A kolozsvári bíró

Részletek

Látogatás
12562
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 3. kötet
Nemhiába, szerette a nép Mátyás királyt: nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyaroknak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény földnépét, nem volt nyugodalma Budavárában - álruhába öltözött, s úgy ment színről színre, látni a valóságot. A többiek közt hírül adják, hogy a kolozsvári bíró ugyancsak sanyargatja a szegény népet. Hiszen nem kellett több Mátyás királynak. Majd megnézi azt ő a maga szemével, s jaj, lesz annak a bírónak, ha igaznak látja a sok sűrű panaszt. Máskülönben is már rég vágyódott Kolozsvárra. Hogyne vágyódott volna, hisz ebben a városban látta meg először Isten áldott napját. (Még most is áll az ő szülőháza: nézzétek meg, ha Kolozsvárt jártok.) De hogy szavamat össze ne keverjem, Mátyás király bement Kolozsvárra, paraszti ruhában, s ottan leült a mészárszék elé, éppen szembe a bíró házával. Hiszen jókor ült a mészárszék elé. Nagy sereg nép hordotta a fát a bíró udvarára, egy csomó ember meg vágta a fát az udvaron. Mellettök a hajdúk, s pálcával biztatták a szegény népet: hordjad, vágjad, paraszt! Egyszerre csak egy hajdú megpillantja Mátyás királyt. - Ne, te, ne - mordult rá a hajdú -, hát te mit lopod Isten áldott napját?! Kelj föl, ne lógasd a hosszú orrodat, hitvány paraszt! S hogy szavának nagyobb foganatja legyen, pálcájával jót húzott a "hosszú orrú" paraszt hátára. Mátyás fölállott, megvakarta a hátát, de nem indult. - Indulj már! - Jó, jó, de mit fizet kend? - Ezt, né! - ordított a hajdú, s még jobbat húzott Mátyás hátára. - Indulj előttem! Mit volt mit nem tenni, Mátyás elindult a hajdú előtt. - Be a bíró udvarára, vágjad a fát, hosszú orrú! A bíró ott könyökölt a tornácon. Mátyás megszólította: - Kigyelmed a bíró? - Én hát, mi közöd hozzá? - Ahhoz nekem semmi közöm, de szeretném tudni, mit fizet a favágásért? - Ejnye, ilyen-olyan, szedtevette parasztja - káromkodott a bíró -, mindjárt fizetek én neked! Húzz rá! - parancsolta a hajdúnak. No, annak nem kellett parancsolni, harmadszor is ráhúzott, hogy csak úgy porzott Mátyás zekéje. Jól van... Mátyás többet egy szót sem szólt, vágta a fát, meg hordta a bíró pincéjébe, de közben, mikor senki sem látta, veres krétával három hasábra ráírta a nevét. Este csöndesen továbbkullogott, de másnap megint beállított Kolozsvárra, most már nem zekében, hanem királyi ruhában, s nem ült le a mészárszék elé, hanem fölment az ő palotájába. Egyszeriben hívatta a bírót s az egész tanácsot mind közönségesen. A bíróhoz volt az első szava: - Mi hír a városban, bíró uram? - Semmi nevezetes, felséges uram. Csöndben, békében élünk, amiért áldjuk is felséged nevét lefektünkben-felkeltünkben. - Úgy? Hát a szegény föld népe? Nem sanyargatják az elöljárók? - Nem sanyargatja senki, felséges uram. Soha nem volt ilyen jó dolga a föld népének. - Jól van, bíró uram. Hanem szeretnék végigsétálni a városon, hadd lássak mindent színről színre. Tartsanak utánam kigyelmetek. Elindult Mátyás király, utána a bíró s mind a tanácsbéliek. Mennek utcáról utcára, s egyszerre csak megáll a bíró udvara előtt. - Ej, de nagy kazal fája van, bíró uram! - Isten megsegített - mondotta a bíró alázatosan. - Hát az Istenen kívül más nem segített? Kik hordták ide ezt a sok fát? - A népek, felséges uram. - S mit fizetett nekik? - Ingyen, szeretetből tették - mondotta a bíró. - Na, én mintha másként hallottam volna... Hé, legények - fordult a király a szolgáihoz -, hányjátok szét a kazalt! A legények serényen munkához láttak, széthányták a kazalt, Mátyás meg csak nézte erősen, hogy mikor kerül elé az ő három fája. Elékerültek azok is. - Nézzen ide, bíró uram! Tud-e olvasni? - Tudok, felséges uram - hebegett a bíró, akinek már akkor égett a föld a talpa alatt. - Olvassa, mi áll ezen a három hasábon? - Mátyás... Mátyás... Mátyás... - dadogott a bíró. - Bizony, ha Mátyás, úgy tudja meg kend, hogy azt én írtam oda. Én voltam az a hosszú orrú paraszt, akire háromszor vágatott a hajdú, mert fizetés nélkül nem akartam hordani a fát! - Ó, felséges uram! Kegyelem árva fejemnek! Térdre borult a bíró, térdre a hajdú is. Mondta Mátyás a hajdúnak: - Te állj fel! Szolga vagy, azt tetted, amit az urad parancsolt. Hanem kendet, bíró uram, példásan megbüntetem. Akasztófát érdemelnél, de fejedet üttetem, szegény népnek sanyargatója! A népek, kik ezt hallották, lelkesen kiálták: - Éljen Mátyás király! Ez az igazság! ...Hanem Mátyás halálával meg is halt az igazság... Még ma is mondja a nép: "Meghalt Mátyás király, oda az igazság..."
Értékelés
★★★★
39 szavazat