• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

A hajnalkötöző királyfi

Részletek

Látogatás
19368
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Erdélyi János
Könyv címe
Magyar népmesék
Kiadó
Heckenast Gusztáv
Kiadás helye
Pest
Kiadás éve
1855
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt egy király, és ennek három fia és három leánya. A király öreg volt már, fél lába a koporsó szélin. Egyszer, midőn közel volt halálához, így szól fiainak: No, fiaim! Leánytestvéreiteket annak adjátok, aki legelsőben kéri; a vadászerdőben pedig őrizkedjetek ama nagy jegenyefától, s ha elkéstek is valamikor éjszaka, ne menjetek alá hálni soha. Nem sokára meghalt az öreg király; királyságát a legkisebb fiára hagyta. Egyszer egy este, mikor vacsoránál mind együtt voltak, azt mondja valaki az ablakon: adjátok ide a legnagyobb leányt. A fiúk, hogy teljesítsék atyjuk rendeletét, odaadták mindjárt az ablakon által. Más este megint kérik a közbülső leányt, azt is odaadják. Harmadik este megint kérik a legkisebb leányt, azt is kidugták az ablakon; így hát a királyfiak csak magok maradtak. Egyszer kimennek az erdőbe vadászni, s elesteledvén, ama jegenyefa alá találtak vetődni, melytől apjuk eltiltotta. Eszükbe jutott az apai mondás, de mégis akarták tudni, miért tiltotta el őket az alól. Amint lefeküdtek, mert igen el voltak fáradva, a legidősebb királyfi őrnek fennmaradt. A nagy tűz égett derekasan, ő fenn virrasztott; egyszer csak látja, hogy valami falja, eszi a tüzet. Job-ban nézi, hát látja, hogy egy háromfejű sárkány. Nekimegy kardjával, viaskodnak; de végre is meg-győzi a sárkányt, ás neki ott a fa alatt egy gödröt, belétemeti. Reggelre virradva fölkelt a két testvér, de ezek az éjszakai történetből semmit sem tudtak, bátyjuk sem szólt egy szóval se felőle. Idő múltán megint kimentek vadászni az erdőbe, és megint az alá a fa alá akadtak éjjelre. Ek-kor már a középső fiú vigyázott, míg a többi aludt. Egyszer amint jár fel, s alá kivont karddal a fa alatt, látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, nézi jobban, hát látja, hogy egy hatfejű sárkány. Mindjárt belévág a kardjával, viaskodnak sokáig, végre is megölte a sárkányt a királyfi, szinte a fa alá temet-te. Reggel felkeltek a többi testvérek, de nem tudtak semmit, hogy mi történt az éjszaka. Egyszer megint az alatt a fa alatt esteledtek el; akkor a legkisebb maradt vigyázónak. Amint járkál kivont karddal fel, s alá, egyszer látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, s csak azon veszi észre, hogy már mind felfalta. Nézi jobban, hát látja, hogy egy kilencfejű sárkány. Ő is mindjárt belévág a karddal, viaskodnak sokáig; utoljára is a királyfi legyőzte a sárkányt, s hasonlóképp eltemette a fa alá. Most már azon gondolkodott, hol vegyen egy kis tüzet, s elindult az erdőben keresni, hogy merre találna. Egyszer lát egy kis tüzet pislogni; odamegyen, hát látja, hogy ott veszekedik az éj-szaka meg a hajnal. Ő is kérdi, hogy miért veszekednek. Azért, mond a hajnal, hogy én már fel aka-rok kelni, de ez az éjszaka nem hagy. Akkor a királyfi vágott a gatyamadzagából, megkötötte őket egy fához. Megyen hát, viszi a kis tüzet, de míg odaért volna vele hol bátyjai feküdtek, elaludt. Megint hol vegyen már tüzet. Megyen, mendegél az erdőben, egyszer látja, hogy egy helyen csak úgy bömböl a jó tűz. Odamegyen, hát látja, hogy három óriás fekszik a tűz körül. Ő is egyen átlép, azzal felvesz a tűzről jó darab üszköket, s amint lépne vissza, hát egy darab tűz az óriás hasára esett. Ez is megkapja hirtelen a királyfit, s mondja a másik óriásnak: nézzed már, hé! egy szúnyogot fogtam. Azt mondja a másik: ne bántsd, hé, a kiskirály az, hanem mit csináljunk vele? Azt mondja a harmadik: süssük meg, együk meg! Rimánkodott a királyfi, hogy ne bántsák, s egyik mondá az óriások közül: na, nem bántunk, ha megteszed, amit mondunk. A királyfi ígért fűt, fát, csak bocsás-sák el. Azt mondja neki a legnagyobb óriás: na, hallod-e, ennek, s ennek a királynak van három leánya, mi próbáltuk már sokszor elhozni, de nem lehetett, mivel van ott egy kis kakas, meg egy kiskutya, az mindjárt megérzi az idegen szagot, és hírt ad; hanem ha te azt a három kisasszonyt elhozod, vagy a kakast meg a kiskutyát megölöd, akkor mehetsz szabadon. Akkor azt mondja a királyfi: jó! Megteszem; hanem adjátok egy gombolyag spárgát, a végét itt hagyom, fogja meg valamelyitek; mikor aztán én ezt megrántom, akkor jöjjetek. Ment hát, mendegélt a királyfi; egyszer már ott van a várnál, hanem egy víz volt előtte, ame-lyen semmiképp nem tudott átmenni. Megrántja a spárgát. Mindjárt ott termett egy óriás, egy fát általtett a vízen, és átment a királyfi. Bemegyen a várba; a kis kakas; meg a kis kutya nem hallották, mert a szél arról fújt, amerről a királyfi ment. Bemegyen hát legelőször is a legidősebb királykis-asszony hálószobájába; látja, hogy ott fekszik egy réznyoszolyán. Ő is lehúzta ujjáról az aranygyű-rűt, azzal a magáéra húzta. Megyen megint egy más szobába, látja, hogy ott fekszik a középső ki-rálykisasszony ezüsmyoszolyában. Annak is lehúzta aranygyűrűjét, azzal a magáéra tette. Bemegyen a harmadik szobába, hát látja, hogy ott fekszik egy aranynyoszolyában a legkisebb királykisasszony. Annak az ujjáról is lehúzta az aranygyűrűt, de igen szerelmessé is lett belé, mert igen szép volt, s gondolkodott mindjárt, hogy kellene azokat az óriásokat elveszíteni. Megrántja hát a spárgát, ott terem egy óriás, amint megyen befelé a házba, melynek ajtaja az ő nagyságához képest igen ala-csony volt, le kellett volna hajlania, s a fejét dugta be előbb; ekkor a királyfi hirtelen úgy elvágta, mintha ott se lett volna, testét egy szegletbe húzta. Megint megrántja a spárgát, jön a harmadik óriás, ez is, amint dugta befelé a fejét, hirtelen elvágta a királyfi; magát szögletbe vitte az elsőhöz. megrántja a spárgát harmadszor is; jön a harmadik óriás; ez is úgy járt, mint a többi. Ekkor már mit csináljon? Eszébe jutott, hogy a hajnalt összekötötte az éjszakával, sietett hir-telen eloldta őket, és mindjárt megvirradt, ezután odament a nagy fa alá, hol bátyjai feküdtek, s felköltötte őket. Azt mondja a nagyobbik bátyja: ejnye, öcsém! Beh, hosszú volt az éjszaka. Azt mondja a kis királyfi: bizony hosszú, édes bátyám! Akkor megindultak, mentek mendegéltek, míg haza nem értek. Egyszer mondja a kis királyfi a két bátyjának: menjünk házasodni, tudok én három szép ki-rálykisasszonyt. Mentek hát mendegéltek hetedhét ország ellen, még az Óperenciás tengeren is túl, egyszer megtalálták a várost, melyben a három királykisasszony lakott. Azt mondja a legkisebb fiú a két bátyjának: legyetek itt, bemegyek én, megkérem a három királykisasszonyt. Bátyjai ott ma-radtak, ő ment; már el is ért a városkapuhoz, melyben a király lakott, egyszer egy ember megállítja, kérdi tőle, hogy hová akar menni? Ő mond: a királyhoz; leányait akarom megkérni hármunk szá-mára. Nem szabad, monda amaz, míg itt van egy dob, erre rá nem üt, és azután ami kérdést adnak, ha reá meg nem felel, meg kell halni, — ha ezer lelke lesz is. Ő rá ütött; kérdeztek tőle valamit az óriásokról, akiket ő megölt, és szóról szóra megfelelt a kérdésekre, s azt is kivallotta, hogy ő ölte meg őket. Ekkor azt mondja a király: válassz leányaim közül. Ő is mindjárt előhívá többi testvéreit, és elvették hárman a három királykisasszonyt, neki persze a legkisebb jutott; olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy Kisidától Nagyidáig folyt a sárga lé. A leányok apja, mivelhogy fia nem volt, legki-sebb vejének adta át a királyságot, de azt kívánta, hogy vele együtt lakjék. A kis királyfi egyszer menni akart az apjáról maradt országba, de úgy, hogy a feleségét is elviszi. A vén király mondá: ne vidd fiam, mert csak addig lesz a tied, míg a határról kiviszed, azontúl mindjárt elrabolják. De ő, mivel feleségének is nagy kedve volt menni, elindult vagy negyven lovas katona kíséretében. Egy-szer, mikor átlépnek a határon, hirtelen úgy elragadják a királynét a kocsiból, mintha ott se lett vol-na. Ekkor; hazamegyen a kis királyfi, s mondja apjókának: bizony elrabolták az én feleségemet, amint megmondta az én felséges királyatyám, hanem nem nyugszom addig, míg föl nem keresem; s kérdi a vén királytól: vajon miféle országba vihették leányát. Csak a Fehérországot kérdezd, ha ott meg nem találod, úgy sohase látod többé. Ő is hát útnak indult, ment heted hét ország ellen, egyszer talál egy várat; belé megyen, hát látja, hogy ott van a legnagyobb nénje, kérdi tőle: hát itt lakik? Itt bizony, monda a nénje, az én uram egy négyfejű sárkány, azzal vesződöm. Egyszer lép be hozzájuk a sárkány, s így szól: Isten hozott, sógor; mi járatban vagy? Én bizony Fehérországot keresem, nem tudna-e sógor eligazítani, merre van? Bizony nem én, mondá a sárkány, ha csak állataim közül valamelyik nem tud felőle. Akkor összehívta állatait, de egy sem hallotta még csak hírét sem Fehérországnak. Megindul ismét a királyfi; megyen, mendegél heted hét ország ellen; egyszer talál egy várat; belé megyen, és ott leli középső nénjét, kinek az ura nyolcfejű sárkány volt. Kérdi a sárkány: mi járatban volna? Bizony sógor, mondá a királyfi, én Fehérországot keresném, ha megtalálnám, nem tud-e róla valamit? Bizony nem én, mondá amaz, ha csak állataim közül nem tud valamelyik felőle. Mindjárt összehívatja állatait, kérdi tőlük: nem tudnak-e Fehérországot, hogy merre van? De mind azt mondta, hogy még hírét sem hallották. Ekkor megint útnak indult nagy búsan a királyfi; ment, mendegélt heted hét ország ellen. Egyszer megint talál egy várat; belé megyen, hát látja, hogy ott sír a legkisebb húga egy nagy könyvből olvasva, kinek az ura tizenkétfejű sárkány volt. Mi járatban van: kérdi a sárkány; bizony, sógor, mondá a királyfi, én Feherországot keresem, nem hallott-e, nem tud-e róla valamit, hogy merre van? Bizony nem én, mondá amaz, ha csak állataim valamelyike nem tud róla valamit. Ösz-szehívja hát állatait, s kérdi tőlük: nem hallották-e hírét valaha Fehérországnak; de mind azt mondja, hogy soha nem hallották. Egyszer már mikor a többi állat mind széjjeloszlott, sántikál egy sánta far-kas. Kérdi tőle a sárkány: nem hallottad-e hírét Fehérországnak? Dehogy nem, felfelé a farkas, lábam is ott törték el, mikor egy juhot akartam ellopni. No, hát, mondá neki a sárkány, vezesd ezt a királyfit el oda, majd kapsz egy néhány juhot. Bizony nem megyek én belé, mond a farkas, három nyáj juhért sem, hanem mégis a határig elkísérem. Akkor mindjárt kapott a farkas egy juhot; a ki-rályfi is jóllakott s azzal mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen. Egyszer egy dombtetőre vezeti a farkas a királyfit, es azt mondja neki: Na, amott van Fehérország, eredj; én mar visszamegyek. Ment a királyfi, mendegélt; egyszer odaér egy nagy város végére egy kis forráshoz, leül pi-henni. Annak a forrásnak olyan tulajdonsága volt, hogy aki abból ivott, mindjárt megfrissült. Egy-szer, amint ott van, látja; hogy jön az ő felesége egy kisaranyos korsóval vízért. Mindjárt megis-merték egymást, összeölelkeztek, csókolóztak. Na, édes feleségem, monda a királyfi, én te érted jöttem, hogy szabadíthatnálak meg? Bizony, nem tudom én hirtelen, mond a felesége, mert ennek a fehér vitéznek, aki engem tőled ellopott, kinél vagyok most is, olyan lova van egy, hogy úgy megyen, mint a gondolat, és ha én szökve mennek el veled, bizonyosan utolérne rajta, mindkettő-töknek halál volna fején. Hanem azt mondom én te neked: menj el te, itt s itt van egy vénasszony, annak van három lova, a maga tulajdon lányai, állj be annál kocsisnak, ne kérj egyéb fizetést, hanem van ott egy kiscsikó, azt, meg a padon egy tyúkganajos nyereg, egy kantár, ha az a csikó azon megnő, azon elvihetsz, máskülönben nem, mert ennek a fehér vitéznek a lova is onnan való, ezért tud oly sebesen menni. Ment hát a királyfi, mendegélt, ahol a vénasszony lakott. Egyszer megtalál egy kis halat a szá-razon. Lökj be engem a tóba, te királyfi, mond a kis hal, jótét helyébe jót várj. És ő belökte a kis halat a vízbe; ekkor a kishal odaad neki egy kis sípot, és azt mondja: na, ha valami bajod lesz, fújd meg ezt a kis sípot, ott leszek segítségedre. Ő eltette a kis sípot a tarisznyájába, és ment, mendegélt. Egyszer megint talál egy hangyát, amely egy léggyel veszekedett. Védj meg engem te királyfi, mond neki a hangya, jótét helyébe jót várj. Megmentette a hangyát, s ez adott neki egy kis sípot, hogy ha valami baja lesz, fújja meg, s ő ott lesz segítségére. Ezt is eltette tarisznyájába. Megyen megint, mendegélt a királyfi, egyszer talál egy sánta rókát. Ugyan te királyfi, mond a róka, hozz egy kis ezerjófüvet a lábamra, s kösd be, jótét helyébe jót várj. Hozott neki füvet a királyfi, bekötötte a lábat, ez is adott egy kis sípot, hogy mikor baja lesz, fújja meg, ott lesz segítségére. Tarisznyájába tevén a sípot, ment, mendegélt királyfi, egyszer megtalálja a vénasszonyt, kihez küldte szolgálni a felesége. Bemegyen, köszön: Jó estét, öreganyám! Isten hozott fiam! Monda a vén banya, mi já-ratban vagy? Én bizony szolgálatot keresnék; úgy hallottam, hogy öreganyámnak szüksége volna kocsisra. Bizony volna nekem, mond a vénasszony, hanem kiállod-e a szolgálatot? Mert már kilencvenkilenc emberfej van odakinn a karóba húzva; tied lesz a századik, ha ki nem állod. Na, beállott a királyfi kocsisnak egy esztendőre, de akkor meg három napból állott egy esztendő. Este mindjárt a vénasszony jól tartotta álomlevessel, aztán kiküldte a lovakat tőle. .A királyfi is, mivel-hogy fáradt volt, lefeküdt, édesen elaludt. Egyszer fölébred, hát látja, hogy virrad, de lovai sehol sincsenek. Mit tegyen? Eszébe jut a kis síp, melyet a hal adott; megfújja, hát mindjárt ott terem a kis hal. Na, mi bajod van? Kérdé a hal! Hát bizony a lovam veszett el. Na, ne búsulj semmit, jer velem. Mentek hát, mendegéltek, vezette a hal a királyfit egy tóhoz. A tó szélen úszott három aranyhal. Azt mondja a kis hal: na, az a te lovad, hanem csapd hozzá kantárt, aztán ülj fel rá. Ő is hozzávágta a kantárt, felült rá, hazament. Itthon vagy fiam? Mond neki a vénasszony. Itthon bizony öreganyám. Akkor kiment a vénasszony az