• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Mióta görcsös a gerenda?

Részletek

Látogatás
7279
Értékelés
Star10Star10Star10Star00Star00
Egyszer, jó régen a názáreti ács fia, Jézus meg Szent Péter a földön jártak világot látni. Ballagnak a Maros mentén, mentek egész nap, nagyon elfáradtak. Estére odaértek egy révjáróbeli csárdához, szállást kértek éjszakára. A kocsmáros az ivóbeli kármentőn (a söntést az ivótól elválasztó farács) kívül tudott helyet adni nekik. A vándorok nem válogattak. Jobbnak vélték, mintha az árokparton vetnének maguknak ágyat, s a csillagos éggel takaródznának. Lefeküdtek egymás mellé a falócára. Péter kívül, Jézus belől. Éppen álomba koppant a szemük, amikor nagy zsivajgással jókedvű embercsapat vetődött a kocsmába. Enni, inni kértek. Lerakták szekercéiket, keresztvágó fűrészeiket. Amíg főtt a vacsora, elosztozkodtak a keresményen. Éppen valami híres-nevezetes épülettel készültek el. Több kalapra való pénzen testvériesültek. Amikorra elosztozkodtak, a vacsora is elkészült. Az ácslegények nekiízeledtek az evésnek, egy szavukat nem lehetett hallani. A két útivándor meg észrevétlen szunyókált a kármentő melletti lócán. Hanem ahogy a borital is az asztalukra kerül, megjött újra a mesterek szava. A kocsma egyre hangosabb lett, Péter megébredt, szúrósan kezdett nézdegélni a mulatozók felé. Azok a boritallal meg a nótáikkal voltak elfoglalva, oda se hederítettek az aluvókra. Péter nem tudta becsukni a szemét. Forgolódott, egyre mérgesebben nézett az ácsokra. Volt az ácsok között egy érzékenyebb szívű legény. Önérzetes, híres aranykezű messze földön. Ha ő tetőt kötött, azt a legnagyobb vihar ki nem kezdte, ha szélmalmot épített, a vitorla minden porcikájával fogta a szelet, még a szellőcskéket is segítségül hívta. Az ácslegény nem szívelte, hogy az ismeretlen utas szemrehányással nézi mulatozásukat. Mondja is a társainak, hogy ugyanvalóst meg kellene figyelmeztetni ezt a vándort, hogy ne a csúnya szemével nézzen rájuk, hanem a szebbikkel. Meg is figyelmeztették. Odamentek, jól oldalba verték Pétert. Ahogy Pétert helybenhagyták, mulatoztak tovább, a figyelmük egészen elfordult a jámbor utasokról. Ezalatt Péter, félve, hogy újra megkapja a magáét, kéredzkedett Jézusnál, hogy feküdhessen ő a fal felől. Az ácsok mulatoztak, de az érzelmes ácslegényben megszólalt a lelkiismeret, hogy a két utas közül csak a külsőt döngették el. Ez nem igazságos! Szólt a társainak, hogy adjanak már a belsőnek is! Így hát megint Péteren verték el a haragszomrádot. Amikor másnap a vándorok elindultak, Péter nagyon mérges volt az ácsokra. Mondta Jézusnak, ezeknek örök emléket kellene hagyni, amiért kétszer elpüfölték. - Teremts olyan csomót a fában, hogy vasból legyen. Amikor az ács faragja a gerendát, a szeme is szikrát hányjon! - Nem lehet azt, Péter! - gondolkozott el Jézus. - Ha az ácsok idejüket a szekerceköszörüléssel töltik, akkor nem haladnak a munkában. Ha nem haladnak, nem is keresnek. Ha nem keresnek, hogy tartják el népes családjukat? De Péterben nagyon dolgozott az ácsok elleni indulat. Hajtogatta, hogy olyat kell tenni, amitől minden ácsok ija-fija megemlegeti, hogy egyszer eldöngették Szent Pétert egy Maros menti révjáró kocsmában. Azóta a fában minden ághely olyan kemény, hogy az ácsok szekercéi szikrát vetnek benne. Azelőtt úgy járt a fában a szekerce, mint kés a vajban. szerk. Tóth Béla Legeltetés a három sárkány pusztáján - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1984
Értékelés
★★★
5 szavazat