A kápolna harangja

Részletek

Látogatás
4825
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese- és mondavilág 3. kötet
Elmondottam már néktek a Szent Anna-tó regéjét. De még azt nem mondottam el, hogy réges-régen, sok száz esztendővel ennek előtte, tündérek is laktak e tóban, akik esténként feljöttek a tó színére, ottan játszottak, enyelegtek, közben-közben énekeltek, olyan szépen, olyan édesen, hogy aki hallotta, azt hitte, mennyből leszállottak az angyalok, azok énekelnek. A földi népek azonban kápolnát építettek a tó partjára, Szent Annának az emlékezetére, s honnét, honnét nem, szereztek egy olyan harangot, melynek a hangja szebb volt, ezerszerte szebb a tündérek hangjánál. Egy barát lakott a kápolnában, s ez nemcsak reggel, délben, este, de éjfélkor is meghúzta a szépen csengő harangot. Mikor a tündérek meghallották a harang csengését, mintha csak egyszerre megnémultak volna, torkukon akadt az ének, nem fogta őket többet a játék sem, az enyelgés sem, szomorúan, haragosan szállottak alá a tó fenekére. Ettől az órától fogvást nem volt nyugodalma a tündérek királynéjának. - Hallod-e - mondta a szolgájának, a hétsinges szakállú törpének -, hozd el nekem azt a harangot, különben nem lesz itt maradásom! Mondta a hétsinges szakállú törpe: - Ne búsulj, királyné, még ma éjjel elhozom azt a harangot. Amint esteledett, alkonyodott, kiment a tóból, be az erdőbe. Ment, mendegélt, s egyszerre csak tűzvilágot látott. Odamegy, hát egy pásztorlegényecske hever a tűz mellett. - Jó estét, szegény juhászlegény! - Adjon isten, hétsinges szakállú törpe! - Hallod-e te, szegény juhászlegény, egyet mondok, s kettő lesz belőle. - Hallom, hétsinges szakállú törpe, hallom. - Azt mondom én neked: lopd el a kápolna harangját, s annyi aranyat s ezüstöt adok érte, hogy az unokád unokája is hatlovas hintón járhat. Nem szólt erre a juhászlegény egy jó darabig, gondolkozott: tegye-e, ne-e, de mégiscsak rosszra fordult a gondolatja, s mondta: - Jól van, hétsinges törpe, ellopom a harangot. Még az éjjel el is lopta, a törpének odaadta. - Nesze, vigyed. Hol a pénz? - Ott van annak a fenyőfának a tövében, ni! Csakugyan ott is volt a temérdek arany s ezüst annak a fának a tövében, amelyikre a törpe mutatott. Fölveti a vállára nagy nehezen a zsákot (mert abban volt a pénz), s elindul a szállása felé, de ím, ahogy egyet lép, lesüpped térdig, még egyet lép, lesüpped derékig, még egyet, s lesüpped mellig. Haj, teremtő szent Istenem, megijed a juhászlegény szörnyűségesen, ledobja a zsákot, nagy üggyel-bajjal kimászik a süppedékből, szalad a tűzhöz, lefekszik, de feküdhetett: nem jött a szemére álom... Reggel harangozni akar a barát, s hát volt szépen csengő harang, nincs szépen csengő harang. Megy a juhászlegényhez, s mondja neki könnybe lábadt szemmel: - Hallgass ide, juhászlegény! Ellopták a szépen csengő harangot! Ugyan nem vetted-e észre, ki járt erre? - Nem vettem észre, szentatyám - mondotta a juhászlegény, de nem mert a barát szemébe nézni. Jól van... ez így annyiban maradt. A népek más harangot önttettek, de annak rekedtes volt a hangja, s esténként, mikor a barát meghúzta, feljöttek a tündérek a tó színére, mindenféle csúfondáros verseket kiabáltak a kápolna felé. Halljátok csak, hogy csúfolódtak: Gingalló,szent ajtó,főzz kását!Nincsen só;ha nincs só,kérj mástól.De nem ád!Ha nem ád,vágd pofon,gingalló, gingalló! Majd megszakadt a szíve a szegény barátnak, amint ezt az istentelen csúfolódást hallotta. De még a juhászlegénynek sem volt nyugodalma. "Egy életem, egy halálom - mondotta magában -, visszakerítem a harangot!" Egy este aztán, amikor fel szoktak jőni a tündérek, a tó mellé terelte a nyáját, ottan összekötözte a berbécseknek a szarvát, s azt mondta nekik: - Amikor én azt mondom: "Ó, Mária, Jézus neve", belekapaszkodom a farkatokba, s ti csak húzzatok engem! Azzal leült a tó partjára, a lábát a vízbe lógatta, s várta, hogy jöjjön a tündérek királynéja. Hát csakugyan felbukkan a tó közepén a tündérkirályné aranyhajas feje, s hogy meglátta a juhászlegényt, hívta, hívogatta, édes szókkal csalogatta: - Jere ide, jere, jó dolgod lesz itten! Visszafelelt a juhászlegény: - Jer, ide te! A tündérkirályné kiúszott a tó partjára. - Ha te nem jöttél, eljöttem én. Jere velem, nem bánod meg. Nyújtotta a kezét a juhászlegénynek, a juhászlegény is az övét, aztán egyszerre húzni kezdették egymást: a tündér a juhászlegényt be, ez a tündért kifelé. No, most, melyik az erősebb? Akár hiszitek, akár nem, a tündér volt az erősebb: berántotta a juhászlegényt a tóba. De ebben a pillanatban a legény nagyot kiáltott: - Ó, Mária, Jézus neve! - s egyik kezével a berbécsek farkába kapaszkodott, a másikkal megfogta a tündérkirályné kezét. A berbécsek nekihuzakodtak, s egyszerre kirántották a gazdájukat is, a tündérkirálynét is a tóból. - Eressz el! Eressz el! - könyörgött a tündérkirályné. - Elébb add vissza a szépen csengő harangot! - Csak azt ne kérd, kérj akármit! Adok még aranyat, ezüstöt, többet, amennyit adtam. - Nem kell nekem sem aranyad, sem ezüstöd, kell nekem az én lelki üdvösségem. Add vissza a harangot! Mit volt mit nem tenni, a tündérkirályné lekiáltott a tó fenekére: - Hé, hétsinges szakállú törpe, hozd fel a szépen csengő harangot! Egy pillanat sem telt belé, jött a törpe a haranggal. Akkor aztán a juhászlegény eleresztette a tündérkirálynét, s szaladt a haranggal a kápolnába. Egyszeriben visszatették a helyére, s éjfélkor ismét megcsendült a szépen csengő harang. A tündérek, ahogy meghallották a harang szavát, nagy sírással, jajgatással elköltöztek a tóból, hová, merre, a jó Isten tudja - többet itt senki lélek nem látta őket...
Értékelés
★★★★
4 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák