A delfinfiú

Részletek

Látogatás
8227
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Szerkesztette
Hegyi Márta
Könyv címe
A tollas kígyó búcsúja, Közép- és dél-amerikai indián mesék és legendák
Kiadás helye
Budapest
Kiadás éve
1989
A nagy víz partján, ott ahol a jeges hullámok mossák a homokot, bőrsátrakban élt egy indián törzs. Az egyik fiúnak Kemanta volt a neve.Ez a Kemanta igen ügyes vadász volt, nemegyszer több rókát meg lámát ejtett el, mint a felnőtt férfiak. Ám a halfogásról hallani sem akart. Inkább segített az asszonyoknak a sátrak körül és eltűrte, hogy a többiek csúfoljak, minthogy egyszer is a vízhez merészkedett volna. Mert félt a víztől. Még az esőcseppeket is sietve letörölte magáról, és a sátorba menekült, amikor a társai a rövid nyár egy-egy délutánján a tengerben fürödtek.A gyávaságot azonban mindenki megvetette. Kemantát hamarosan kerülni kezdték a törzsbéliek, már otthon sem volt maradása, így hát a falu szélén ütött föl magának egy sátrat, és oda vonult vissza magányosan. Mert ő maga is szégyellte a nyúlszívűségét. Legszívesebben meghalt volna szégyenében.Egy este aztán csoda történt. Álmodott-e, vagy sem, ki tudja, ám a fekhelye mellett hirtelen egy öregember állott. A testét vastag pikkelyek fedték, a keze és a lába helyén uszonyok nőttek. - Ne félj tőlem! - nyugtatta a fiút a különös idegen. – A tenger szelleme vagyok, s azért jöttem, hogy segítsek rajtad. - Rajtam senki sem segíthet - felelte csüggedten Kemanta. - Én félek a víztől, sohasem tanulok meg úszni. - Ha akarod, én, megtanítalak rá - mondta az öregember. - Te leszel a legjobb úszó a vidéken. - Akarni akarom - bólintott a fiú -, de gyáva vagyok. - Sose törődj vele – bíztatta az öreg-, itt ez a kagyló, reggel edd meg, aztán menj a partra, s meglátod, nyoma sem lesz a félelmednek! Azzal az öreg, ahogy jött, úgy el is tűnt egy szempillantás alatt, Kemanta pedig egyre csak azon tűnődött, vajon álom volt-e ez a látomás? Ahogy körülnézett, egy kis kagylót pillantott meg a földön. Pirkadatkor magához vette, fölnyitotta és megette.Aztán kifutott a tengerpartra. A hullámok halk morajlással csapódtak a fövenynek, előrefutottak, majd hirtelen, suhogva visszahúzódtak, hogy újult erővel ostromolhassák a partot.Kemanta egyet se gondolt, a vízbe gázolt, ráfeküdt egy hullámra, a teste mintha habkönnyű lett volna, mozdulatlanul tűrte, hogy a víz magával sodorja.A halászok már indulásra készen álltak a kenuik mellett és dermedten nézték a habokba vesző fiút. - Ez Kemanta! - kiáltották rémülten. - A vesztébe rohan, hiszen úszni sem tud. Ám ekkor egy hullám hátán fölbukkant újra a fiú, vidáman lubickolt, játékosan le- s fölmerült a tajtékban. S ahogy ki kisodorta a hullám, a halászok döbbenten látták, hogy Kemanta teste megváltozott. A bőre megkeményedett, a feje megnyúlt, a keze és a lába uszonyformájú lett, kecses testű delfinné vált, s önfeledten lovagolt a szeszélyes hullámok tetején.Az emberek mind a partra futottak és finom falatokat dobáltak be neki.Attól a naptól fogva ki sem jött többé a vízből, ott úszkált a part közelében, elkísérte útjukon a halászokat s bőséges zsákmányt hajtott a hálóikba.Az emberek pedig úgy látták, mintha a fickándozó delfin néha kiugrott volna a vízből pedig csak a tengeri szellem játszott vele, s jó kedvében föl-föl dobta a magasba...
Értékelés
★★★★½
22 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák