A szegény ember hat fia

Részletek

Látogatás
7121
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény, de szegény ember, olyan éktelen szegény, hogy még az sem volt, amiből éljen. Ennek a szegény embernek volt hat neveletlen gyermeke. Nem volt miből tartani őket, s elküldötte szerencsepróbálni. Elmentek hát, s bejártak országot-világot, de nem találtak sehol semmi szolgálati helyet. Mikor már vissza akartak térni, eléjük állott egy nagy szemű ember, s kérdezte: - Hová mentek, miféle járásbeliek vagytok? Elbeszélték, hová indultak. Azt mondja az ember: - Éppen jó, nekem egy legényre van szükségem - s a legnagyobbikat elvitte magával. Most már öten mentek tovább a legények, s találkoztak egy ringyesrongyos emberrel, aki kérdezte: - Hová mentek? Elmondták, miféle járásbeliek, s ez is elvitt magával egy legényt. Ezután négyen folytatták tovább útjukat, s találkoztak egy nyilas emberrel. Ez is elvitt egyet magával. Most már hárman maradtak, s továbbmenve elérkeztek egy keresztúthoz. Gondolták, hogy hamarább kapjanak szolgálati helyet, elválnak egymástól, de megegyeztek abban, hogy egy esztendő múlva itt találkoznak ismét. Elmentek hárman háromfelé, s mindenik találkozott egy-egy emberrel. Ezek mind a hármukat elvitték szolgálatba. Kitelt azt esztendő, a bért felvették, elindultak hazafelé. S háta keresztúthoz egyszerre érkeztek meg, s innen aztán hárman mentek haza. A más három testvérük is megérkezett rendre. Amikor mind a hatan otthon voltak, azt kérdezte az apjuk: - No, fiaim, mit tanultatok az elmúlt évben? Azt mondja a legnagyobbik: - Én, apám uram, egy messze látónál voltam, s azt tanultam tőle, hogy akármilyen messze legyen akármi tőlem, én azt meglátom. - Jól van - mondta az apja. - Hát ti mit tanultatok? - kérdé a többiektől. második azt mondta: Én tolvajságot tanultam. A harmadik: Én megtanultam jól lőni. A negyedik: - Én borbélyságot tanultam. Az ötödik: - Én szabóságot tanultam. Végre a hatodik így szólt: - Én lovas katona voltam, mégpedig az egész ármádiában a legjobb, s ezért egy ötlábú lovat és egy jó kardot kaptam ajándékba. Ekkor az apjuk azt mondta: - Jertek, mutassátok meg a tudományotokat! Kimentek az udvarra, s azt mondja a messze látó: -Ahajt a csűrkert végében, a jegenyefában van egy madár. Éppen most akarj a kikölteni a fiókáit. Szaladt erre a tolvaj, s a tojásokat úgy kilopta a madár alól, hogy még észre se vette a madár. Az apja elvette a tojásokat, letette az asztalra, s azt parancsolta a jó lövőnek: - Úgy lődd meg a tojásokat, hogy mindenik a közepén törjön el, s az asztal mindenik szögén egy-egy fél tojás legyen. A vadász megfeszítette az íját, és ahogy az apja mondta, éppen úgy lőtte el a tojásokat. Az apa most így szólt: - Te, szabó fiam, úgy varrd össze ezeket a tojásokat, hogy a madár ne ismerje meg, hogy ezek el voltak törve. A szabó össze is varrta, s a tolvaj visszavitte a tojásokat a madárfészekbe. Erre a borbély így szólt: - Édes apámuram, én se maradok szégyenben! Nesze, ecsém, fogd ezt a korbácsot, és üssed a kutyát. Amíg hátrafut a pajtáig, addig én megberetválom. A fiú kezdette irgalmatlanul ütni a kutyát, s amíg hátrafutott a pajtáig, a kutyának még a körme alól is ki volt beretválva a szőr. A huszár így szólt: - Nahát, édesapám, én se voltam ám se fűzfahuszár, se cérnakáplár! Mikor a záporeső úgy szakad, mintha kártyával öntötték volna, akkor kivezette a lovát, felül reá, és kiugratott az esőbe. A kardját oly villámsebesen forgatta, hogy mikor beugrott a pajtában, egy csepp eső sem volt sem rajta, sem a lován, csak a kardja két oldalán. Mikor tudományukat bemutatták, az apjuk elküldte őket a nagyvilágba, hogy most már mindenik jó mesterséget tud, hát abból megélhet. Elmentek a legények, és megérkeztek a napkeleti király udvarában, hol az idő tájt nagy szomorúság volt: a kutyafejű király elrabolta a király Ieányait. A király kurzust eresztett széles e világra, hogy azoknak adja Ieányait feleségül, kik visszakerítik. Elindultak a legények a királyleányok után, s mikor kimentek a városból, megláttak egy nagy, magas hegyet. A messze látó felment a hegyre, széjjelnézett, s azt mondta: - Olyan messze lakik a kutyafejű király, hogy ha nem csinálunk vasbocskort, mindeniknek térgyig vásik a lába. A szabó erre mindeniknek vasbocskort varrt, s elindultak. Amint mentek, mendegéltek, elérkeztek a kutyafejű király várához. Feláll a messze látó, s azt mondja: - Bajos lesz onnan elhoznia várkulcsokat, hogy bemehessünk, mert a király a feje alatt tartja s a nyakához vannak