A csonka kezű leány

Részletek

Látogatás
12676
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Volt a világon egy öregasszony, ennek egy menyecske lánya meg egy gyönyörűséges szép leányunokája. Az öregasszony meg a lánya azon munkálkodtak, hogy a szép lányból is boszorkányt csináljanak. De az nem akarta. Sokáig gondolkoztak, de mikor a lány végleg megtagadta, hogy boszorkány legyen, fogták, elvágták mind a két kezét, azután karjára akasztottak egy kosarat, beletettek egy kis kenyeret, s világgá küldték. Ment, mendegélt, beért egy nagy erdőbe, ott lakott egy darabig. De ráunt a vadgyümölcsre, indult hát tovább. Ahogy megy, vándorol, meglát egy nagy várat. Borzasztó nagy lakatok csüngtek az ajtóján. De ahogy közelebb ért, a lakatok kinyíltak, hát látja, milyen sok szép gyümölcs van a kertben, teli vannak a fák aranyalmákkal. Ahogy egyiknek alája ér, a fa megrázkódik, hullanak az aranyalmák a kis kosárba. Azzal a lány kiment a várból. A király, éppen reggeli sétája közben, észreveszi, hogy híja van az aranyalmáknak. Hívatja az őrt, ráripakodik: - Te gonosz szolga, nem őrködtél az éjjel, hanem aludtál, az aranyalmákból sok a hiány, kinek adtad, ki vitte el? - Uram, királyom - szólt a szolga -, abból nem vihetett el senki, mert az ajtón nem lehet bejönni, ha csak valaki felülről le nem szedi. Másnap éjféltájban megint leperegtek a lány előtt a lakatok, a fa megint megrázkódott, a kosár megint megtelt aranyalmákkal. Reggeli sétája alkalmával a király újra látja, hogy ismét sok hiányzik az aranyalmákból. Az őrre ráripakodott, de ő csak azt felelhette, amit tegnap. Ekkor toppant be a király legkisebbik fia. - Apám, hallom, hogy az aranyalma éjjelenként megfogyatkozik. Hanem ha én állok oda őrül, holnap reggel nem talál benne hiányt. A király eleinte nem akarta engedni, hogy a fia őrködjön éjszaka. De aztán mégis beleegyezett. Amikor besötétedett, a fiú kiállt a fák alá. Éjfél felé nehéz álom környékezte meg, el is aludt majdnem. De erőt vett magán, s látja, hogy az ajtón egy gyönyörűséges szép lány lépked befelé, az almafa megrázkódik, s a kosara telihullik gyümölccsel. S már menne is kifelé, de a királyfi rákiált: - Ki vagy, megállj ! - Egy szerencsétlen lány vagyok, akit, mivel boszorkány nem akartam lenni, anyám a házától világgá üldözött. De én teelőtted nem állhatok meg, anyaszült meztelen vagyok, a sok tövis és szedercserje régen leszaggatta rólam a ruhát. De a királyfi nem eresztette el, ráterítette köpenyét, s az úgy is maradt rajta, mert a csonka kezű lány nem igazíthatta el magán. Másnap a király látja, hogy megint híja van az aranyalmának. Kérdezi a fiát: - Megfogtad-e a tolvajt? - Meg ám! - Akkor jó, vessétek a legmélyebb tömlöcbe, egy hét múlva pedig elvesszük az életét. - Jaj, apám - mondta a fiú -, ne parancsold ezt, a tolvajnak nincs keze, amivel kinyithatta volna a kaput, leszedhette volna az almát. A kapu magától tárult fel előtte, az alma magától hullott kosarába. Kegyelmezz néki, apám, mert a szerencsétlen lány ártatlan, akár a ma született gyermek. A király egy szempillantás alatt látta, hogy a lány ártatlan. Azt is, hogy igen-igen szép, s tetszik a fiának. Ott is fogták a várban, külön szobát nyitottak a számára. Hanem amikor a fiúnak eljött a házasuló ideje, az apja szólítgatta, hogy most már keressen magának feleséget. - Kerestem én már, apám! - válasolt a fiú. - Kit? - kérdezte kíváncsian az apja. - A csonka kezű lányt. - Ó, fiam, hogy vehetnéd azt feleségül, amikor attól csak nyomorult gyereket várhatsz. - Nekem az már mindegy, én őt szeretem, enyém kell hogy legyen, akármi történjék is! - mondta a fiú. - Amit mondtam, megmondtam, én csak vele lehetek boldog. Az apa látta a fia elszántságát, s tudta, hogy minden beszéd hasztalan, ezért beleegyezett a házasságba. Nagy lakodalmat csaptak, hét ország környékéből hívták oda a királyokat, ettek-ittak, hét napig vígan voltak. Hanem a lakodalom után, alig telik el három hónap, az országukat rettenetes ellenség támadta meg, így a királyfinak indulni kellett a háborúba. Amíg odajárt, két aranyhajú gyereke született, egyiknek fényes nap a mellén, a másiknak félhold. Ekkor az öreg király a legöregebb udvarost hívatta magához, aki mindig becsülettel szolgálta, s ráparancsolt, hogy vigye el fiának a háborúba az örvendetes hírt a két gyerek megszületéséről. Megy, mendegél az öreg, hát egy erdő szélen rátalál egy vénasszonyra, aki a csonka kezű lány anyja volt, maga a vén boszorkány. Kérdi az udvarostól: - Mi járatban vagy, fiam? - Levelet viszek a királyfinak a táborba. - Este van már, ne menj tovább, mert eltévedsz. Pihenj le nálam! Az udvaros elfogadta a kínálatot. A boszorkány pedig paprikást főzött vacsorára, jóllakatta vendégét. Reggel, ahogy fölkelt, az éjjel történtekről mit sem sejtve, elindult a táborba. Ahogy a királyfi elolvasta a levelet, bánatában elsírta magát. Rögvest megírta rá a választ. Az állt benne, hogy amíg ő hazaér, azért a két fiút tartsák életben. Az udvaros a levéllel megindult visszafelé, nem is gondolta, hogy két kutyafiú születéséről vitte a hírt. Elért a boszorkány erdejéhez, az már várta, megint behívta, jóltartotta paprikás hússal, ágyat vetett neki. Amíg jóízűen aludt, a banya kivette az öreg táskájából ezt a levelet is. Másikat írt helyette, amiben az állt, hogy a királynét és a két fiát világgá kell ereszteni. Reggel az udvaros fölébredt, elindult hazafelé. Amikor a király olvassa a levelet, nagyon elcsodálkozik rajta, hogy a fia a feleségét és a gyönyörű szép két kisgyerekét szélnek ereszteni parancsolja. De nem volt mit tenni, a parancsnak engedelmeskedni kellett. Sok sírás, jajgatás után kivitték az erdőre az ifjú királynét meg a két kisfiát. Csonka kezű létére ott hagyták magában. Éldegéltek erdei gyümölcsökön. A kisgyerekek csúnyák voltak, mert nem tudta megmosdatni őket az anyjuk. Egyszer előkerült egy ősz öregember. Tanácsolta, hogy a királyné az általa hozott vízben mossa meg a kezét, attól majd kinő. Úgy is lett. Az ősz ember tovább folytatta: - Eredj, van itt az erdőben egy kis ház, benne mindenféle élelem, úri módon megélhetsz. A királyné meg is találta a kis házikót, amely tele volt mindenféle ennivalóval. De amíg ezek történtek, a királyfi hazajött a háborúból, és első gondja volt a feleségét keresni, aki akkor már fiaival együtt távol élt a palotától. Nagy sereg katonával indult el a két gyerekét meg az anyjukat felkutatni. Már rájuk is esteledett, nem találtak a nyomukra. Akkor egy katona nagy távolságban világosságot pillantott meg. Elérték a házat, szállást kértek benne. A háziasszony, aki nem volt más, mint a királyné, szívesen megvendégelte őket. Jó vacsorát készített a királynak, a kíséretének, akik mindjárt el is szenderedtek. A király bent aludt a királyné szobájában egy padon. A királyné meg a két kisgyermeke egész éjszakán át ébren voltak. A királynak álmában kiesett kezéből a zsebkendő. Azt mondja az ismeretlen királyné: - Eredj, fiam, vedd fel azt a kendőt, úgyis a te apád kezéből esett ki az! Nemsokára ezután a király szájából kiesett a pipa. - Eredj, fiam - szólt ismét a királyné -, add fel azt a pipát, úgyis a te apád szájából esett ki az! Amikor reggel fölébredt a király meg a többiek, mentek tovább, de előbb figyelmeztették a háziasszonyt, hogy estére visszatérnek. Ahogy mennek, mendegélnek, a király elbeszélte katonáinak észrevételeit, hogy ez az asszony nagyon hasonlít az ő feleségéhez. Az őrök meg azt mondták el, hallották, hogy biztatta az asszony a fiait. - „Vedd fel, fiam, azt a kendőt, úgyis a te apádé az." Másodjára a kisebbik fiát biztatta: „Add fel, fiam, azt a pipát, úgyis a te apád szájából esett ki az!" Nagyon megörült ennek a király, elhatározta, ha estére visszatérnek, tetteti magát, mintha aludnék, hogy megtudja, igaz-e, amit gondol. Le is feküdtek, a király tette magát, hogy alszik, leejtette a zsebkendőjét. A királyné megszólította kisebbik fiát: - Eredj, fiam, tedd az ölébe azt a kendőt, úgyis a te apád az! Azután leesett a pipa. - Eredj, fiam - mondta az anya az öregebbik fiának -, vedd fel, tedd a kezébe, úgyis a te apád az! Erre a király felugrik, megöleli, megcsókolja a feleségét, gyermekeit, s nagy örömmel indul velük hazafelé. Otthon nagy lakodalmat csaptak, amelyben a környékbeli királyok mind megjelentek, elhívták még az öreg boszorkányt is, aki a leveleket hamisította. Amikor elkezdődött a lakoma, behordták az ételt, az öreg király fölállott, megkérdezte: - Mit érdemel az olyan teremtés, aki olyan gonoszságot követett el, mint amilyen a fiam feleségén történt? Senki nem akart szólni. Akkor az öreg banya fölállott. - Az olyan teremtés bizony, fölséges királyom, azt érdemli, hogy szilaj csikó farkára kössék, négyfelé vágják, a város négy sarkára szögezzék. - Magadra mondtad ki a büntetést, csúnya boszorkány! - mondta a király - Most vigyétek, és hajtsátok végre rajta az ítéletet! Azután boldogan éltek, s tán még most is megvannak, ha meg nem haltak.   szerk. Tóth Béla Legeltetés a három sárkány pusztáján - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1984  
Értékelés
★★★★
47 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák