Szerkesztette
Boldizsár Ildikó
Könyv címe
Az egynapos király
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy embernek három fia. A három közül az egyik egy kicsit bolondos legény volt. Egyszer aztán az öreg nagyon megbetegedett, érezte, hogy nemsokára meghal.
Odamennek hozzá a gyerekei. A legidősebb azt kérdezi:
- Édesapám, mit hagy kend nekem?
Azt mondja erre az öreg:
- A bikát fiam, a bikát!
Kérdezi a másik fia is:
- Hát nekem édesapám mit hagy?
- A bikát fiam, a bikát - feleli ennek is.
Odamegy a harmadik is, a bolondos. Kérdezi:
- Hát nekem édesapám mit hagy kend?
Annak is csak azt mondja az öreg:
- A bikát, fiam, a bikát.
Nem is volt az öregnek más vagyona, csak egy szép bikája. Ezt hagyta mind a három fiának, aztán csendesen elaludt: meghalt. A temetés után azt mondják a gyerekek:
- Hogyan osztozzunk el hárman a bikán? Mert levágni kár volna! Mit csináljunk?
Azt mondja a legidősebb:
- Idehallgassatok, mind a hárman csináljunk itt az udvarban egy-egy istállót, s akinek az istállójába megy a bika, azé lesz.
Beleegyeznek a testvérei. A két idősebb épített is szép istállókat az udvarba, az egyik még kaput is faragott hozzá fából. A bolondos Jankónak hívták - meg elment az erdőbe, hozott egy csomó zöld ágat, aztán karókat vert le az udvarba, és a karókat a sok zölddel körülkanyarította. Más istállót nem tudott csinálni.
Mikor már kész volt mind a három fiú istállója, kieresztették a bikát, és várták, hogy kinek az istállójába megy be. A bika nem ment egyik szép istállóba sem, hanem meglátta a zöldből épített istállót, s abba egyenesen befutott. Aztán már ette is a falát, a leveleket. Így hát bolondos Jankóé lett a bika. Jól van, a másik kettő nem zúgolódott, mert ők találták ki azt, hogy így osztozkodjanak. És most mit csináljon Jankó? Azt gondolta magában: ő nem tartja meg ezt a bikát, hanem elviszi eladni. Amint megy az úton a vásárba, vezeti a bikát, elmegy egy odvas fűzfa mellett, amely nagyon korhadt volt már. Hallja ám, hogy nagyon nyikorog a fa:
- Nyik-nyák, nyik-nyák.
Erre aztán megáll.
- Mi az, te vén fűzfa, meg akarod venni ezt a bikát? A fűzfa csak tovább nyikorgott. Azt mondja Jankó:
- Hát jól van, idekötöm hozzád, meglátom, hogyan fizetsz.
Oda is kötötte a bikát a fűzfához, a fűzfa meg tovább nyikorgott. Azt mondja Jankó:
- Na, jól van, én most elmegyek haza, de holnap eljövök újra. Ha nem lesz itt a pénz, elviszem a bikát, de aztán téged is kiváglak.
Úgy is lett. Másnap megy ám vissza, vitte a fejszét is. Már messziről látta, hogy nincs a fűzfa mellett a bika. Elért oda, hát csak a véres földet látta emitt-amott, meg a bika körmeit, szarva hegyeit és a csontjaiból itt-ott pár darabot. Erről aztán tudta, hogy a bikát megették a farkasok. Azt mondta Jankó:
- No, te vén fűzfa, nem védted meg a bikát, most sem a tied nem lett, sem az enyém.
Neki is állt kivágni a fát. Nem is kellett neki sokáig vágnia, mert korhadt volt még a gyökere is. Amint kidőlt a fa, hát egy nagy bogrács volt az aljában, a bogrács meg telis-tele arany pénzzel. Nézi Jankó: ejnye, mégiscsak itt van a pénz! Odafordul a fához:
- Te bolondos fa, nem tudtál előbb szólni? Látod most már kivágtalak, te meg most adod a pénzt!
Ha már így alakult, kirángatta a földből a bográcsot, és hazavitte. Volt is nagy öröm otthon! A testvérek elosztották egymás között a sok aranyat, és életük végéig gazdagon éltek.