A részeges király

Részletek

Látogatás
5530
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Az Óperenciás-tengeren is túl, még azon is túl, élt egy király két szép lányával meg egy kisfiával. De nagyon részeges volt az a király. Egyszer azon vette magát észre hogy egy huncut krajcárja sincs. De csak kért a kocsmába. Az mondta a kocsmáros: - Ha nincs pénz, nincs becsület. Megrestellte a király magát, kaparta a fejit. Mit csináljon, mit csináljon, honnan szerezzen pénzt? Fogta a puskáját, hogy kimegy az erdőbe, lő valami vadat, eladja, az árát meg megissza. Ment is a nagy rengeteg erdőbe. Mikor kiért, hát mit látott: egy nagy sasmadarat egy cserfa tetejébe. Célba vette, de megszólalt a sas: - Hallod-e, te király, ne lőj meg engem, hisz nem közönséges sas vagyok én! Inkább add hozzám a legnagyobb lányod feleségül, cserébe adok érte egy véka aranyat. - A lányom? Hisz te sas vagy, ő meg ember! - Egy véka aranyat adok érte. Beleegyezett a király. - No jó, itt légy estharangszóra a lányodval, én is itt leszek a véka aranyval. Örült a király, hogy ihat megint kedvire. Otthon azt mondja a nagyobb lányának: - No lányom, készülj ünneplőbe, mer még máma férjhe adlak. - Kihez, édesapám? - Egy szép sasho. - Sasho? Hozzáfogott a lány a nagy sírásho, kesergéshe, de az apjá nem bánta. - Csak őtözz, őtözz! - hajtogatta. Engedelmeskedett a szép királylány, felőtözködött, elbúcsúzott a hugátó, a kisöccsitő. Azt mondja a kisöccsinek: - Édes kisöcsém, nagyon sajnállak itthagynyi, de adok emlékül neked egy szép rózsás keszkendőt. Hogyha valaha még tanálkoznánk, majd errő felismerjük egymást. Erre sírva fakadt a kis királyfi, csókolgatta a nővérit. A nagyobb királylány meg ment az apjával az erdőre. Ott várta őköt a sas a cserfáná, egy véka aranyval. - No, király, itt az arany. - Itt a lányom is! - tette hozzá a király. A sas felnyalábolta a szép királylányt, vitte, vitte ki tudja hova, a nagy erdőbe. A király meg nekiveselkedett a véka aranynak, nyalábolta, hogy majd felvetyi a vállára, de nem birta. Mit tehetett egyebet, húzta maga után egészen a kocsmaudvarig. Bekiátott: - Kocsmáros! Kinézett a kocsmáros. - Itt az arany! Az oszt felfogta a vállára, bevitte. - No, meggyig ihatok érte? - Hát, egy esztendeig. - No, akkor egy kis hordó bort hozzá nekem tüstént, mer nagyon nagyon száraz a torkom. Ivott a részeges király cefetű, nem is mozdult a kocsmábó záróráig. Így ment ez egy esztendeig. Nyitáskor ő vót az első, záráskor az utóssó. Mindég csak ivott. No, de egyszer letelt az esztendő. Azt mondja neki a kocsmáros: - No, király, nincs pénz, nincs becsület. Elfogyott az arany, több italt nem adok. Nagyon megrestellte magát a király, hogy csúfot űztek belőle. Most mit csináljon? Mit csináljon? Kigondolta, hogy veszi a fegyverit, lő valamit a nagy erdőbe, osztan eladja, az árát megissza. Megyen is a nagy rengeteg erdőbe. Majd ahogy ott jár-kel, csak hallja, hogy: - Csam! Csam! Gyön vele szembe egy hatalmas medve. Célba veszi a király, hogy lelövi, de megszólal a medve. - Ne lőj meg, te király, nem közönséges medve vagyok ám én! Inkább adok egy véka