• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Guber Márton

Részletek

Látogatás
9700
Értékelés
Star10Star10Star10Star00Star00
Élt egykor Szentegyházasfaluban egy rest, dologtalan legény. Kaszáláskor, egy nyári rekkenő napon elment, be a tanarokba takarítani, de Laci felült a hátára, s befeküdt a bokorba. De nem nyughatott a legyektől. Gondolá magában: „Elmegyek, megjelentem a szolgabírónak, hogy nem nyughatom a legyektől." El is ment, és megjelentette: - Szolgabíró úr, a legyektől nem nyughatom. Azt tanácsolá a szolgabíró: - Fiam, ahol csak vaj egy legyet látsz, üsd agyon, avval is kevesebb lesz a világon. Karjára akasztott fejszével ment ki a szolgabírótól, s találkozott az apjával, aki szintén valamit jelenteni ment oda. Meglátott az apja fején egy legyet, s úgy megütötte azt a legyet a fejszével, hogy az apja rögtön szörnyethalt. - No, te tolvaj, agyonütötted az apádat! - kiáltották a népek. - A szolgabíró úr tanácsolta, hogy ahol vaj egy legyet látok, üssem agyon. Én az apám homlokán láttam meg elsőbben. A legyet akartam megütni, s apámat találtam - mondta a fiú. Megsajnálták a fiút, s nehogy akasztófát kapjon, felkészültek hárman az elöljáróságból Guber Mártonhoz, ki Erdélynek akkori kormányzója volt. De, hogy üres marokkal ne menjenek fel, egy kis ajándékot is gyűjtöttek össze. Mi volt ez a kis ajándék? Semmi egyéb: egy dézsa sós tej. Elindultak hát három kéréssel, s a dézsa sós tejjel fel Guber Mártonhoz. Az első kérésük az volt, hogy az a fiú, ki az apját agyonütötte a légy helyett, ne kapjon büntetényt, mert véletlenségből történt. A másodiknak azt kérték Guber Mártontól, engedné meg, hogy akinek lova nincsen, gyalog járhasson. A harmadik pedig ez: a szentegyházasfalusiak sokat perlekedtek, hogy miért, mi felett, azt nem tudom, mert a székely emberek oly perlekedők, hogy még mais egy fél barázda földért hatodíziglen képesek elperelni. Elég az hozzá, hogy hiába folyamodtak a prókátorokhoz peres ügyeik elintézése végett, nem tudták azok elintézni. Ezért arra akarták megkérni Guber Mártont, hogy peres ügyeikkel fordulhassanak hozzá. Ez volt a három kérésük. Fel is .jutottak Guber Márton uramhoz, s mikor feIérkeztek a Guber Márton ajtajáig, letették oda a dézsa sós tejet, s azon tanakodtak, milyen köszönéssel Iépjenek be. Amelyik elöl volt, feltalálja magát, s azt mondja: - Én úgy köszöntök bé: az isten áldja meg Guber Márton uramat. Te pedig utánam való, mondjad: asszonyunkat is. Te pedig hátul, konyé, mondjad: családjával együtt. Amint mennek bé, az elsőnek a bocskora szíja megoldott, s ahogy az ajtón bényitott, az utána való megnyomta a bocskora szíját, s elesett. Azt mondja a társának: - Hogy a nyavaja rontson ki! A másik felelte: - Asszonyunkat is! A harmadik: - Az egész házi családjával együtt! Eléállottak Guber Márton eleibe nagy sáros bocskorral és köszönték: - Jó napot adjon isten, Guber Márton uram. - Isten hozott. Hát mi járásbéliek, s hova valók vagytok? - Mi székely emberek vagyunk Szentegyházasfaluból. Három kéréssel jöttünk Guber Márton uramhoz. - Hát mi lesz az a három kérés? - Egyik az, Guber Márton uram: egy fiú véletlenségből agyonütötte az apját, s annak bünteténye ne legyen, engedjék el. - Hát, ha véletlenségből történt, akkor nem lesz semmi bántódása. - A második az: engedje meg, hogy akinek lova nincsen, járjon gyalog. - Hogyne engednők meg, hát az úgy volt a régi világban is. - A harmadik kérésünk: peres ügyeinket a prókátorok nem tudják elintézni, ezért fordulhassunk Guber Márton uramhoz, ha lenne szíves, hogy eligazítsa. - No - mondá Guber Márton -, mindenek el lesznek igazítva, csak menjetek haza. - Hát írja is meg az úr, mert mi addig innen egy tapodtat sem lépünk, míg nem adja keze írását róla, mert ha nem, mi nem hisszük el. Megírta Guber Márton, mégpediglen saját keze írásával, s azt mondta: - Nohát, itt a kezem írása, most már elmehettek haza. - Igen - mondták az atyafiak -, de mi ajándékot is hoztunk Guber Márton uramnak. - Hadd lám, mi az az ajándék? Egy dézsa sós tej feIelték. - Hát mennyi érő az a sós tej? - Hallod-e te, Péter - mondá az egyik -, mi meg se mértük, eredj, mérd meg! Péter bá fogta magát, a nagy sáros bocskorával belépett a dézsa sós tejbe, s mutatólag mondá: - Ne, a térgyem kalácsáig érő, Guber Márton uram. - Gyilkos teringettét, nem azt kérdeztem, meddig érő, hanem mennyit érő?! Guber Márton látta, milyen góbék a szentegyházasfalusiak, elutasította haza, de előbb megparancsolta a szolgáinak, hogy a dézsa tejet ürítsék ki, a dézsát adják át a kincstárnoknak, az pedig ezüst tallérokkal és arannyal megtöltve előtte adja át az atyafiaknak. A három atyafi eljuttott haza, s nagy volt az öröm Szentegyházasfaluban, hogy mindent elintézett Guber Márton uram. Ne, még írást is adott, s a nevét aláírta, mutatták be a népnek. Az emberek dicsérték, s azt mondták: - No, mégiscsak ti vagytok az ügyes emberek! Ezután nyugodtan éltek a szentegyházasfalusiak egy jó darabig. Egyszer Guber Márton útra indult, hogy felülvizsgálja a népeket. Mindenütt megvizsgálta, s eljutott Szentegyházasfaluba, hol nagyderedonciával várták. Megrendelte, hogy olyan szállásra tegyék, hol nálánál nagyobb nincsen. Be is kovártérozták, de mégis volt nálánál nagyobb: egy kis síró gyermek. Egész éjszaka nem tudott tőle aludni. Nohát, este az elöljáróságnak megrendelte, hogy reggelre a forspont legyen készen, mert Csíkba utazik. Az elöljáróság azt felelte: - Mi bizony egyet se az ördögadta varasgyékjának, mert őkeme keze írását adta nekünk, s megengedte, hogy akinek lova nincs, gyalog járhasson. Hát immár járhat gyalog őkeme is, ha lova nincs. Abba bizony, ti konyék, ne törjétek a fejeteket egyet se, hogy mi neki lovat adjunk, menjen őkeme is csak gyalog Isten hírével! Reggelre kerülve nagy meggondolkodva elindult Guber Márton Csík felé, évelődött magában: „Hogy megszedtek most engem ezek a góbék, gyalog kell menjek Csíkba." Mikor elgyalogolt a Tolvajos-tetőn innen a Vargyas patakáig, gondolja magában: „Én is adok dolgot a szentegyházasfalusiaknak, ha ennyire megszedtek engem." Vargyas patakában volt egy nagy szürke kő, amelyik még most is ott van, s talán még nagyobb, mint akkor volt. Aki nem hiszi, járjon utána. Azt kérdezte: -atyafiak, ezt a nagy szürke követ Iátjátok-e? - Igen, Guber Márton úr - felelték. - No, mire én visszaérek Csíkból, addig ez a kő csürkebecsináltnak meg legyen készítve, se hideg, se meleg ne legyen. Majd meglátom, mit tudtok! Ezzel elment Guber Márton, bé Csíkba. Amíg megjárta magát, a falu kigyűlt a nagy szürke kőhöz, s három napig mind nézegették, de nem tudtak neki semmit csinálni. Visszaérkezett Guber Márton, hát látja, hogy a kő még ott van, s nem csürkebecsinált. Eléhítta a szentegyházasfalusiakat, s kérdezte: - Hát miért nem cselekedtétek meg parancsolatomat? - Nem tudtuk, Guber Márton úr - felelték. - Ha nem, hát megbüntetődtök! Volt a faluban egy felhagyott, hatvanhat esztendős öreg leány, ki a góc alatt ülve fonogatott, s hallgatta az esetet, bámult rajta. Egyszer a fonást abbahagyja, s azt mondja: - Édes Guber Márton úr, ha megöli, vérét veszi ennek a kőnek, akkor mi megkészítjük. Így fogá meg a felhagyott hatvanhat esztendős vénleány Guber Márton uramat. Így tréfálták meg kétféleképpen is Guber Mártont, ki nagy szégyenkezve távozott el Szentegyházasfaluból.
Értékelés
★★★
5 szavazat