• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A csudakard

Részletek

Látogatás
16746
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese-és mondavilág 3. kötet
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, az üveghegyeken innét, volt egyszer egy szegény özvegyasszony s annak egyetlen fiacskája. Ennek a kisfiúnak, mikor a világra jött, egy kardhüvely volt az oldalán, s ahogy nőtt a fiú, úgy nőtt a kardhüvely is.Egyszer, mikor a fiú nagyobbra nevelkedett, kiment a kertbe, s amint ott járt-kelt, kipattant a földből egy kard. Fölkapja a fiú a kardot, belepróbálja a hüvelybe, s hát jól talál, éppen mintha bele csinálták volna.Mit gondolt, mit nem a fiú, a kardot visszaszúrta a földbe, nem szólt senkinek sem, még az anyjának sem, hanem mindennap kiment a kertbe, s a kardot csudálta.Telt-múlt az idő, a fiú növekedett, nőtt az oldalán a kardhüvely is, és nőtt a földben a kard is. Egyszer azonban valami csudálatos álmot látott a fiú, s meg sem várta a pitymallatot, kiszaladt a kertbe, ott a kardot kihúzta a földből, bedugta a hüvelybe, azzal szaladt az édesanyja elé, s mondta nagy örömmel: - Hej, édesanyám, ha tudná, milyen csudálatos álmot láttam az éjjel. - Ugyan mit, hadd halljam? - Jaj, azt még édesanyámnak sem mondhatom meg. Eleget faggatta az anyja, kérte szép szóval, ijesztgette haragos szóval, egy szó nem sok, annyit sem mondott.Megharagudott az özvegyasszony erősen, kapta a seprűt, s jól elnáspángolta a fiút. Sírt a fiú keservesen, s azt mondta az anyjának: - Csak üssön, üssön, édesanyám, el is pusztíthat, mégsem mondom el az álmomat. Azzal hátraszaladt a kertbe, ott leült egy fa alá, s olyan keservesen sírt, hogy aki arrafelé járt, jól hallhatta a sírását, s meg is eshetett a szíve rajta.Mi útja lehetett arrafelé, nem tudom, elég az, hogy történetesen éppen arra járt a burkus király hatlovas hintón, s meghallotta a fiú sírását.Elészól a király a kocsisnak, hogy álljon meg, az inast meg küldi, hogy menjen be a kertbe, s nézze meg, ki sír, és miért sír.Szaladt az inas a kertbe, kérdezte a gyermeket, hogy miért sír, a gyermek meg is mondta. Azzal az inas vissza a királyhoz, s jelenti, hogy mit mondott a fiú, egyszeriben visszaszalasztja az inast a király, hogy vigye hozzá a fiút. Az inas odaviszi a fiút, s megkérdezi a király is, hogy miért sír, igaz volna-e, hogy valami csudálatos álmot látott, s nem akarja megmondani az anyjának. - Igaz - mondta a fiú -, csudálatos álmot láttam, felséges királyom, s azt nem mondom meg senkinek ezen a világon. - De már azt nem hiszem - mondta a király. - Ülj ide csak mellém a hintóba, velem jössz te most. Úgy sincs fiam, fiamnak fogadlak. Tudom azt az egyet, hogy majd megmondod, ha otthon leszünk. A fiú nem szólt semmit, de szépen felült a hintóba a király mellé, aközben kijött az anyja is, s bezzeg örvendezett, hogy ilyen nagy szerencsére fordult a fia dolga. Adott a király neki egy zacskó aranyat, aztán Istennek ajánlotta, a fiú is elbúcsúzott illendőképpen, s azzal a király hintaja elvágtatott, mint a sebes szél.Még estére sem telt az idő, megérkeztek a király palotájába, ott mindjárt kiöltöztették a fiút, de olyan szép is volt az aranyos gúnyában, hogy amikor meglátta a három királykisasszony - mert három leánya volt a királynak -, nem győzték eléggé csudálni. Bizony mondom, hogy erősen megakadt rajta a szemük.Na, teltek-múltak a napok, a fiút úgy tartotta, nevelte a király, mint saját édes fiát. De mikor egy hét, kettő eltelt, csak elővette, s mondta neki kegyes szóval: - Na, édes fiam, most már megmondhatod, miféle csudálatos álmot láttál. - Nem mondom meg, felséges királyom, senkinek ezen a világon - válaszolta most is a fiú. „Jól van - gondolta magában a király -, hiszen ha nekem nem mondod meg, majd megmondod a leányaimnak" - s szólt mind a három leányának, hogy vegyék elő külön-külön a fogadott testvérüket, addig békében ne hagyják, míg azt a csudálatos álmot el nem mondta.Hiszen tehettek akármit a királykisasszonyok, hízelkedtek neki édes szóval, cirókálták, marókálták az arcát: mindhiába való volt, a fiú egy szó nem sok, annyit sem szólt.Jelentették a leányok az apjuknak, hogy nem szólt az a fiú semmit, néma, mint a hal, csak a vállát vonogatta, harapófogóval sem lehet kihúzni belőle egy szót. - Na, ha nektek sem mondta meg - kiáltott a király szörnyű mérgesen -, nem is tekintem többé fiamnak, a palotámban sem tartom, hadd menjen le a cselédek közé, úgyis odavaló. Még aznap kitették a szűrét a fiúnak, leküldték a cselédek közé.Hanem a kicsi királykisasszony nem tudott nyugodni a nagy erős kíváncsiságtól, föltette magában, hogy akár így, akár úgy, mindenféleképpen kiveszi a fiúból azt a titkot. Egyszer, mikor senki sem látta, lesurrant a palotából, ment a cselédházba, ott eléfogta a fiút, s mondta neki: - Látod-e, te bolond, te, miért nem mondod meg az álmodat? Király lennél az én apám után, válogathatnál a legszebb királykisasszonyok között. A fiú megszólalt, s mondta a királykisasszonynak: - Hagyj békét nekem, ha jót akarsz. - Nem nyugszom addig, míg meg nem mondod - erősködött a királykisasszony. Erre a szóra szörnyű haragra lobbant a fiú, még a kardja is elkezdett csörömpölni a hüvelyben magától, hogy a királykisasszony halálra ijedt, mert még ilyet nem látott, hallott életében. - Egy szót se többet - mondta a fiú -, mert ha még egyet szólsz, kiugrik a kardom a hüvelyéből, s bizony mondom, vége az életednek. De bezzeg nem is szólt többet a királykisasszony, kifutott a cselédházból, hangos sírással, szaladt fel a palotába, s elpanaszolta az apjának, hogy mi történt ővéle. - Ejnye, ördögadta kölyke! - rikkantott a király. - Még a mai szentséges szent napon akasztófára húzatom. Ki is adta mindjárt a parancsolatot, állítsanak akasztófát a város végére, akasszák fel a kardos fiút.Egy óra sem telt bele, felállították az akasztófát, s vitték a fiút a vesztőhelyre. Tenger nép csődült oda, nem tudták elgondolni, mi nagy vétke, bűne lehet a kardos fiúnak. Csak akkor tudták meg, mikor az akasztófa alá állt, s még egyszer s utoljára kérdezte a király: - Megmondod-e az álmodat? A fiú nem szólt semmit, csak rázta a fejét, a kardja pedig csörömpölt a hüvelyében, pedig hozzá sem nyúlt. De abban a pillanatban, amikor a kötelet a nyakára akarták húzni, nagy zúgás, riadás kerekedett, mindenki az ország útja felé nézett, s hát ott jött sebes vágtatással egy hatlovas hintó, s abban a hintóban valaki fehér kendőt lobogtatott.Odaért a hintó a vesztőhelyhez, s nagy hirtelen leszállt, abból ugyan ki szállt le? A magyar király. Ment egyenest a burkus királyhoz, parolázott vele, s mondta neki: - Hallod-e pajtás, ne akasztasd föl ezt a fiút, add nekem, majd én magammal viszem. Hallottam a hírét, hogy valami csuda álmot látott, s nem akarja megmondani. Hiszen csak kerüljön az én kezem alá, megmondja, tudom. - Jól van - mondta a burkus király -, csak vigyed, nekem elég bosszúságom volt miatta, legyen neked is. Azzal ismét paroláztak, egymástól annak rendje s módja szerint elbúcsúztak, s a magyar király elvitte a hintaján a kardos fiút. Megérkezett a király Budára a kardos fiúval, s amint . befordult a hintó az udvarra, szaladt elébe a leánya, összecsapta a kezét, s kérdezte: - Jaj, lelkem édesapám, honnét hoztad ezt a szép fiút? Talán bizony Tündérországból? - Hoztam biz a, de nem Tündérországból, hanem az akasztófa alól - válaszolta a király. Fölmentek a palotába, de amíg felmentek s azután is, a királykisasszony le nem tudta venni szemét a kardos fiúról. Észrevette ezt a király, s mondta a leányának: - Csak ne nézd olyan erősen, mert nem lehet tudni, hogy még nálam is nem kerül-e az akasztófa alá.Mindjárt kérdezte is a fiútól: - No, te kardos fiú, hát nekem elmondod-e az álmodat? - Nem mondom én senkinek ezen a világon - felelte a fiú, s ugrált, csörömpölt a kard a hüvelyben, hogy a király is, a leánya is, szemétszáját eltátotta a nagy csodálkozástól. - Hiszen majd megmondod nekem - mosolygott édesen, kedvesen a királykisasszony a fiúra, de a királykisasszonynak nem is válaszolt, csak a fejét rázta nagy búsan, a kard meg csörömpölt most is. - Hát, ha sem nekem, sem a leányomnak meg nem mondod - szólt a király -, akkor, fiam, bezáratlak egy kis szobába. Lesz ott ételed, italod elegendő, semmiben sem lesz fogyatkozásod, hanem addig ki sem kerülsz onnét, míg az álmodat meg nem mondod. Mindjárt be is vezették egy kicsi szobába. Ott egy nagy könyvet elejébe tett a király, hogy abból olvasgasson. Aztán küldött neki ételt, italt, mindent a javából. De a kulcsot kétszer is ráfordították az ajtóra, hogy ki ne jöhessen. - Hej, Istenem - búsult a kardos fiú -, minek is láttam én azt a csudálatos álmot! De búsult a királykisasszony is, s amikor csak nem látták, lement a kertbe, ott sétálgatott könnyes szemmel a kardos fiú ablaka alatt, hátha egyszer kitekint az ablakon, s a szívére beszélhet.Egyszer csakugyan kikönyökölt a fiú az ablakon, éppen akkor, mikor arra ment a királykisasszony. Hullott a könnye, mint a záporeső a királykisasszonynak, s hogy ezt látta a kardos fiú, megszólította: - Ugyan bizony miért sírsz, szép királykisasszony, amikor mindened van, amit szemed, szájad kíván, s szabad vagy, mint a madár? Mondotta a királykisasszony: - Temiattad hullanak a könnyeim, kardos fiú. Mért nem mondod el az álmodat nekem? Lásd, az én apámnak nincs fia, ha elmondanád az álmodat, bizony tudom, neked adná fele királyságát, s tiéd lennék én is. - Egy szót se többet - mordult rá haragosan a kardos fiú -, mert bizony mondom neked, ha még egyet szólsz, kiugrik a kardom, s vége az életednek. Megriadt a királykisasszony ettől a haragos beszédtől, s hangos sírással felszaladt a palotába. - Hát téged mi lelt? - kérdezte a király. - Jaj, ne is kérdezd, édes jó apám! Nem akarta megmondani, hogy mi történt, de addig faggatta az apja, hogy mégiscsak kivallotta. - No, megállj, hitvány fatty! - kiáltott a király szörnyű haraggal. - Élve temettetlek el, mert megríkattad a leányomat! Egyszeriben hívatott száz kőművest, s még aznap építtetett egy tornyot, oda vitette a kardos fiút, s befalaztatta.Hanem amíg a tornyot építették, ott settenkedett a királykisasszony, s addig kérte s olyan szépen kérte a pallért, hogy hagyott a tornyon egy ablakocskát, melyről csak ők tudtak ketten, s azon a titkos ablakon minden este ételt, italt adott be a királykisasszony a kardos fiúnak.Telt-múlt az idő, a királykisasszony minden este eljárt a titkos ablakra, ott sírdogált, kesergett, s beszélgetett a kardos fiúval. De menynyit könyörgött, hogy ne temesse el magát élve, elevenen, ne hervassza el így szép ifjúságát! Hiába könyörgött, a kardos fiú mégsem mondta el az álmát.Egyszer azonban mi történt? Az történt, hogy a török császár üzent a magyar királynak: sokat ne gondolkozzék, küldje a leányát be Törökországba, az ő udvarába, mert hallotta, hogy a magyar királykisasszonynak szépségben nincs párja kerek e földön. De még azt is üzente a török császár, hogy ha nem küldené a királykisasszonyt, fölkerekedik minden népével, s kő kövön nem marad az egész országban.Hej, nagy búbánat s szomorúság nehezedett a királyra! Mit tudjon csinálni! Még egy esztendeje sem múlt el, hogy nagy háborúja volt, s abban a háborúban erősen megfogyatkoztak a katonái.Észrevette a királykisasszony az apja nagy szomorúságát, s addig beszélt, addig könyörgött, hogy kivette belőle, mi nyomja a szívét. De szörnyű nagy búbánat fogta el a királykisasszony szívét is. Azt mondta az apjának: - Hát csak küldj el, édesapám, semhogy az országod elpusztuljon. A király nem szólt semmit, csak tűnődött, évelődött magában, egész éjjel be sem hunyta a szemét, járt fel s le a palotában, törte a fejét, hogy mit csináljon. Aközben a királykisasszony kisurrant a palotából, szaladt a kardos fiúhoz, s mondta neki keserves könnyhullatások közt: - No, te szegény kardos fiú, most meg kell halnod, mert engem visznek be Törökországba, a nagy török császár fényes udvarába. Látod, látod, miért nem mondtad el az álmodat! De még csak most csördült meg igazi haragosan a kardos fiú kardja. - Bizony nem mégy te be Törökországba! - mondta a fiú. - Eredj csak haza szépen, feküdj le, s reggel mondtad az apádnak, hogy te is láttál egy csudálatos álmot. Azt láttad álmodban mondtad te, hogy az a kardos fiú, kit az apád befalaztatott, még most is él, s azt mondta neked, hogy csak hadd jöjjön az a török császár, ő egyes-egyedül is visszakergeti az egész ármádiát. Elszaladt a királykisasszony nagy örömmel, lefekszik szép selyemágyába, le sem hunyta a szemét egész éjjel, hanem azért reggel mondta az apjának, hogy milyen csudálatos álmot látott. - Na, ez igazán csudálatos álom - mondta a király, s mindjárt ment a toronyhoz, a kőművesekkel széjjelbontatta, s hát csakugyan élt a kardos fiú, még hétszerte szebb volt, mint annak előtte, s nagy, erős dali legény lett belőle, a kardja is sokkal nagyobb, mint azelőtt.Csodálkozott a király, csodálkozott minden lélek. Hát még, amikor a kardos fiú mondta, hogy jól látta a királykisasszony, amit álmában látott, mert akár meg se mozduljanak a király katonái, egyedül visszaveri a török ármádiát.Vissza is üzent a király a követektől a császárnak, hogy csak jöjjön, de minden népével, ha a leányát feleségül akarja!Na, elmennek a követek, s egy hét, kettő, hogy elmúlt, hát csakugyan jön a török császár, utána akkora ármádia, hogy rengett a föld alatta. A magyar király is talpra állította a katonáit, hanem a kardos fiú ügyet sem vetett a katonákra, nekivágtatott a török ármádiának, aztán szólott a kardjának: - Édes kardom, most ugorj ki a hüvelyből! Hej, uram, teremtőm, halljatok csudát, mit csinált az a kard! Kezdette a török császáron, nyissz, földön volt a feje; aztán nyargalt tovább, végig az ármádián, hullott a török, mint a kéve. Mire odaért a magyar sereg, még hírmondó sem maradt a törökből.Megfordult a magyar ármádia, elejébe vágtatott a kardos fiú, s mentek haza nagy ének- s muzsikaszóval, meg sem álltak Buda váráig. Ott már várta a király meg a királykisasszony a kardos fiút. - No, te fiú - mondta a király -, akármit álmodtál, én többet nem kérdem. Országomat, leányomat megvédelmezted, legyen a tied mind a kettő. Ez órától fogvást te vagy a magyarok királya. Mondta a kardos fiú: - Bizony, ha én vagyok a magyarok királya, akkor meg is mondom, hogy mi álmot láttam. Azt láttam én álmomban, felséges apámuram, hogy a magyarok királya leszek. Mondjam tovább, ne mondtam, még aznap megtartották a lakodalmat. Buda várába hozatták a kardos fiú anyját is; most aztán ez is megtudta, hogy mit álmodott volt a fia.Hét álló hétig folyton állt a lakodalom, akkor aztán abbahagyták.Holnap legyen a kardos fiú s a felesége a ti vendégetek.   szerk.Majtényi Zoltán Tündér mesék-Hajnalcsillag - Unikornis Kiadó Budapest - 1999
Értékelés
★★★★½
40 szavazat