A sárga hasú kicsi kígyócska

Részletek

Látogatás
7060
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Sebestyén Ádám
Szerkesztette
Kovács Ágnes
Könyv címe
Az eltáncolt papucsok Bukovinai székely népmesék
Kiadó
Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás helye
Budapest
Kiadás éve
1984
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény juhászlegény. Volt neki egy szamara, de semmi egyebe a világon nem volt. Azzal őrizte a bírónak a bárányait. Hát, ahogy egyszer őrizte, őrizgette, gondolkozott a sorsán, hogy ő milyen szegény, s nem egyformán van elrendezve, hogy mindenki egyforma gazdag legyen. Hall valami kiabálást, sírást: - Segítség! Segítség! Megy, a hang irányába, hát látja, hogy egy gödörben, egy nagy tűzben egy kicsi, sárga hasú kígyócska vergődik. - Segítség! Segítsél rajtam, te szegény juhászlegény, nem bánod meg! A juhászlegény leeresztette a botját, a kicsi kígyócska rátekerőzött, s a juhászlegény kihúzta a tűzből.  - Most gyere utánam! - mondta a kis kígyó. - Tudd meg, hogy az én apám király, a kígyók királya. Csúszott, ment elöl a sárga hasú kicsi kígyócska, s ment utána a juhászlegény.  Otthagyta a szamárra a bárányokat. Hát, ahogy mennek, beérnek egy erdőbe. Egyszer csak egy lapos kő alatt a kicsi kígyócska eltűnt. Még visszakiabált: - Taszítsd félre a követ, s gyere utánam! Félre is taszítja a juhászlegény a lapos követ, hát egy lépcső vezetett lefele. Megy a juhászlegény, megy lejjebb-lejjebb a föld alá, hát egy gyönyörű szép gyémántrétre ért. De ment el őre a kicsi kígyócska, s a legény utána. Egyszer csak egy gyönyörtű palota előtt megáll a kígyó. - Ez az én apámnak a birodalma! Nahát, őrség volt a kapuban, de mikor meglátták a sárga hasú kígyócskát, bólintottak a kígyók, a hatalmas két nagy kígyó. Félreálltak az útból, s becsúszott a kicsi kígyócska, utána a juhászlegény. Mentek egyik teremből ki, a másikba be, s egyszer csak beléptek a trónterembe. Ott olyan fényesség volt! Gyémántból volt kirakva a köve, ezüstből az oldala, s nem tudom, miből volt a teteje. Egy székben ült a kígyókirály, de akkora volt, mint egy nagy kötőrúd. Hetvenhét csengő csengett a farkán. Amikor parancsolni akart a cselédeknek, csak megmozdította a farkát, s csengtek a csengők, csengettyűk. Mikor meglátta a juhászlegényt, majdnem rákiabált, hogy mit keres itt ez az idegen. De a kicsi kígyócska eleibe futott, s odaugrott a nyakába. - Édesapám, ne bántsd ezt a szegény juhászlegényt! Megmentette az életemet. Jól van, akkor mindjárt barátságosabban fogadta a kígyó a juhászlegényt. Hoztak elébe finomabbnál finomabb ételeket. De csak olyat, amit a kígyók szeretnek. Szegény juhászlegény éhesen maradt. Mikor már megpihent jól, azt mondja a kígyókirály: - Na, te juhászlegény, megmentetted a fiam életét, s most választhatsz, vagy meg tanulsz az állatok nyelvén beszélni, vagy kapsz egy tarisnya pénzt. Gondolkozott a juhászlegény, a tarisnya pénz is elkelne, de ilyen alkalom, hogy megtanuljon, az állatok nyelvén beszélni, többet sohase adódik. Így hát azt választotta. - Gyere közelebb! Odament jó közel a juhászlegény, akkor egyet fújt a kígyó, reászisszent, s immár értette is, hogy mit beszélget a kígyókirály a fiacskájával. A kígyó pedig azt mondta, hogy hozzanak még mellé egy zacskó pénzt a legénynek, és kísérjék ki az útjára. Elbúcsúzott a szegény juhászlegény a kígyókirálytól s a fiacskájától, és elindult vissza az úton, amelyiken jött. Ment, ment azon a szép réten kifelé. Megkapta a lépcsőket, feljött a másik országba. Összeterelte a juhokat, a bárányait, s leült gondolkozni, hogy egy nap alatt mennyi minden történt vele. Hát, ahogy így gondolkozik s egy fa alatt ül, egyszer csak a fára reászállott két madárka, és beszélgettek. Azt mondja egyik a másiknak: - Hallod-e, ha ez a juhászlegény tudná, hogy ennek a fának a tövében mi rejlik, soha szegénységet nem érne. Hallotta ezt a legény, és megértette. Hamar hazahajtotta mind a bárányokat, számba adta a bírónak, s vette a baltáját, kiment oda az erdőre, amelyik fa alatt ült, s kivágta gyökerestül. A gyökerei közt kaparászott, s talált egy nagy tál pénzt. Nahát, ennek megörvendett. Este volt, senki se látta, hazavitte. Nem őrizte többet a bírónak a bárányait, hanem vett egy szép házat, földet. Vett egy lovat, s megházasodott. S ő maga szántogatta a földjeit. De a szamarát is megtartotta, így éldegéltek békességben a feleségével. Egyszer, mikor hazament egy este, bekötötte a lovat az istállóba a szamár mellé. Künn az istállóajtóban gondolkozott, hogy másnap hova is menjen szántani. Hát, megüti a fülét, hogy a ló beszélget a szamárral. Azt mondja a szamárnak: - Könnyű neked, te itthon vagy egész nap, de én reggeltől estig húzom az ekét, szántok. Estére elfáradok, hogy már, azt se tudom, melyik lábamra álljak. Hiába adják a jó abrakot. Nem tudok jóízűen enni belőle. Nagyot kacagott a szamár. - Igen, hihihi, iá-iá! Mert te olyan buta vagy. Csinálj úgy, mintha beteg lennél. Reggel, amikor a gazdánk bejön, s hozza a finomabbnál finomabb abrakot neked, ne fogadd el, tedd magad, hogy beteg vagy: s akkor itthon ülhetsz! Megfogadta a ló a tanácsot. Az ember meg jót kacagott erre. ,,Na, várjál csak, te szamár - gondolta magában -, nem jársz túl az én eszemen!" Reggel odavitte az abrakot a lónak, hát a ló rá se nézett. Nyögött rettentő nagyokat. - Na, mi van, pajtás? Beteg vagy? - kérdi a gazda. Megsimogatta a lovat. - Gyere csak ide, szamár! Mostanig te heverésztél, most te jössz szántani! Hát a szamárnak nemigen tetszett a dolog. Kivitte a gazda az istállóból, s befogta, egész nap a szamár kellett húzza az ekét. Estére úgy elfáradt, hogy azt se tudta, melyik lábára álljon. Mikor bevezette az istállóba a juhászlegény, enni se volt kedve. Odapislantott a lóra, s mikor kiment a juhászember, keservesen nyöszörgött: - Hallod-e, immár elég volt a betegeskedésből! Holnapra legyél jobban, mert én többet nem húzom az ekét! De bizony a ló még jobban tette magát. Egy hétig betegeskedett. S a szamár kellett húzza helyette az ekét. Egy este, mikor hazajött a szamár, bekötötte a juhászember az istállóba. Kiment, s azt mondja a szamár a lónak: - Hallod-e pajtás, nagy baj van. Holnap téged levágnak. - Engem? - megijedt a ló. - Igen.  A gazdám azt mondta, hogy ilyen beteg lóra nincs szüksége. Hej, megijedt a ló, s talpra ugrott. Ezt a juhászember kihallgatta újra. Másnap reggel, mikor bevitte az abrakot az istállóba, a ló úgy felugrott, mintha semmi baja nem lett volna. Megette jóízűen az abrakot, s utána kivitte s befogta a gazda. A szamár meg csak nevetett magában: - Így ne, máskor én se adok tanácsot, mert én veszem kárát. Így többet a szamár nem is adott tanácsot a lónak, s a juhászember tovább szántott a lóval. S boldogan élt a feleségével, ha meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle!
Értékelés
★★★★
5 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák