Réges-régen, még az ántivilágban, volt a cigánynak is búzája. Egyszer a cigány a rajkójával kiment a búzaföldekre, hadd lássák, milyen a vetés. Éppen nagy szél volt, a vetés hajladozott, hullámzott, s úgy tetszett, mintha lába kelt volna minden búzaszálnak, s el akarna szaladni. Hej, uramteremtőm, megijed a cigány. Ha elszalad a vetés, nem lesz búzakenyér. Mondja a fiúnak: - Szaladj, rajkó, haza, hozz ide két csépet, verjük le a vetést, ne szaladhasson el! Hazaszalad a rajkó, s egy szempillantás múlva jön nagy lihegve két cséppel. Az egyiket veszi az öreg cigány, a másikat a rajkó, nekiállnak, ütik-verik, csépelik a vetést, ahogy csak az erejükből kitelt. De beleverték a földbe úgy, hogy többet egy szál sem állott talpra. Hanem az Isten meg is büntette a cigányt, s azóta nincs a cigánynak búzavetése.