Mesetár
- Varázs mesék (16)
- Vitézes mesék (5)
- Voigt Vilmos (2)
A vadgalamb és a szarka
Tudod-e, miért nem ért a vadgalamb a fészekcsináláshoz, miért rak olyan hitvány fészket, mely csak néhány szál száraz ágból van összetákolva? Elmondom én. A vadgalamb a szarkát kérte meg, hogy tanítsa meg őt a fészekra ...
A vak király
Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy vak király. Mindenféle orvosok-doktorok próbálták meggyógyítani, de mindhiába, egyik sem ment semmire. Maga a király tudott volna ugyan egy orvosságot szemének, de a ...
A vak óriás
Egyszer volt egy szegény juhászlegény. Ennek a juhászlegénynek volt harminchárom birkája meg három selyemkosa, de girhesek voltak, mert az országban nem termett semmi széna. Elhatározta a juhászlegény, hogy ő nem hagyja a birkáit ...
A VÁLYÚ
Volt egy ember. Vele éldegélt az apja. Már idősecskének számított. Az ember fia nem szerette, hogy az apjával egy asztalnál eszik. Mert nem tudott már úgy enni, ahogy ő, hanem úgy evett, mint egy gyerek. Az ember azt gondolta, hogy csinál az apjának ...
A varázsló inasa
Vót egy szegény ember. A feleségivel, a három gyerekivel éldegélt. Egyszer azt mondta a gyerekeinek: - Édes gyerekeim, má nem bírok keresnyi nektek, felnyőttetek, menjetek el szolgálatot keresnyi! - Jó van, édesapánk; elmenőnk. Mente ...
A varga, a szikra és a bab
Egyszer volt a világon egy varga, egy szikra és egy bab, ezek mind a hárman elmentek utazni. Útközben egy víz mellé értek, de nem tudtak rajta átmenni, mert csak egy szalmaszálból volt a híd. Tanakodtak egy darabig, egyszer azt mond ...
A vén kutya
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy ember, ennek az embernek volt egy kutyája. A kutya már nagyon öreg volt, nem bírt harapni, csak ugatni. Egyszer az ember kint áll a ház előtt a feleségével, s azt mondja neki: - Én ezt a kut ...
A veres tehén
Élt egyszer egy szegény ember, akinek meghalt a feleségi. A fiával ketten maradtak árvaságba. Alig telt el egy fél esztendő, átszólt a szomszédbó egy özvegyasszony a fiúnak: - Te legényke, mondd meg az édesapádnak, hogy vegyen engem felesé ...
A veres tehén
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király meg egy királyné. Volt nekik egy igen szép kis fiok, Ferkónak hítták. Ez annyira szerette az anyját, hogy mindig utána ment, akárhová ment az anyja, úgyannyira, hogy néha a királyné maga is megs ...
A világ legszebb asszonya
Azon a földön, ahol valamikor Ádám és Éva élt, ott, ahol a tehenek még vadon élnek, ott élt egy gyönyörű szép leány. Ugyanazon országban élt egy királyfi is, akit ugyancsak nógatott az apja, hogy miért nem nősül már meg. Végül megunta már a s ...
A virágfejű ember
Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon, meg az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király. Annak a királynak volt egy fürdőszobája. Ahogy egyszer reggel fürödni ment, észrevette, hogy milyen kevés víz van a fürdőjében. Másnap reggel, ...
A vitéz szabócska
Egyszer egy szép nyári reggelen a szabócska az ablaknál ült a munkaasztalánál, és vidáman varrogatott. Éppen arra ment az utcán egy parasztasszony, kosárral a hátán, és nagyban kiabálta: – Lekvárt vegyenek! Lekvárt vegyenek! A szabócska szerette ...
A VÍZÖZÖN
Az Úristen azt parancsolta Noénak még annak idején, hogy csináljon bárkát, vagyis hajószekrényt, de senkinek az égvilágon meg ne mondja,; hogy mit is csinál. Noé a házátul föl a hegyre járt el dolgozni. Mindennap. A felesége kérdezgette, hogy hova j ...
A vörös tehén
Volt egyszer egy szegény ember, annak a szegény embernek felesége, egy fia s egy vörös tehene. Egyszer csak meghalt a szegény ember felesége, s alig telt el egy hónap, kettő, azt mondta a gyermeknek a szomszédasszony: - Te legényke, mondd meg ...
Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni
Vót egy parasztember. No, ez a parasztember fölkelt korán, hogy majd megfeji, ugye az istállóba elmegy, megfeji a teheneket. Hát ahogy megy, még a feleségit az ágyba hadta, hát veszi a sétárt(sajtár) meg a kisszéket, leül, hogy majd ...
Vasjankó
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Rengeteg nagy erdő terült el kastélya körül. Sok mindenféle vad tanyázott benne, szarvas is, dámvad is, őz meg egyenesen annyi, hogy egész csordákban vonult tölgyesből bükkösbe, bükkösből gyertyános ...
Vaskalapos János
Volt egyszer egy szegény öregasszony, volt neki egy nagy, rongyos fia, úgy hívták: Vaskalapos János. A szomszédok is mondogatták, hogy ne tartsa már tovább, küldje valamerre szolgálni, meg az is unta már az otthonlétet, hát kérte az anyját, készíts ...
Végtelen mese
Valamikor réges-régen élt egy nagyon gazdag, gőgös, büszke király. Kitanálta, hogy ő nagyon szeretne mesét hallgatnyi. Kihirdette az egész birodalmába, hogyha lenne valaki, aki neki három évig egyhúztomba mesél, annak adja feli birodalmát. ...
Verett viszi veretlent
A nagy erdőbe lakott egy sovány róka. Nem birt elaludnyi éccaka. Aszondja a feleséginek: - Hallod-e, asszony, úgy zörög a gyomrom, nem birok elaludnyi éhen. Bemenek én a faluba, hátha valamelyik gazdaasszony nyitva felejtette a tyúkólat. - ...
Világcsúfja
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egyszer egy részeges molnár, s volt annak egy szép lánya. Egyszer a király abba a városba került, ahol ezek laktak, s a molnár azt mondta neki: - Van nekem egy nagyon szép lányom, aki a szalmából is aranya ...

Mesetár