A fogadott apa

Részletek

Látogatás
4837
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Szerkesztette
Bojtár Endre
Könyv címe
Az aranycipellő - ukrán népmesék
Kiadó
Móra Könyvkiadó – Kárpáti Kiadó
Kiadás helye
Budapest - Uzsgorod
Kiadás éve
1976
Forrás helye
Ukrán
Árván maradt három fiútestvér - nem élt már sem apjuk, sem anyjuk. És otthon sem volt semmijük - se vagyonuk, se házuk. Elindultak hát mind a hárman szolgálni. Szembejött velük egy vénséges vén, fehér szakállú apóka. - Hová mentek, gyermekeim? A fiúk így feleltek: - Megyünk szolgálni. - Nektek magatoknak nincs földetek? - Nincs - felelik. - Ha egy jó emberhez kerülnénk, mi híven szolgálnánk, készségesen engedelmeskednénk, édesapánk gyanánt tisztelnénk.   Az apó ekkor így szólt: - Jól van. Ha így gondoljátok, legyetek a fiaim, én meg az apátok. Ha engedelmeskedtek nekem, embert faragok belőletek, megtanítalak arra, hogyan kell úgy élni, hogy soha ne legyetek hűtlenek az igazsághoz. Megegyeztek, s a fiúk az apókával mentek. Sötét erdőkön, széles mezőkön át haladtak. Mentek, mendegéltek, egyszer csak egy tiszta fehér házikót pillantottak meg, mely virágokkal körbeültetve egy cseresznyéskert közepén állt. Egy leány szaladt ki a házból, olyan szép volt, mint a virágszál.  A legidősebb testvér egy pillantást vetett rá, és így szólt: - Ó, bárcsak feleségül vehetném ezt a lányt, és lenne sok ökröm meg tehenem! Az apó erre rávágta: - Jól van, csapjunk lakodalmat! Tiéd lesz a lány, s lesznek majd ökreid és teheneid is. Élj boldogul, csak az igazságtól ne pártolj el soha!   Felkerekedtek, megkérték a lány kezét. Megkérték, és nagy lakodalmat csaptak. A legidősebb fiú lett a ház ura, és ott maradt gazdálkodni. Az apóék továbbmentek, most már hármasban. És ekkor ismét egy szép ház bukkant elibük, mellette malom és kis tó, s a ház körül egy szép lány tett-vett. A középső fiú csak egy pillantást vetett rá, s így szólt: - Ó, bárcsak elvehetném ezt a lányt, s ráadásul a malom és a tó is az enyém lehetne! Forgatnám a malmot, s meglenne a kenyerem, amíg csak élek! Az apó tüstént ráfelelt: - Jól van, fiam, úgy legyen! Nyomban bementek a házba, megkérték a lány kezét, s a középső fiú is ott maradt a lánynál. Nagy lakodalmat csaptak. Az apó pedig így szólt: - Na, fiam, élj boldogul, de vigyázz, ne feledkezz meg az igazságról!   És továbbmentek, most már kettesben: az apó és a legkisebb fiú. Amint mentek, mendegélnek, egyszer csak egy nyomorúságos kis házat pillantanak meg, a házból kilép egy lány, szépséges szép, mint a fényes csillag, de olyan szegény, mint a templom egere. A legkisebb fiú így szólt: - Ó, bárcsak feleségül vehetném ezt a lányt, akkor együttdolgoznánk, lenne kenyerünk, de nem feledkeznénk meg a szegény emberektől sem: magunk is ennénk, és nekik is adnánk! Az apó erre így szólt: - Jói van, fiam, úgy lesz. Csak vigyázz, az igazságról meg ne feledkezz! Megházasította az apó ezt a fiát is, és nekivágott a nagyvilágnak.   Élt, éldegélt a három testvér. A legidősebb úgy meggazdagodott, hogy már házakat épített magának, gyűjtögette a tízrubeleseket, és egyre csak azon járt az esze, hogyan szerezhetne még többet belőlük. De az eszébe sem jutott, hogy a szegény embereken segítsen, ahhoz túl fukar volt. A középső fiú is megszedte magát. Béresek dolgoztak helyette, ő meg csak feküdt, evett-ivott, és osztogatta a parancsokat. A legkisebb testvér azonban úgy élt, hogy amije csak volt, megosztotta másokkal.   Az apó pedig sokfelé megfordult a világban. Egyszer azonban visszatért, hogy megnézze: hogyan élnek a fiai, hűek maradtak-e az igazsághoz. A legidősebb fiához ágrólszakadt öregember képében állított be. A fiú épp az udvaron sétafikált. Meghajolt előtte az apó, és így szólt: - Szánj meg, és adj némi alamizsnát! De a fiú így válaszolt: - Még mit nem! Nem vagy te még olyan öreg! Ha akarsz valamit, dolgozz. Magam is nemrég álltam talpra! Pedig akkora vagyona volt, hogy még: kőházak, asztagok, hombárok, áruval teli raktárak, földi javakkal teli kamrák, pénz. . . De alamizsnát nem adott... Odébbállt az apó. Elment egy versztányira, megállt, visszapillantott a gazdaságra, a vagyonra - és az egész lángba borult.   Ekkor az apó a középső fiúhoz ment. Odaér, s látja, hogy milyen szép lett a malom, a tó és a gazdaság. A fiú bent ült a malomban. Mélyen meghajolt előtte az apó, és így szólt: - Jó ember, adj egy kis lisztet, nagyon szegény vagyok, nincs mit ennem! - Sajnálom - válaszolt amaz -, de még magamnak sem őröltem! Sok hozzád hasonló kódorog errefelé! Kifordult az apó a malomból. Ment egy keveset, utána visszapillantott - lángba borult a malom.   Odaért az apó a harmadik testvérhez. Az szegényesen élt, a háza kicsiny, de tiszta volt. Amikor az apó odaért, rongyos, ágrólszakadt emberré változott. -  Adjatok egy falatka kenyeret! – szólt. A legkisebb fiú így válaszolt: - Menj be, apó, a házba, kapsz majd enni, és még az útra is csomagolnak! Bemegy az apó a házba. Az asszony, amikor meglátta, hogy milyen ágrólszakadt, megsajnálta őt, bement a kamrába, kihozott neki egy nadrágot meg egy inget. Az apó felvette. Amint kiöltözködött, az asszony látja ám, hogy a mellén egy borzalmas nagy seb tátong. Asztalhoz ültették az apót, megetették-megitatták, aztán a férfi megkérdezte: - Mondd csak, apó, mitől van ez a seb a melleden? - Ez bizony olyan seb - válaszolt az apó -, hogy hamarosan végem lesz tőle. Már csak egy nap van hátra az életemből. - Micsoda, csapás! – mondja az asszony. - És nincs rá semmiféle orvosság? - Van - feleli az apó -, csakhogy senki sem ad nekem ilyen orvosságot, bár mindenki megtehetné. - Miért ne tenné meg? – csodálkozott a férfi. – Ha tudja! Mondjad csak, mi az az orvosság? - Hát az olyan - mondja az apó -, hogy a gazda fogja magát, felgyújtja a házát, felégeti minden vagyonát, aztán fogja a hamut, és rászórja a sebemre, akkor az majd begyógyul. Azt hiszed, akad olyan ember a földön, aki ezt megtenné? Elgondolkozott a legfiatalabb testvér, sokáig gondolkozott, aztán a feleségéhez fordult. - Hát te, mint vélekedsz, asszony? - Én bizony úgy - válaszolja a feleség -, hogy másik házat szerezhetünk magunknak, de ha ez a jó ember meghal, másik élete nem lesz többé. - Hát, ha így gondolod – szólt az ember -, vidd ki a gyerekeket a házból! Kivitték a gyerekeket, s maguk is kimentek. Egy pillantást vetett az ember a házra – nagyon sajnálta a vagyonkáját! De az öregembert még jobban sajnálta. Fogta hát, és felgyújtotta a házat. Az nyomban lángba borult, s el is tűnt. Helyette azonban ott állott egy másik ház – egy szép, pompás ház. Az apó meg csak nevetett. - Látom, fiam, hogy hármotok közül egyedül csak te maradtál hűséges az igazsághoz! Élj boldogul! Ekkor ismerte meg a legkisebb fiú a fogadott apját. Oda akart szaladni hozzá, de az apónak már hűlt helye volt!
Értékelés
★★★★
11 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák