Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember s egy szegény asszony. Volt nekik három kislányuk, Annacska, Márika, Rózsika. Volt nekik egy malackájuk is. Azt mondja egyszer a szegény ember: - Na, holnap levágjuk a malacot. Örvendtek a leánykák, hogy lesz most aztán malacfül, lesz hurka, kolbász. Másnap le is vágták. Feltettek mindent a füstre, lett nekik egy nagy gömböcük, azt is felakasztották a gerendára. Megettek ott mindent, hurkát, kolbászt, szalonnát, minden elfogyott, csak megmaradt a gömböc. Azt mondja egyszer a szegény ember Márikának: - Hallod-e, Márika! Menj fel a padlásra, vágjál egy darabot abból a gömböcből! Vitte a kést Márika, és felment a padlásra. Lógott egy madzagon a gömböc egy nagy kötőn. Odament, hogy egy darabot levágjon, de a gömböc elkezdte: - Hókuszpókusz, haraplak, hámm, tégedet bekaplak! – és bekapta Márikát. Várta, várta, várta a szegény ember, szegény asszony, - Na, ez a haszontalan leányka biztosan tökmagot eszik a padláson. Menj csak fel, Annacska, majd elszámolok én vele! Fölmegy Annacska a padlásra, kiabál: - Márika, hol vagy? - De Márika nem volt sehol se, Megy oda, hogy levágjon egy darab gömböcöt, de a gömböc egy kicsit nagyobbacska lett. Mikor a kést odahúzta, hogy kivágjon belőle, a gömböc csak elkezdte: -  Hókuszpókusz, haraplak, hámm, tégedet bekaplak! – s bekapta Annacskát is. Várták, várták odalenn. Azt mondja a szegény ember: - Menj csak fel, Rózsika, biztosan lekvárt esznek a padláson. Felment a padlásra, keresi őket, Annacskát, Márikát. Szólítja, de nem szólnak azok egy szót sem. Odament a késsel, hogy vágjon a gömböcből, de az már jóval nagyobb lett. A késsel odanyúlt, a gömböc meg kitátotta a csúf nagy száját, elkezdte mondani: - Hókuszpókusz, haraplak, hámm, tégedet bekaplak! – s bekapta. Várja a szegény ember, szegény asszony, de hiába, Azt mondja az ember: - Menj fel, édes feleségem, nem tudom, hol vannak ezek a leánykák, biztosan összeverekedtek a padláson. Felmegy a szegény asszony, néz erre, néz arra, hát a leánykák sehol sincsenek. Na, nem baj, biztosan valahova elbújtak. Odament, hogy vágjon egy darabot a gömböcből, de az immár jó nagy lett, akkora, mint egy autónak a kereke. Kitátotta a száját: - Hókuszpókusz, haraplak, hámm, tégedet bekaplak! – s bekapta az asszonyt is. Várja a szegény ember, ül az asztal mellett, igen éhes, - No, majd felmegyek én a padlásra, megnézem, ugyan mit csinálnak ezek a haszontalanok. Megy fel, hívja őket, szólítja: -  Márika, Rózsika, Annacska! Hol vagy, édes feleségem? De senki nem szólt. Megy a gömböchöz, hát az akkora lett, mint egy hordó. Nahát, mi lett ezzel a gömböccel, hogy ez így megnőtt? Nem baj, annál tovább lesz, amit együnk, gondolta magában a szegény ember, és a kést odahúzta, hogy egy darabot levágjon, de akkor a gömböc elkezdte: - Hókuszpókusz, haraplak, hámm, tégedet bekaplak! - s bekapta az embert is. De akkor olyan vékony lett a madzag, hogy leszakadt az a nagy gömböc, legurult a padlásról a lépcsőn lefele, kigurult az udvarról az útra. A kapuban ült egy öregasszony a padocskán, s fonogatott.  Hát, amikor odaért a gömböc, azt mondja: - Na, most én téged, öregasszony, megeszlek. Megettem a szegény embert, szegény asszonyt három leányával, téged is megeszlek a rokkáddal. Hókuszpókusz, haraplak, hámm, tégedet bekaplak! - s bekapta. Gurult tovább, hát, ahogy gurult, jöttek az emberek kaszával, kapával haza a mezőről. Eléjük gurult, s azt mondja: - Megettem egy szegény embert, szegény asszonyt három leányával, egy öregasszonyt a rokkájával, most megeszlek titeket kaszával, kapával. Hókuszpókusz, haraplak, hámm, tégedet bekaplak! - s bekapta azokat is, s gurult tovább a gömböc. Hát mentek a katonák, sorakoztak, énekelték, hogy megy az úton a katona, s odagurult a gömböc. - Megettem egy szegény embert, szegény asszonyt három leányával, egy öregasszonyt a rokkájával, embereket kaszával, kapával, most titeket is megeszlek. Hókuszpókusz, haraplak, hámm, tégedet bekaplak! Bekapta a katonákat a puskával együtt. Gurult, gurult, kigurult a falu végére, s ott őrizte Jancsika a bárányokat. Látta, hogy jön egy nagy felhő, de ugyan miféle felhő?  Gurult a gömböc, odagurult, azt mondja: - Megettem egy szegény embert, szegény asszonyt három leányával, egy öregasszonyt a rokkájával, embereket kaszával, kapával, katonákat puskával, most megeszlek, Jancsika, téged a bárányokkal. Hókuszpókusz, haraplak, hámm, tégedet bekaplak! - s bekapta Jancsikát. De az volt a szerencse, hogy Jancsika éppen szalonnát evett, s a bicska, a bugylibicskája nyitva volt, s mikor bekapta a gömböc, kikereste a hasánál, ott, ahol legvékonyabb a bőr, s a gömböcöt kihasította. Na, akkor jöttek ki onnan, akiket a gömböc bekapott. Kijött legelőször Jancsika a bárányokkal, kijöttek a katonák puskával, kijöttek az emberek kaszával, kapával, kijött az öregasszony a rokkával, s akkor kijött a szegény ember, szegény asszony a három leányával. Kerestek egy jókora tepsit, azt a gömböcöt beletették, megsütötték, s mind egy falásig megették. Itt a vége, fuss el véle!