Mennyit bír ki a búzaszem?
Részletek
Szerkesztette
Boldizsár Ildikó
Könyv címe
Az egynapos király
Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegénylegény. Ez a szegénylegény sokáig szolgált egy ősz öregembernél. Azt mondja neki egyszer az ősz öregember:
- Ide hallgass, fiam. Meg voltam veled elégedve. Ideje, hogy már a magad gazdája légy és családot alapíts. Gyere, kiadom a béredet.
Adott az öregember a legénynek egy kürtöt s meghagyta, hogy a fedelét addig ki ne nyissa, amíg meg nem házasodik. A legény el sem tudta képzelni, hogy mi van benne, de azért szépen megköszönte és elindult hazafelé. Amint ment az úton, rettentően fúrta a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet a kürtben. Addig, s addig feszengette a fedelét, amíg ki nem nyitotta. De meg is bánta rögtön, mert egy nagy csorda marha jött ki belőle. Az egyik erre szaladt, a másik arra, be a tilosba, be a kertekbe. Azt se tudta a szegénylegény, hogy merre fusson. Akármennyit futott, mégse tudta összeterelni azt a temérdek sok marhát.
- Jaj, hogy vitt volna el inkább az ördög, ahelyett, hogy kinyitottam - mondta mérgesen a legény.
- Jelen! Már itt is vagyok - mondta az ördög, s már ott is volt mellette.
- Na-na, csak ne siess úgy, mert én is itt vagyok - mondta a legény, és megfogta az ördög fülét.
- Te csak ne ugrálj, mert rögtön sóbálvánnyá változtatlak, aztán úgy állhatsz mereven ítéletnapig, mint egy szobor - mondta az ördög.
A fiú megszeppent egy kicsit s kérlelni kezdte az ördögöt, hogy ha már eljött, segítsen neki összeterelni a marhákat.
- Ingyen egy lépést sem - felelte az ördög.
- Mi kellene? - Amikor megházasodsz, nekem adod a feleségedet.
,,Egye fene- gondolta a legény - addig sok víz lefolyik a Maroson és csak kitalálok valamit.”
- Áll az alku - mondta az ördögnek.
Kezet adtak egymásnak s azzal az ördög vette a kürtöt, becsukta, s a marhák mind egy szálig visszahúzódtak egy szempillantás alatt.
- Na, és ezt is kitalálhattam volna, hogy a fene enné meg - mérgelődött a legény. De már nem volt mit tenni, nem tudta visszacsinálni a dolgot. Az egyezség már megtörtént.
Csakhamar még jobban megbánta, hogy szóba állott az öreggel, mert beleszeretett egy szép, ügyes leányba. A lakodalom napján nem volt jókedve, mert mindig az járt az észében, hogy az ördögnek kell adnia a feleségét, akit egyre jobban megszeretett. Amikor a vendégek elmentek, összegyűjtötte a sok kalácsmaradékot és kalácsmorzsát, s mindet a küszöbre hintette.
- Itt hagylak benneteket magam helyett őrségbe. Senkit ne engedjetek be - mondta a morzsáknak a legény és lefeküdt. Éjfélkor jött az ördög s kopogtatott:
- Nyiss gyorsan ajtót! - kiáltotta.
A vőlegény helyett a kalácsdarabok válaszoltak:
- Ide csak az megy be, aki kibírja mindazt, amin mi átmentünk.
- Mi az? - kérdezte az ördög.
- Hosszú sora van annak - felelték a kalácsdarabok -, de szívesen elmondjuk neked. Jól figyelj!
- Először is büdöspor közé kevertek bennünket, s a földbe bevetettek. Aztán vasfogú boronával megfésültek, mi pedig elrothadtunk, s kikeltünk. Égetett bennünket a nap, bántott a fagy, vert az, eső, megfújt a szél. Aztán kaszával levágtak, két kő között apróra őröltek, majd két húsdarabbal jól megdögönyöztek bennünket. Aztán mindnyájunkat tüzes kemencébe vetettek, megsütöttek, majd éles késsel apróra szeleteltek.
- Jaj! - mondta az ördög s még a háta is borzongott.
- Na, ennyi volt! Végig akarod csinálni? - kérdezték a kalácsmorzsák. Az ördög azonban ezt már nem hallotta, mert addigra hűlt helye volt. Úgy elinalt, mintha ott se lett volna. Talán még most is fut.
A szegénylegény pedig még most is nyugodtan él, hogyha véletlenül meg nem halt.