• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Egy királynak hét gyermeke

Részletek

Látogatás
8804
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Adatközlő
Kapás Gyuri
Szerkesztette
Nagy Olga
Könyv címe
Mindentudó dongó
Kiadó
Erdélyi Pegazus Kiadó
Kiadás helye
Székelyudvarhely
Kiadás éve
2004
Forrás helye
Magyar, Maros menti
Volt egyszer, hol nem volt, valahol messze élt egy király. Annak a királynak volt egy gyönyörűséges szép felesége. De a király el kellett menjen a háborúba. A feleségét, aki itthon maradt, rábízta egy dajkára. De nem tudta a király, hogy az a dajka egy istentelen boszorkány volt. Reábízta a feleségét nyugalmasan, úgy ment el a háborúba. Hát sok esztendőn keresztül ott kellett üljön. Hát addig a királynénak született hét gyermeke. Egyszerre mind a hét. S az istentelen boszorkány, mielőtt a királyné meglátta a gyermekeit, ellopta. A gyermekeinek, mindegyiknek aranylánc volt téve a nyakába. S aranyláncostul, mindenestül ellopta a gyermekeket, s kivette a köpenyegjébe az, erdőbe, s egy fa tövére letette. S akkor hét kutyakölyköt tett az ágyba a gyermekek helyibe. Na, elment a híre, búsult a királyné is, hogy kutyakölyköket szült a világra. Elment az egész országban a híre. Haza is jött a király a háborúból nagy dühösen, s anélkül, hogy kihallgatta volna rendesen a feleségeit, bé vetette a tömlecbe, a börtönbe. Na, az a hét gyermek szegény az erdőben, a fa tövin sírdogált. Arrafelé ment egy öregasszony, aki az erdőben lakott. Megsajnálta a hét gyermeket, felszedte a kötényibe, s hazavitte őket. S ott szépen cuclival etetgette, növelgette, napról napra mind szépen fejlődtek a gyermekek. Olyan gyönyörűek voltak! Sok idő elteltivel bément az öregasszony vásárba. Egy, fiút elvitt magával a városba, hogy segéljen neki hazahordani, amit veszen. A többiek otthon maradtak. Az istentelen boszorkány, hunné, hunnét nem, megtudta, hogy a gyermekek az erdőben megvannak. Elment ki az erdőbe, s meglátta a fiúkat. Gyönyörű szépek voltak, növekedtek, már nagyocskák voltak. A boszorkány levette az aranyláncot a nyakakról, s avval elment haza. Mikor hazaérkezett az öregasszony a másik fiúval, hát mondták, hogy odament valaki, s levette nyakukról a láncot. Búsultak, sírtak, hogy már el van víve a lánc a nyakukról. Már csak annak az egynek volt lánca, amelyik az öregasszonnyal a piacon volt. - Már elég nagyocskák vagytok, fiaim, most elmagyarázom nektek, az életetek sorát. Én titeket az erdőbe, egy fa tövin találtalak. S az aranyláncok, amit most elvettek tőletek, az a nyakatokon volt. Én avval találtalak benneteket. S én meg is tudtam – azt, - hogy ti királyi gyermekek vagytok, mert a királyi anyátok már szenved azótától a tömlecbe. Hét kutyakölyköt tettek a helyetekbe. Na, a gyermekek a nagy rémületre, a nagy beszédre felbuzdultak mind az egészen, hogy nekik menni kell, s nekik jelenteni kell a királynak, hogy ők a saját gyermekek, meg hogy vállalja el a király őket vissza gyermeknek, meg az anyjukat szabadítsa ki a tömlecből. Na, mennek is, mennek hamar. Hát ne menjenek mind az egészen, csak az menjen, amelyiknek az aranylánc a nyakán van, mert azt a király biztosan megismeri, mert az aranyláncba bé volt vésve a neve a királynénak is.Na, el is indul az az egy, amelyiknek az aranylánc még a nyakába megvolt. Na, jelentik a királynak, hogy van itten egy ügyes növendékfiúcska, akar beszélni felségeddel. Azt mondja a király: - Vezessétek elébe! Elejibe vezetik a kisfiút. Kérdezi: - Hát te, fiam, mit akarsz? - Én - azt mondja -, felséges királyom, eljöttem, hogy, megmutassam ezt a láncot. Elveszi a király a láncot: - Hát - azt mondja - miféle lánc ez? Látja, hogy benne van a neve. Na, a fiú mindjárt elmondta: hogy kerültek az erdőbe, hogy egy öregasszony szedte fel s az nevelgette fel őket. Az öregasszony mondta, hogy a helyekbe hét kutyakölyköt tettek, s az öregasszonytól ők meghallották, hogy az anyjuk a tömlecben szenved. Na, mindjárt elé vette aztán a király a dajkát, amelyikbe akkora bizalma volt, s amelyik egy valóságos boszorkány volt. - Hát te, istentelen boszorkány, mit csináltál? Valljál bé most mindent! - Hat levettem az aranyláncot a nyakakról, s verettem belőle egy aranypoharat. Na, ekkor aztán megharagudott szörnyen rája a király, s mindenki szeme láttára a kapura szegezte ki. Ott szenvedett ki a szörnyeteg, az istentelen boszorkány! Aztán a család összekerült, éltek nagy boldogan. Még most is élnek, ha meg nem hóttak.
Értékelés
★★★★
17 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák