Könyv címe
Magyar népmesék
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt egy király, és ennek három fia és három leánya. A király öreg volt már, fél lába a koporsó szélin. Egyszer, midőn közel volt halálához, így szól fiainak: No, fiaim! Leánytestvéreiteket annak adjátok, aki legelsőben kéri; a vadászerdőben pedig őrizkedjetek ama nagy jegenyefától, s ha elkéstek is valamikor éjszaka, ne menjetek alá hálni soha. Nem sokára meghalt az öreg király; királyságát a legkisebb fiára hagyta. Egyszer egy este, mikor vacsoránál mind együtt voltak, azt mondja valaki az ablakon: adjátok ide a legnagyobb leányt. A fiúk, hogy teljesítsék atyjuk rendeletét, odaadták mindjárt az ablakon által. Más este megint kérik a közbülső leányt, azt is odaadják. Harmadik este megint kérik a legkisebb leányt, azt is kidugták az ablakon; így hát a királyfiak csak magok maradtak.
Egyszer kimennek az erdőbe vadászni, s elesteledvén, ama jegenyefa alá találtak vetődni, melytől apjuk eltiltotta. Eszükbe jutott az apai mondás, de mégis akarták tudni, miért tiltotta el őket az alól. Amint lefeküdtek, mert igen el voltak fáradva, a legidősebb királyfi őrnek fennmaradt. A nagy tűz égett derekasan, ő fenn virrasztott; egyszer csak látja, hogy valami falja, eszi a tüzet. Job-ban nézi, hát látja, hogy egy háromfejű sárkány. Nekimegy kardjával, viaskodnak; de végre is meg-győzi a sárkányt, ás neki ott a fa alatt egy gödröt, belétemeti. Reggelre virradva fölkelt a két testvér, de ezek az éjszakai történetből semmit sem tudtak, bátyjuk sem szólt egy szóval se felőle.
Idő múltán megint kimentek vadászni az erdőbe, és megint az alá a fa alá akadtak éjjelre. Ek-kor már a középső fiú vigyázott, míg a többi aludt. Egyszer amint jár fel, s alá kivont karddal a fa alatt, látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, nézi jobban, hát látja, hogy egy hatfejű sárkány. Mindjárt belévág a kardjával, viaskodnak sokáig, végre is megölte a sárkányt a királyfi, szinte a fa alá temet-te. Reggel felkeltek a többi testvérek, de nem tudtak semmit, hogy mi történt az éjszaka.
Egyszer megint az alatt a fa alatt esteledtek el; akkor a legkisebb maradt vigyázónak. Amint járkál kivont karddal fel, s alá, egyszer látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, s csak azon veszi észre, hogy már mind felfalta. Nézi jobban, hát látja, hogy egy kilencfejű sárkány. Ő is mindjárt belévág a karddal, viaskodnak sokáig; utoljára is a királyfi legyőzte a sárkányt, s hasonlóképp eltemette a fa alá.
Most már azon gondolkodott, hol vegyen egy kis tüzet, s elindult az erdőben keresni, hogy merre találna. Egyszer lát egy kis tüzet pislogni; odamegyen, hát látja, hogy ott veszekedik az éj-szaka meg a hajnal. Ő is kérdi, hogy miért veszekednek. Azért, mond a hajnal, hogy én már fel aka-rok kelni, de ez az éjszaka nem hagy. Akkor a királyfi vágott a gatyamadzagából, megkötötte őket egy fához. Megyen hát, viszi a kis tüzet, de míg odaért volna vele hol bátyjai feküdtek, elaludt. Megint hol vegyen már tüzet. Megyen, mendegél az erdőben, egyszer látja, hogy egy helyen csak úgy bömböl a jó tűz. Odamegyen, hát látja, hogy három óriás fekszik a tűz körül. Ő is egyen átlép, azzal felvesz a tűzről jó darab üszköket, s amint lépne vissza, hát egy darab tűz az óriás hasára esett. Ez is megkapja hirtelen a királyfit, s mondja a másik óriásnak: nézzed már, hé! egy szúnyogot fogtam. Azt mondja a másik: ne bántsd, hé, a kiskirály az, hanem mit csináljunk vele? Azt mondja a harmadik: süssük meg, együk meg! Rimánkodott a királyfi, hogy ne bántsák, s egyik mondá az óriások közül: na, nem bántunk, ha megteszed, amit mondunk. A királyfi ígért fűt, fát, csak bocsás-sák el. Azt mondja neki a legnagyobb óriás: na, hallod-e, ennek, s ennek a királynak van három leánya, mi próbáltuk már sokszor elhozni, de nem lehetett, mivel van ott egy kis kakas, meg egy kiskutya, az mindjárt megérzi az idegen szagot, és hírt ad; hanem ha te azt a három kisasszonyt elhozod, vagy a kakast meg a kiskutyát megölöd, akkor mehetsz szabadon. Akkor azt mondja a királyfi: jó! Megteszem; hanem adjátok egy gombolyag spárgát, a végét itt hagyom, fogja meg valamelyitek; mikor aztán én ezt megrántom, akkor jöjjetek.
Ment hát, mendegélt a királyfi; egyszer már ott van a várnál, hanem egy víz volt előtte, ame-lyen semmiképp nem tudott átmenni. Megrántja a spárgát. Mindjárt ott termett egy óriás, egy fát általtett a vízen, és átment a királyfi. Bemegyen a várba; a kis kakas; meg a kis kutya nem hallották, mert a szél arról fújt, amerről a királyfi ment. Bemegyen hát legelőször is a legidősebb királykis-asszony hálószobájába; látja, hogy ott fekszik egy réznyoszolyán. Ő is lehúzta ujjáról az aranygyű-rűt, azzal a magáéra húzta. Megyen megint egy más szobába, látja, hogy ott fekszik a középső ki-rálykisasszony ezüsmyoszolyában. Annak is lehúzta aranygyűrűjét, azzal a magáéra tette. Bemegyen a harmadik szobába, hát látja, hogy ott fekszik egy aranynyoszolyában a legkisebb királykisasszony. Annak az ujjáról is lehúzta az aranygyűrűt, de igen szerelmessé is lett belé, mert igen szép volt, s gondolkodott mindjárt, hogy kellene azokat az óriásokat elveszíteni. Megrántja hát a spárgát, ott terem egy óriás, amint megyen befelé a házba, melynek ajtaja az ő nagyságához képest igen ala-csony volt, le kellett volna hajlania, s a fejét dugta be előbb; ekkor a királyfi hirtelen úgy elvágta, mintha ott se lett volna, testét egy szegletbe húzta. Megint megrántja a spárgát, jön a harmadik óriás, ez is, amint dugta befelé a fejét, hirtelen elvágta a királyfi; magát szögletbe vitte az elsőhöz. megrántja a spárgát harmadszor is; jön a harmadik óriás; ez is úgy járt, mint a többi.
Ekkor már mit csináljon? Eszébe jutott, hogy a hajnalt összekötötte az éjszakával, sietett hir-telen eloldta őket, és mindjárt megvirradt, ezután odament a nagy fa alá, hol bátyjai feküdtek, s felköltötte őket. Azt mondja a nagyobbik bátyja: ejnye, öcsém! Beh, hosszú volt az éjszaka. Azt mondja a kis királyfi: bizony hosszú, édes bátyám! Akkor megindultak, mentek mendegéltek, míg haza nem értek.
Egyszer mondja a kis királyfi a két bátyjának: menjünk házasodni, tudok én három szép ki-rálykisasszonyt. Mentek hát mendegéltek hetedhét ország ellen, még az Óperenciás tengeren is túl, egyszer megtalálták a várost, melyben a három királykisasszony lakott. Azt mondja a legkisebb fiú a két bátyjának: legyetek itt, bemegyek én, megkérem a három királykisasszonyt. Bátyjai ott ma-radtak, ő ment; már el is ért a városkapuhoz, melyben a király lakott, egyszer egy ember megállítja, kérdi tőle, hogy hová akar menni? Ő mond: a királyhoz; leányait akarom megkérni hármunk szá-mára. Nem szabad, monda amaz, míg itt van egy dob, erre rá nem üt, és azután ami kérdést adnak, ha reá meg nem felel, meg kell halni, — ha ezer lelke lesz is. Ő rá ütött; kérdeztek tőle valamit az óriásokról, akiket ő megölt, és szóról szóra megfelelt a kérdésekre, s azt is kivallotta, hogy ő ölte meg őket.
Ekkor azt mondja a király: válassz leányaim közül. Ő is mindjárt előhívá többi testvéreit, és elvették hárman a három királykisasszonyt, neki persze a legkisebb jutott; olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy Kisidától Nagyidáig folyt a sárga lé. A leányok apja, mivelhogy fia nem volt, legki-sebb vejének adta át a királyságot, de azt kívánta, hogy vele együtt lakjék. A kis királyfi egyszer menni akart az apjáról maradt országba, de úgy, hogy a feleségét is elviszi. A vén király mondá: ne vidd fiam, mert csak addig lesz a tied, míg a határról kiviszed, azontúl mindjárt elrabolják. De ő, mivel feleségének is nagy kedve volt menni, elindult vagy negyven lovas katona kíséretében. Egy-szer, mikor átlépnek a határon, hirtelen úgy elragadják a királynét a kocsiból, mintha ott se lett vol-na. Ekkor; hazamegyen a kis királyfi, s mondja apjókának: bizony elrabolták az én feleségemet, amint megmondta az én felséges királyatyám, hanem nem nyugszom addig, míg föl nem keresem; s kérdi a vén királytól: vajon miféle országba vihették leányát. Csak a Fehérországot kérdezd, ha ott meg nem találod, úgy sohase látod többé.
Ő is hát útnak indult, ment heted hét ország ellen, egyszer talál egy várat; belé megyen, hát látja, hogy ott van a legnagyobb nénje, kérdi tőle: hát itt lakik? Itt bizony, monda a nénje, az én uram egy négyfejű sárkány, azzal vesződöm. Egyszer lép be hozzájuk a sárkány, s így szól: Isten hozott, sógor; mi járatban vagy? Én bizony Fehérországot keresem, nem tudna-e sógor eligazítani, merre van? Bizony nem én, mondá a sárkány, ha csak állataim közül valamelyik nem tud felőle. Akkor összehívta állatait, de egy sem hallotta még csak hírét sem Fehérországnak.
Megindul ismét a királyfi; megyen, mendegél heted hét ország ellen; egyszer talál egy várat; belé megyen, és ott leli középső nénjét, kinek az ura nyolcfejű sárkány volt. Kérdi a sárkány: mi járatban volna? Bizony sógor, mondá a királyfi, én Fehérországot keresném, ha megtalálnám, nem tud-e róla valamit? Bizony nem én, mondá amaz, ha csak állataim közül nem tud valamelyik felőle. Mindjárt összehívatja állatait, kérdi tőlük: nem tudnak-e Fehérországot, hogy merre van? De mind azt mondta, hogy még hírét sem hallották.
Ekkor megint útnak indult nagy búsan a királyfi; ment, mendegélt heted hét ország ellen. Egyszer megint talál egy várat; belé megyen, hát látja, hogy ott sír a legkisebb húga egy nagy könyvből olvasva, kinek az ura tizenkétfejű sárkány volt. Mi járatban van: kérdi a sárkány; bizony, sógor, mondá a királyfi, én Feherországot keresem, nem hallott-e, nem tud-e róla valamit, hogy merre van? Bizony nem én, mondá amaz, ha csak állataim valamelyike nem tud róla valamit. Ösz-szehívja hát állatait, s kérdi tőlük: nem hallották-e hírét valaha Fehérországnak; de mind azt mondja, hogy soha nem hallották. Egyszer már mikor a többi állat mind széjjeloszlott, sántikál egy sánta far-kas. Kérdi tőle a sárkány: nem hallottad-e hírét Fehérországnak? Dehogy nem, felfelé a farkas, lábam is ott törték el, mikor egy juhot akartam ellopni. No, hát, mondá neki a sárkány, vezesd ezt a királyfit el oda, majd kapsz egy néhány juhot. Bizony nem megyek én belé, mond a farkas, három nyáj juhért sem, hanem mégis a határig elkísérem. Akkor mindjárt kapott a farkas egy juhot; a ki-rályfi is jóllakott s azzal mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen. Egyszer egy dombtetőre vezeti a farkas a királyfit, es azt mondja neki: Na, amott van Fehérország, eredj; én mar visszamegyek.
Ment a királyfi, mendegélt; egyszer odaér egy nagy város végére egy kis forráshoz, leül pi-henni. Annak a forrásnak olyan tulajdonsága volt, hogy aki abból ivott, mindjárt megfrissült. Egy-szer, amint ott van, látja; hogy jön az ő felesége egy kisaranyos korsóval vízért. Mindjárt megis-merték egymást, összeölelkeztek, csókolóztak. Na, édes feleségem, monda a királyfi, én te érted jöttem, hogy szabadíthatnálak meg? Bizony, nem tudom én hirtelen, mond a felesége, mert ennek a fehér vitéznek, aki engem tőled ellopott, kinél vagyok most is, olyan lova van egy, hogy úgy megyen, mint a gondolat, és ha én szökve mennek el veled, bizonyosan utolérne rajta, mindkettő-töknek halál volna fején. Hanem azt mondom én te neked: menj el te, itt s itt van egy vénasszony, annak van három lova, a maga tulajdon lányai, állj be annál kocsisnak, ne kérj egyéb fizetést, hanem van ott egy kiscsikó, azt, meg a padon egy tyúkganajos nyereg, egy kantár, ha az a csikó azon megnő, azon elvihetsz, máskülönben nem, mert ennek a fehér vitéznek a lova is onnan való, ezért tud oly sebesen menni.
Ment hát a királyfi, mendegélt, ahol a vénasszony lakott. Egyszer megtalál egy kis halat a szá-razon. Lökj be engem a tóba, te királyfi, mond a kis hal, jótét helyébe jót várj. És ő belökte a kis halat a vízbe; ekkor a kishal odaad neki egy kis sípot, és azt mondja: na, ha valami bajod lesz, fújd meg ezt a kis sípot, ott leszek segítségedre. Ő eltette a kis sípot a tarisznyájába, és ment, mendegélt. Egyszer megint talál egy hangyát, amely egy léggyel veszekedett. Védj meg engem te királyfi, mond neki a hangya, jótét helyébe jót várj. Megmentette a hangyát, s ez adott neki egy kis sípot, hogy ha valami baja lesz, fújja meg, s ő ott lesz segítségére. Ezt is eltette tarisznyájába. Megyen megint, mendegélt a királyfi, egyszer talál egy sánta rókát. Ugyan te királyfi, mond a róka, hozz egy kis ezerjófüvet a lábamra, s kösd be, jótét helyébe jót várj. Hozott neki füvet a királyfi, bekötötte a lábat, ez is adott egy kis sípot, hogy mikor baja lesz, fújja meg, ott lesz segítségére. Tarisznyájába tevén a sípot, ment, mendegélt királyfi, egyszer megtalálja a vénasszonyt, kihez küldte szolgálni a felesége. Bemegyen, köszön: Jó estét, öreganyám! Isten hozott fiam! Monda a vén banya, mi já-ratban vagy? Én bizony szolgálatot keresnék; úgy hallottam, hogy öreganyámnak szüksége volna kocsisra. Bizony volna nekem, mond a vénasszony, hanem kiállod-e a szolgálatot? Mert már kilencvenkilenc emberfej van odakinn a karóba húzva; tied lesz a századik, ha ki nem állod. Na, beállott a királyfi kocsisnak egy esztendőre, de akkor meg három napból állott egy esztendő. Este mindjárt a vénasszony jól tartotta álomlevessel, aztán kiküldte a lovakat tőle. .A királyfi is, mivel-hogy fáradt volt, lefeküdt, édesen elaludt. Egyszer fölébred, hát látja, hogy virrad, de lovai sehol sincsenek. Mit tegyen? Eszébe jut a kis síp, melyet a hal adott; megfújja, hát mindjárt ott terem a kis hal. Na, mi bajod van? Kérdé a hal! Hát bizony a lovam veszett el. Na, ne búsulj semmit, jer velem. Mentek hát, mendegéltek, vezette a hal a királyfit egy tóhoz. A tó szélen úszott három aranyhal. Azt mondja a kis hal: na, az a te lovad, hanem csapd hozzá kantárt, aztán ülj fel rá. Ő is hozzávágta a kantárt, felült rá, hazament. Itthon vagy fiam? Mond neki a vénasszony. Itthon bizony öreganyám. Akkor kiment a vénasszony az istállóba, elővette a vasvillát, jól meghányta lovait; beste lélek kurvanyátok, mondá nekik, tán szerelmesek vagytok kocsisotokba. Jaj, anyám, többet tud az, mint kend, mondának lovai. Más estve megint ki küldte a fiútól a lovakat, s ekkor már béklyóba tette a királyfi, s lefeküdt. Reggel fölébredt, hát nincs sehol a lova. Keresi mindenfelé, nem leli; egyszer eszébe jut a kis síp, melyet a hangya adott, kiveszi a tarisznyájából, megfújja; mindjárt ott terem a kis hangya, s kérdi: na, mi bajod van? A lovam veszett el az éjszaka megint és nem találom sehol sem: Na, megállj! Megyünk egy partoldalra, találunk ott egy hangyafészket, abból ki fog jőni három veres hangya, csapd a fejéhez a kantárt, az a te lovad. Mentek, hat megtalálták a hangyatú-rást, kijött belőle három veres hangya; ő is csak a fejéhez vágta a kantárt, mindjárt lóvá válott, és haza ment rajtok. Megint mondja a vénasszony: itthon vagy fiam? Itthon biz, öreganyám! Akkor megint kimegy az istállóba, a lovakat jól elhányja, hogy csak úgy tudnak elbújni. Jaj, anyám, mon-dák azok, többet tud az, mint kend. Más estve megint jól tartja álomlevessel a királyfit, kiküldi tőle a lovakat, de előbb megmondá nekik, hogy hazamenjenek, majd elbújtatja őket. Kiviszi a fiú