aranyat, te meg add nekem a kisebbik lányodot! - Egy véka aranyat? - Azt. - No jó. Hozom a lányt, te meg hozzad az aranyat! Estére itt légy vele! - Itt leszek, de te is a lányodval! Hazament a király. - No, édes lányom, készülj ünneplőbe, téged is férjhe adlak. - Kihez, édesapám? A nővéremet egy sasho adta, nekem milyen vőlegényt szánt? - Ó, édes lányom, egy szép, nagy, erős medvét. - Medvét, édesapám? Sírt, zokogott a szegény királylány, de nem tehetett semmit, király vót az édesapja, engedelmeskednyi kellett neki. Õtözött hát a szép ünneplőbe, elbúcsúzott a kisöccsitől. - Édes kisöcsém, én is adok neked egy szép rózsás keszkendőt. Ha valaha még tanálkoznánk, errő majd felismerjük egymást. Sírt a kisöccsi is, potyogtak a könnyei, csókolta a testvérit. Az apja szakította őköt félbe: - No, kész vagy? Induljunk! Mentek, mendegéltek a nagy, rengeteg erdőbe. A megadott helyen várta a nagy, hatalmas medve őköt. Azt mondja neki a király: - Itt a lányom. A medve meg: - Itt a véka arany, brum, brum - morgott hozzá. Sírt a lány, a szívi majd megszakadt, de a medve felnyalábolta, vitte. A király megint erőködött vóna, hogy felvetyi a zsákot a vállára, de nem birta sehogy. - Ó - aszongya - má a nyalábomba se birom, hát húzom magam után. Húzta, húzta egészen a kocsmaudvarig. Ott bekiáltott: - Kocsmáros, itt a véka arany! - Jó van, mit parancsol? - Bort, mer nagyon száraz a torkom. Bort hozzon! - Egy esztendeig megint ihat rá. A kocsmáros csapra ütött egy hordót, vitt neki belőle jócskán. A részeges király meg ivott, míg csak tartott belőle. Másnap újbó kezdte. Sorba így mindég, míg le nem telt az esztendő. Akkor azt mondja a kocsmáros: - Hallja-e, király úr, mától kezdve nincs pénz, nincs becsület. Hőj, mérgelődött a király. Otthon mindent csak csapkodott, amihez a keze ért. A fia nem állhatta meg szó nélkül: - Édesapám, tán elfogyott az arany, amit a két nővéremé kapott? Most majd mit csinál? - Mit csinálhatnék, téged is eladlak. Megijedt a kisgyerek, inkább világnak ment, nehogy az apja eladja. Ment, ment a nagy, rengeteg erdőnek, hogy minél messzebbre tudja a várost, ahol a részeges apja lakik. Má alkonyodott, mikor nagy sivalkodást hallott. - Megnézem, mi lehet az, mer fenemód sivalkogyik! Hát, három ördögfióka ütte, harapta, marta egymást kegyetlenül. - Miér marakodtok? - Jaj, vitéz úr, vitéz úr, tegyen köztőnk igazat! Édesapánk, édesanyánk egyszerre halt meg, oszt hagytak ránk egy ostort, egy bocskort meg egy köntöst. Sehogy nem tudónk rajta megosztozkodnyi. - Jaj, hármat hagyott, hárman vagytok, könnyű az osztozkodás. - Igen ám, vitéz úr, de a három csak együtt ér valamit. - Hát mi a tulajdonsága? - Az a tulajdonsága, vitéz úr, hogyha lábára húzza a bocskort, a vállára terítyi a köntöst, az ostorval pattint egyet, akkor máris ott van, ahol akar. Hű, elgondolkodott a királyfi: - No jó, én megmondom, kié legyen. - No, kié? No, kié? - Látjátok ott azt a nagy hegyet? - Látjuk, látjuk! - Amelyiktek elsőnek odaér meg vissza hozzám, azé lesz mind a három együttvéve. - No jó, kiátson egyet, oszt futunk! - mondták az ördögfiúk. - Akkor álljatok sorba! - mondta a királyfi. Sorbaálltak. A királyfi elkiáltotta magát: - Most! Szaladt a három ördög, szaladtak, ahogy csak a lábok birta, fel a nagy hegy tetejire. A királyfi meg gyorsan felhúzta a bocskort, magára borította a köntöst, pattintott az ostorval. - Hipp-hopp, legyek a nagyobbik nővéremné! Máris ott vót. Néz be az ablakon, látja, hogy szomorúvan énekelget a nagyobbik nénji. Bekopog neki az ablakon. - Engedjé be! - Ki vagy? - A testvéred. - Nem hiszem. - Nézd, itt van a rózsás keszkendő, amit adtá! - Mutasd! Megrázza a királyfi az ablakná, meglátja a királykisasszony, szalad ki. - Drága édes öcsém, hogy találtá meg? Hogy gyötté el ilyen messze? De hogy a szavam ne felejtsem, a királyfi a köntöst, a bocskort levette, az ostorval együtt elgyugta nem messze egy szikla mögé, úgy ment be. Elmondta oszt, hogy: - Bizony nagyon keservesen találtalak meg. - Jaj, de mingyár gyön a sas sógorod, kimarja a szeműnköt, ha itt talál! - Ó, édes nénikém, nem vétek én senkinek, vajjon mér bántana? Hát arra a szóra bevágódott a sas. - Isten hozott, kis sógorkám, meggyöttél? - Meg, édes sógorom, meg. - No, igyál! Ittak, vacsoráztak. - Mi újság van odahaza? - Jaj, jaj, nem jó. Apám egyre iszik. Azér hagytam el a hazámot, mer elfogyott a pénzi, engem is el akart adnyi valakinek. - Egyet se búsuljál! Tudod mit, tanuljál valamilyen szakmát énnálam. Mer tudod, nem vagyok én ám sas, hanem királyfi vagyok. Csak vót egy gonosz mostoha ördöngős anyám, aki elvarázsolt, mer nem az ő lányát vettem feleségül. Éjféltő hajnalig mindég királyfi vagyok. Énnekem van itt olyan helyem, ahol mesterséget tanulhatná. Mihez vóna kedved? - Nem is tudom, édes jó sógorom. Az biztos, hogy apámnak má leszakad a lábáró a csizsma, lyukas az orra, de nem törőgyik vele. Egyszer mondtam is neki, hogy nem restelli király léttyire, hisz kilóg a lábujja a csizsmábó. Azt felelte, hogy ő király lyukas csizmába is. Híába könyörgök neki, nem hallgat rám, csak iszik egyre. Hő, varrok csizsmát, hazaviszem az apámnak, hátha megengesztelőgyik vele. Ki is tanult, a kis királyfi készített tizenkét pár szép lagosszárú csizsmát. Elbúcsúzott a nővéritő, a sógorátó, magára vette a bocskort, a köntöst, az ostorval pattintott, és hipp-hopp, máris otthon termett. Az apja elé állt nagy boldogan: - Édesapám, hoztam magának csizsmát, hogy ne járjon király léttyire lyukas csizmába. - Hát, fiam, azt éppen jó tetted. Egyet felhúzok, a többit meg eladom, oszt megiszom. Értsd meg, muszaj innom! Búsult a királygyerek. Ha az apja megissza a csizsma árát, majd őt eladja. Egyet gondolt, magára vette a bocskort, a köntöst, pattintott az ostorval, és ezt kiáltotta: - Hipp-hopp, legyek a kisebbik nővéremné! Máris ott vót. Benézett az ablakon, hát a testvéri éppen hímezett, mint valamikor otthon a királyi palotába. Szép rózsákot, miket varrt. Bekopog neki az ablakon. - Engedjé be, a testvéred vagyok! - Nem hiszem. Mutasd a keszkenőd! Mutatta. - Jaj, te vagy? Szalad hozzá, öleli, csókolja. - Hogy kerültél ide? Ha hazagyön a nagy erős medveuram, végi mind a kettőnk életyinek! - Ó, édes nénikém, nem teszek én kárt