Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt egyszer egy király és egy királyné. Egyetlenegy fiuk volt, de ebben sem volt semmi örömük, mert az a gyermek sem járni, sem beszélni nem tudott. De még ülni sem, ha nem támogatták. Búsult a király és a királyné, majd felvetette a búbánat. Ahány csudadoktor volt a világon, mind elhívatták, de egy sem tudta meggyógyítani a gyermeket. Már tizenkét esztendős volt a fiú, s nem tudott talpra állani, mert olyan nagy volt a feje, hogy elhúzta. Egyszer fölmegy a királyhoz egy obsitos katona, s mondja: - Felséges királyom, valamit mondanék, ha meg nem bántanám. - Mondjad, fiam, mondjad! - Az a gyermek, aki miatt annyit búsul felséges királyom, nem a felségedé. Az igazi fiát még első éjjel elvitték a boszorkányok, s ezt hozták helyébe. - Hát azt te honnét tudod? - Tudom, ahonnét tudom, felséges királyom, s ha megengedi, meg is mutatom, hogy táltos ez a nagy fejű gyermek. Tud az jól beszélni, csak felséged előtt nem akar. Azt tanácsolja az obsitos, hogy ültessék be a gyermeket a szoba közepére, tegyenek eléje egy kis bögre tejet, a bögrébe egy nagy fakanalat, aztán hagyják magára, s hallgassák meg a kulcslyukon, hogy mit beszél. Úgy tesznek, ahogy az obsitos mondotta. Leültetik a gyermeket a szoba közepére, elébe teszik a bögre tejet, a bögrébe nagy fakanalat, s azzal magára hagyják. Ahogy kijönnek a szobából, nagyot kacag a táltos fiú, s azt mondja: - No, még ilyet sem láttam, pedig hetvenhét esztendős vagyok, de sohasem adtak nekem kis bögrében nagy kanalat. Hogy egyem én ezzel?! Beszalad a király, s mondja a fiúnak: - Na, fiam, hallám, hogy tudsz beszélni, mondj még valamit! De a gyermek többet egy kukkot sem szólott. Hej, uramteremtőm, tűnődni, búcsálódni kezdett a király, hátha mégis az ő fia, s nem mond igazat az obsitos. Mondta is az obsitosnak: - Már akárhogy történt, így vagy úgy, ez az én gyermekem. Szeretném, ha legalább beszélni tudna! - Jól van - mondotta az obsitos -, vegye a karjára felséged, vigye a Benedek-rendi papokhoz, azok majd meggyógyítják. A király megfogadta az obsitos tanácsát, karjára veszi a gyereket, elindul vele, s amint megy, mendegél, ér egy tóhoz. A tavon keresztül palló volt, rálépett a király, s szépen ment a tó túlsó partja felé. Amint megy, valaki csak kikiált a tóból: - Hová mégy, te kukri-mukri?! Visszafelelt a gyerek: - Ótesz-fótesz, Szent Benedek. Hej, megharagszik a király! - Ejnye, ebadta kölyke, hát itt tudsz beszélni, s otthon nem?! Nagy haragjában belevágta a gyereket a tóba, s abban a pillanatban, ahogy az eltűnt, kibukkant a tó vizéből egy szép aranyhajú fiú. Nyújtotta a karját a király felé. - Apám, lelkem apám, húzzon ki! De bezzeg hogy kihúzta az édes fiát, karjára vette, keblé De bezzeg hogy kihúzta az édes fiát, karjára vette, keblére szorította, s vitte haza nagy örömmel. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.