a lo-vakat, lefekszik, elalszik. Reggel fölkél, hát nincs a ló sehol sem. Keresi mindenfelé, nem leli; eszébe jut a kis síp, melyet a róka adott, megfújja, s mindjárt ott terem a róka. Mi bajod, édes királyfim? Jaj, hé! Mond azt, a lovam sehol sem lelem. Akkor mond a róka: az igaz, hogy most szoros helyen van, tojásnak válott mind a három, otthon a vénasszony fon egy széken, az alatt van egy kosárban; hanem van a vén banyának egy aranykakasa meg egy arany tyúkja a kakasülőn; én fel fogok menni a padra, azokat fojtogatom, míg a vénasszony felszalad, te addig menj be a szobába, csapd a tojás fejéhez a kantárt, mindjárt lóvá válik. Mentek, mendegéltek, egyszer elérték a vénasszony házát; a róka felment a ház padjára es ugyan fojtogatta a tyúkot meg a kakast. A vénasszony is felszalad hirtelen a padra: hess, te róka, kutyák egyék a véredet; ez alatt a királyfi bement a házba, a tojáshoz vágta a kantárt, mindjárt megvolt a lova, bevezette az istállóba. Megyen le a vénasszony, nézi a tojást, hát csak a hűlt helyét leli. Megcsóválta fejét. Másnap behívta a fiút, és mondta neki: na fiam, kitöltötted az esztendőt becsületesen, hanem már most mit kívánsz? Nem kívánok én egyebet, hanem csak azt a gyenge csikót, melyet tegnap ellett az egyik ló, meg a padon van egy tyúkganajos nyereg, és egy kantár. Ejh, mond a vénasszony, mit érsz azzal! Inkább adok annyi pénzt, amennyit kívánsz. Nem, csak az kell nekem, mond a fiú. Utoljára is a vénasszony kénytelen volt odaadni. Fölvette hát a csikót határa a királyfi, mert még menni sem bírt, aztán a nyerget, kantárt, azzal ment, mendegélt. Egyszer egy helyen elestveledik, azt mondja neki a csikó: eressz haza édes gazdám, szopni, holnap reggel visszajövök. Ekkor a csikó haza ment szopni, ő lefeküdt; reggel a csikó mikor visszajött, megrúgta talpát s monda: no, édes gazdám, menjünk. Mentek, mendegeltek, egyszer megint etestveledtek; azt mondja a kis csikó: édes gazdám, eressz haza meg egyszer szopni, holnap visszajövök. Ő hazaeresztette a kis csikót, maga lefeküdt. Reggel megrúgja a királyfi talpát a kis csikó, s mondja: no, menjünk. Ekkor megint venné határa a kiscsikót a királyfi, hanem az így szólott: na, édes gazdám, eddig te hoztál engem, már most én viszlek téged. Azzal megnyergelé a királyfi, ráült, mentek mint a szél, míg elértek a kúthoz melynél találkozott elsőben feleségével a királyfi. Itt megitatta kis lovát, maga is ivott a királyfi, s ezalatt megint oda ment a felesége vízért az aranyos korsóval. Ekkor: no, feleségem, itt a ló, amelyért szolgáltam, hanem ülj fel rá, én is felülök, aztán menjünk. Mikor felültek, azt kérdi a ló: hogy menjek, mint a szél, vagy mint a gondolat? Amint akarod, mondá a királyfi. Mentek hát; egyszer otthon a fehér vitéz lova rúg, vág; kimegyen a fehér vitéz; mi bajod? Kutyák, ebek nyalják fel a véredet. Viszik a szépasszonyt, mond amaz, egy csikólovon. Akkor mindjárt felugrott a fehér vitéz lovára, mentek minta gondolat; már majd utolér-ték a királyfiékat, s mondá lovának a fehér vitéz: nyeríts csak annak a lónak, hogy várjon meg. Nyerít a ló, de a csikó azt nyeríti vissza: megvárlak, ha magad jössz. Akkor a ló is felhányta a farát; neki iramodott; úgy levetette a fehér vitézt, hogy mindjárt széjjelmállott; a kis csikó pedig megvárta. A királyfi a fehér vitéz lovára ült, felesége, a csikón maradt, s úgy mentek haza. Annak örömére, hogy megtálalta és hazavitte feleségét a királyfi, nagy lakomát csapott; már ekkor az öreg király is meghalt, ő maga maradt feleségével a királyságban, s most is élnek, ha meg nem haltak.