyermek. - Akkor hát elmész a háztól!  - El is megyek. Hol van anyám? Csinálj nekem egy acskót s tégy bele három krajcárt s megyek világgá! - Ne menj, fiam! - mondta neki az anyja. - Egy szót se, asszony! Megyek. Többet itt nem ülek.   Adott neki az apja egy kicsi acskót, belékötötte a nyakába s tett belé három krajcárt. Volt a fiúnk egy vasbotja. Mikor a botot a földre letette, három métert szökött fel. Csak nézett utána az anyja. Elmegyen ez a gyermek a háztól s többet soha ne lássuk?  ...Hát megyen a gyermek, megyen. Egyszer azt mondja Krisztus Urunk Szent Péternek: - Szálljunk le a földre. Változz át koldussá s kérjünk el egy krajcárt tőle.   Úgy is lett. Szent Péter koldussá változott: - Legyen szívesen, Isten nevében, adjon egy krajcárt, mert meghalok étlen. - Nekem is csak három krajcárom van, alig várom, menjek bé a faluba, s vegyek valamit, hogy egyek. Mert olyan éhes vagyok, alig állok a lábamon. - Az lsten nevében adj nekem! - Na, ha imádkozol az Istenhez, adok egy krajcárt. De ha még egyszer egy kódus lesz előttem, úgy megütem evvel a bottal, hogy abba a szenthelybe meghal.   Na, odaadta Szent Péternek a krajcárt. Elment Szent Péter, mondja, hogy mit mondott a fiú: ,, Jüjjen elém egy kódus, mert főbe is ütem!" Azt mondja akkor Krisztus: - Na, most kijön ebből a gödörből, s ahogy ereszkedik le, kerülj elébe. - Krisztus Urunk! Nem megyek, mert félek. - Ne félj semmit, mert nem üt meg, csak ijeszt. Akkor megint ott a kódus. Nézi a gyermek: - Már hiába jársz előttem, mer, főbe ütlek, csak kérjél pénzt. Mert többet nem adok. - Adj egy krajcárt, a Jóisten nevében!  - Ez megint az Istent emlegeti. Na, jól van! Még maradt egy krajcárom. De azt tudom, hogy eztet nem adom a Jóistennek magának se! Hát akkor én miből vegyek ennivalót? Odaadja a krajcárt Szent Péternek, Szent Péter pedig megy s adja oda a krajcárt Krisztus urunknak. Azt mondja akkor Krisztus Szent Péternek: - Nézd meg, ott fenn van az az isztina, mikor odaér. Állj meg előtte s kérd el tőle a harmadik krajcárt is. Úgy is lett. Szent Péter kéri a gyermektől a harmadik krajcárt is. - Hát ez az utolsó krajcárt, hogy adjam oda, akkor nekem már semmi sem marad? - Az Isten nevibe, add nekem azt a krajcárt, mert boldog leszel. - Azt mondod, boldog leszek? Na, nesze, legyen a tiéd! Lássam, milyen boldog leszek! - Majd meglátod te, milyen boldog leszel! Itt ez a kalapács. - Hát én nem vagyok suszter, hogy kalapácsot adjon nekem! - Itt ez a tarisnya is! - Hát én mit csináljak evvel a tarisnyával? Nem járok iskolába! - Adok egy harapófogót! - Ó, Istenem, én ezekből nem tudok megélni! - Na, hallgass ide - mondja Szent Péter. - Én leülök itt a sáncon, te pedig vegyed a tarisnyát, a kalapácsot és a harapófogót. Menj fel az isztinára, kérjed a juhászt, hogy adjon neked enni. S ha nem ad neked enni, mondjad: „Harapófogó, szorítsd meg az ujját! Kalapács, üssed! Te tarisnya, amit látsz, gyűjtsed!”  - Nehogy mozdulj innét! Mert én megyek oda fel, s ha nem úgy lesz, ahogy mondtad, én főbe ütlek - mondta Szent Péternek a fiú.   Megyen fel a gyermek futvást, mert éhes volt. Mit adott neki a bács: egy kicsi pujszkát s egy kicsi zsendicét. Nézi a fiú a sajtokat.  - Ej, bácsikám! Adjon nekem egy kicsit a sajtból! Mit ád nekem ebből a savóból, már fáj a hasam tőle. - Jaj, fiam! Fiam! Nem adhatok ebből! Mert ez nem az enyém. Ez az embereké. Ezért főbe ütnek! - Harapófogó, szorítsd meg az ujját! Te kalapács, csak egyet üssél rá! Tarisznya, a legnagyobbakat szedd el onnét, hogy együnk azokkal az emberekkel. Erre a bács: - Jaj, drága, ne üssél többet. Vedd el az egészet, csak hagyd meg az életemet!  - Ho-ho-hó! Többet ne üssél, kalapács!   Elvette akkor az ételt a tarisznyából s elbúcsúzott. - Adjon lsten egészséget a bácsinak! - s elment. - Na, ugyi, hogy igaz volt, amit mondtam - mondta Szent Péter. - Igaz, biza!  Akkor mit csinált a gyermek? Akar adni Szent Péternek, a Krisztusnak is, hogy egyék. - Hát mit nem eszünk most. lsten veled! Most bé mész a vendéglőbe. Bátran kérjél, hogy egyél. Mert adnak neked. S ha nem adnának, megélsz te úgy, ahogy tanítottunk téged. A harapófogó szorít, a kalapács üt, a tarisznya meg gyűjt neked. Boldog leszel, amíg élsz! - Meglátom!   Elmegyen a gyermek, beér a városba, bé megy a vendéglőbe. Teli volt á vendéglő urakkal. Ittak. A gyermek is kér magának ételt. - Na, gyerünk, fizessél! - Mennyit kell, fizessek? Megmondják. - Fizetek. Még hozzanak ételt, nem laktam jól. Még adnak neki. Jól lakik a gyermek. Esmént megy a vendéglős: - Na, gyermek, fizessél! - Kell itt fizetni? Mennek hozzá az urak is: - Fiam, nincs pénzed? Mi az Isten? Akkor mért kérsz ennyit enni?! - Hej, harapófogó! Szorítsd meg a vendéglősnek az ujját! Te, kalapács, csak üssed! Tarisznyám, az egész pénzt gyűjtsd egybe!   Begyűjtötte az egész pénzt. Már annyi pénze volt a gyermeknek, hogy nem tudott mit csinálni vele. Hát felöltözött a gyermek, annyi sok szép ruhát rakott magára, hogy lsten őrizzen. Megemberesedett a gyerek. ,,Most megyek haza, apámat szorítom meg egy kicsit ezekkel, ha szól nekem az apám valamit” - gondolta.   Haza megyen a gyermek, nem ismert rá sem az apja, sem az anyja. - Nem vagy gyermekem! Akkor kezd mesélni a gyermek: „Így volt s úgy volt!" Nem vagyok a gyermeketek? - Jaj, az vagy, fiam! - mondja az anyja. Az apja mégis azt mondja: - Nem vagy az én gyermekem. Az én gyermekemnek nincs bajusza s nincs megemberesedve. - Megemberesedtem, apám. Nem ismersz meg? - Nem ismerlek. Nem veszlek bé gyermeknek a szívemhez. - Hol vagy, harapófogó? Szorítsd meg apámat, kalapács, üssed! Aztán még beszélek veled, apám! Úgy megszorította az apját, annyit mind üttette. - Jaj, kedves gyermekem! Többet ne üssél! Hagyj békit nekem, hogy éliek! Te leszel a nagyobb, csak hagyj békin! - Na, akkor jól van! - Drága fiam! Te leszel a gazda a háznál, csak hagyj békit nekem! - Na, most jól van, apám? Né, mennyi pénzt hoztam haza! - Drága, kedves gyermekem! Visszafogadlak a szívembe, csak ne tégy olyant! - Nem teszek olyant. Nekem békit hagysz, hogy csináljak, amit akarok. Te is tolvaj vagy, én is tolvaj vagyok. Így volt. igaz volt.
Értékelés
★★★½
6 szavazat