Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember. Olyan szegény volt, hogy egy héten csak egyszer evett. Nagyon unta már a szegénységet, törte a fejét éjjel-nappal, mitévő legyen. Volt ennek a szegény embernek egy lánya is, egy kutyája meg egy macskája. Egyszer, amint a lánya ott játszik a tó partján, egy béka ugrik a tóba mellőle. Csakhogy az ügyesebb volt, elkapta a béka hátsó lába kiskörmét. Sírt-rítt a béka, hogy engedje el, de a szegény lány inkább hazavitte. Nagyon megörült a szegény ember, igen tetszett neki a béka, naphosszat csodálták, csak azt nem tudták eltalálni, mit adjanak enni neki. Nem volt egyebük, mint száraz kenyér, tört a lány belőle, megetette. Hát, uramfia, olyan nagyra nőtt a béka, mint a kemence! Erre már gondolkodóba estek, megijedtek tőle nagyon. - Meg kéne ölni. - Nem tudjuk - mondta a lány. Hát ahogy így beszélnek, egyszer csak megszólal a béka: - Hozzátok fel a pincéből a bort! Hozta volna a szegény ember, csakhogy nem volt neki bora. - Lenyellek benneteket, hogyha nem adtok bort, kenyeret meg szalonnát! - Jaj, irgalmazz! - könyörgött a békának a szegény ember. - Nincs nekem borom, se kenyerem, se szalonnám, adnék, ha volna! - Dehogyis irgalmazok! Lenyellek benneteket kutyástul, macskástul! - Erre hamm, be is kapta mindet. Tele gyomorral indult el a tóhoz. Beleugrott. Olyan nagy hullámot csapott, hogy elöntötte mind a házakat. Fájt a béka hasa kegyetlenül, kínjában lenyelt a tó fenekéről egy aranygolyót, és kifeküdt a partra. Olyan forrón sütött rá a nap, hogy kipukkadt a hasa. A szegény ember meg nagy boldogan jött ki belőle, hozta a lányát, kutyáját, macskáját meg az aranygolyót. Az volt az első dolga, hogy azon túladjon. Dúsgazdagon mentek haza. Ha az aranygolyón túl nem adtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.   szerk. Dömötör Ákos Fótonfót király - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 1985