senkinek, akkor mér bántana? Arra a szóra berontott a medve, nyútotta a nagy karmos mancsát. - Isten hozott, sógorkám, megtanáltál? - Meg, meg, édes sógorkám. - Mi újság van odahaza? - Iszik az apám, iszik. Ha elfogy a pénzi, biztosan eladott vóna, hát inkább meglógtam otthonró. - Jó tetted, jó tetted. Nálam ellehetsz, tanulsz egy jó mesterséget. Tőlem meg ne félj, nem vagyok én medve, csak egy elátkozott királyfi. Éjféltő hajnalig emberalakom van. - De mit tanuljak nálad? - Édes sógorkám, itt a szabóság, nagy mesterség. Gyönyörű ruhákot tudsz majd varrnyi, ha a szabómná kitanulsz. - Az jó lesz, mer az apám rongyos gúnyába jár. Kitanulta a királyfi a mesterséget, varrt tizenkét rend ruhát, szép királyi ruhákot, hazavitte nagy boldogan. Ahogy az apja elé állt, a részeg király ráförmedt: - Mér szökté meg a házamtó, te gézengúz? - Édesapám, ne veszekedjen, inkább örüljön, hoztam magának tizenkét öltöny szép királyi ruhát. A saját kezemvel varrtam. - Az jó. Egyet mingyár magamra veszek, a többit meg eladom. Bort veszek az árán, eliszom. Hej, elbúsult a kis királyfi, mi lesz ővele, ha elfogy a ruha ára! Magára vette a bocskort, a köntöst, pattintott, oszt mingyár az idősebb nővériné termett. Megijedt a sógora, ahogy meglátta. Éppen otthon vót, ebédelt, mer délre harangoztak. - Mi baj, sógorkám? - Hójjaj, az apám eladta a csizsmát. De az még semmi! A szabóságot is kitanultam a másik sógoromná, ruhákot vittem neki, de azokot is eladta. Csak iszik, mint a gödény. - Egyet se búsulj! A másik sógorodval elmenünk, kijelentjük az országodba, hogy a részeges semmirekellő apádot váltsák le, aki nem törőgyik az országával, és te legyél a király! A királygyerek sajnálta az apját, de belátta, hogy ennek meg kell lennyi. Másnap elmentek a másik sógoráho, elmondtak neki mindent. Az is beleegyezett mindenbe. - No, a mindenségit, menjünk! Ilyen részeges király, aki nem törőgyik a népivel, az országával, nem érdemli meg a trónt! De hogy a szavam el ne felejtsem, a két sógornak éppen lejárt a hét esztendő meg a hét nap, aggyig tartott a varázshatalom. Szép királyfiak lettek nappalra is. Vitték a kis királyfit, a népet meg összecsődítették. - Ide figyeljetek, emberek, váltsátok le a részeges, haszontalan, nemtörődöm embert! A fiút fogjuk a trónra ültetnyi. - Úgy legyen! Úgy legyen! - tapsolt a nép, éljenezték a kis királyfit. Megrestellte magát az öreg király. - Meghagytok még a palotámba? - Minek? Hogy igyon? Azt mondja neki a sas sógor: - Hallja-e, királyapám, gyöjjön el hozzánk, ihat nálónk annyit, amennyi csak belefér. - No, akkor elmenek, elmenek. Vitte a két királyfi magával. Az öreg király mindég azt hajtogatta: - Joj, de száraz a torkom, ihatnékom van! Jaj, de meginnám a bort! - Mingyár hazaérünk, apámuram. Haza is értek. Otthon nagy kacagva azt mondta a két sógor: - Nézze, itt van három nagy kád víz, ihat, amennyi jólesik. Menten megütötte a guta az öreg királyt, hogy így becsapták. Ha a guta meg nem ütte volna, a mesém is tovább tartott volna.     Nagy Zoltán -Nagy Ilona Az ikertündérek - Akadémia Kiadó Budapest - 1990
Értékelés
★★★★½
4 szavazat