láncolva. Elment a tolvaj a kulcs után, s szerencsésen el is lopta. Mikor jött visszafelé, hall valami sírást. Megindult a hang után, hát, uram isten, mit lát? A leányokat. A kutyafejű király mind sötét tömlöcbe vetette őket, hogy nem lettek feleségei a fiainak. A legkisebbik leány, amint meghallotta közelében az emberi hangot, így szólt: - Hogyan kerülhettél erre a helyre? Ha megtudja a kutyafejű király. hogy idejöttél, mindjárt fölfal. A tolvaj azt felelte: - Azon te, kedves kisasszonyka, ne búsulj, mert mi azért jöttünk ide, hogy megszabadítsunk ebből a nyomorúságos helyzetből titeket. Csak arra kérlek, mondd meg: miben álla király ereje? - Az istállóban a nyulak közt van egy nagy fejér nyúl, annak a fejében van egy skatulya, abban van egy kulcs. Az a kétszázhetedik számú pince kulcsa, ott van egy hatvidres hordó, és abban van a kutyafejű király ereje felelte a leány. A tolvaj elment, s elbeszélte testvéreinek, kivel találkozott, és mit hallott tőle. Másnap bementek az istállóba. A nagy fejér nyúl, amint meglátta, mintha tudta volna, hogy miért jöttek, mindjárt futásnak eredt. De a huszár kapta magát, felszökött az ötlábú lovára, s a ló kettőt szökött, egyet dobbintott, a kard egyet suhintott, s a nyúl feje azonnal kettévált. A huszár felvette a nyulat, s elvitte a testvéreihez. A tolvaj kiszedte a kulcsot a nyúl fejéből - de, hogy szavamat össze ne zavarjam, a vezérséget ő vette át -, elvitte a testvéreit a kétszázhetedik számú pincébe. Ott megkaptak a hatvidres hordót, a hordóból a király erejét szétosztották. Akkor elment a tolvaj a királyhoz - hát a király haldoklik. Ahogy meglátta, hogy megy be hozzá valaki, megijedt, s azt mondta: - Szívesen megmondom, hol van a királykisasszonyok tömlöcének kulcsa, ha életben hagysz. A tolvaj megszánta, életben hagyta, s elindultak a kulcs után. S mikor közel értek volna ahhoz a sziklához, melyben el volt dugva a kulcs, a szabó így szólt: - Hé, messze látó testvér, nézz csak vissza, hogy ki jön, mert a bal fülem megviszkete, és valami suhogást hallok! Hát a messze látó két puskalövésre hat embert látott feléjük repülni, akik erősen hasonlítottak a kutyafejű király fiaihoz. A másik percben már olyan közel voltak, hogy mindenik megláthatta. Ekkor a jó lövő célba vette őket, s úgy meglőtt egyet közülük, hogy mindjárt a tengerbe esett. A többiek mind közelebb-közelebb jöttek, a jó lövő nem tudta mindeniket lelőni, míg odarepültek volna. A hatodikat csak akkor találta el, mikor éppen felettük repült el. A meglőtt kugyafejű királyfi pont a hajóra esett, s a hajó a kellős közepén kettéhasadt. A szabó erre gyorsan elővette a tűjét és cérnáját, s a hajót mindjárt összevarta. Eleveztek ahhoz a sziklához, ahol a királykisasszonyok börtönének a kulcsa volt. Bement a tolvaj a sárkányhoz - mert a kulcsot sárkány őrizte -, de amikor ellopta volna a kulcsot, észrevette a sárkány, megragadta, és azt mondta: - Addig nem eresztelek el, míg valamelyik testvéred meg nem szabadít. Meghallotta ezt a huszár, elindult a bátyja kiszabadítására. A sárkányt huncutra hívta ki, s elkezdtek vívni. De egyik sem tudott győzni. Arrafelé repült akkor egy holló, s azt kohogta: - Kinek segítsek? - Nekem - kiáltott a sárkány -, neked adom a huszár fejét! - Nekem - kiáltott a huszár is -, neked adom a sárkánynak és amennyi ló van széles e világon, mindeniknek a fejét! - Jó - kohogta a holló -, neked segítek, huszár, de mivel? - Hozz egy kicsi vizet, mert nagyon melegem van. A holló elrepült, és néhány perc múlva visszatért. Lepereckelte a huszárt. A huszár ezáltal új erőt nyert, s egyszerre olyant vágott a sárkányra, hogy mindjárt belehalt, s így kiszabadította testvérét. Aztán elmentek, vissza a kutyafejű király várába, a borbély mindeniket megberetválta, hogy a királyleányoknak inkább tetszedjenek. A leányokat kiszabadították. A hat legény megtetszett a hat leánynak, s ki-ki a maga párjával elindult haza az öreg király udvarába. Az öreg király, mikor meghallotta, hogy a leányai kiszabadultak, örömében akkorát kacagott, hogy még a kutyafejű király is meghallotta királynak a hat legény nagyon megtetszett, mindjárt papol hívatott, s a leányaival összeadatta. A legények nem feledkeztek meg apjukról, elhozták a lakodalomra, amely hetedhét országra szólott. Tál, tányér elég volt, de istenes ember volt, ki egy csepp levest kapott volt. A bort rostával mérték, mégsem részegedtem meg. Az öreg király lemondott a trónjáról, és a fiúk lettek az uralkodók. Meg ma is élnek, ha meg nem haltak.
Értékelés
★★★★½
6 szavazat