istállóba, elővette a vasvillát, jól meghányta lovait; beste lélek kurvanyátok, mondá nekik, tán szerelmesek vagytok kocsisotokba. Jaj, anyám, többet tud az, mint kend, mondának lovai. Más estve megint ki küldte a fiútól a lovakat, s ekkor már béklyóba tette a királyfi, s lefeküdt. Reggel fölébredt, hát nincs sehol a lova. Keresi mindenfelé, nem leli; egyszer eszébe jut a kis síp, melyet a hangya adott, kiveszi a tarisznyájából, megfújja; mindjárt ott terem a kis hangya, s kérdi: na, mi bajod van? A lovam veszett el az éjszaka megint és nem találom sehol sem: Na, megállj! Megyünk egy partoldalra, találunk ott egy hangyafészket, abból ki fog jőni három veres hangya, csapd a fejéhez a kantárt, az a te lovad. Mentek, hat megtalálták a hangyatú-rást, kijött belőle három veres hangya; ő is csak a fejéhez vágta a kantárt, mindjárt lóvá válott, és haza ment rajtok. Megint mondja a vénasszony: itthon vagy fiam? Itthon biz, öreganyám! Akkor megint kimegy az istállóba, a lovakat jól elhányja, hogy csak úgy tudnak elbújni. Jaj, anyám, mon-dák azok, többet tud az, mint kend. Más estve megint jól tartja álomlevessel a királyfit, kiküldi tőle a lovakat, de előbb megmondá nekik, hogy hazamenjenek, majd elbújtatja őket. Kiviszi a fiú a lo-vakat, lefekszik, elalszik. Reggel fölkél, hát nincs a ló sehol sem. Keresi mindenfelé, nem leli; eszébe jut a kis síp, melyet a róka adott, megfújja, s mindjárt ott terem a róka. Mi bajod, édes királyfim? Jaj, hé! Mond azt, a lovam sehol sem lelem. Akkor mond a róka: az igaz, hogy most szoros helyen van, tojásnak válott mind a három, otthon a vénasszony fon egy széken, az alatt van egy kosárban; hanem van a vén banyának egy aranykakasa meg egy arany tyúkja a kakasülőn; én fel fogok menni a padra, azokat fojtogatom, míg a vénasszony felszalad, te addig menj be a szobába, csapd a tojás fejéhez a kantárt, mindjárt lóvá válik. Mentek, mendegéltek, egyszer elérték a vénasszony házát; a róka felment a ház padjára es ugyan fojtogatta a tyúkot meg a kakast. A vénasszony is felszalad hirtelen a padra: hess, te róka, kutyák egyék a véredet; ez alatt a királyfi bement a házba, a tojáshoz vágta a kantárt, mindjárt megvolt a lova, bevezette az istállóba. Megyen le a vénasszony, nézi a tojást, hát csak a hűlt helyét leli. Megcsóválta fejét. Másnap behívta a fiút, és mondta neki: na fiam, kitöltötted az esztendőt becsületesen, hanem már most mit kívánsz? Nem kívánok én egyebet, hanem csak azt a gyenge csikót, melyet tegnap ellett az egyik ló, meg a padon van egy tyúkganajos nyereg, és egy kantár. Ejh, mond a vénasszony, mit érsz azzal! Inkább adok annyi pénzt, amennyit kívánsz. Nem, csak az kell nekem, mond a fiú. Utoljára is a vénasszony kénytelen volt odaadni. Fölvette hát a csikót határa a királyfi, mert még menni sem bírt, aztán a nyerget, kantárt, azzal ment, mendegélt. Egyszer egy helyen elestveledik, azt mondja neki a csikó: eressz haza édes gazdám, szopni, holnap reggel visszajövök. Ekkor a csikó haza ment szopni, ő lefeküdt; reggel a csikó mikor visszajött, megrúgta talpát s monda: no, édes gazdám, menjünk. Mentek, mendegeltek, egyszer megint etestveledtek; azt mondja a kis csikó: édes gazdám, eressz haza meg egyszer szopni, holnap visszajövök. Ő hazaeresztette a kis csikót, maga lefeküdt. Reggel megrúgja a királyfi talpát a kis csikó, s mondja: no, menjünk. Ekkor megint venné határa a kiscsikót a királyfi, hanem az így szólott: na, édes gazdám, eddig te hoztál engem, már most én viszlek téged. Azzal megnyergelé a királyfi, ráült, mentek mint a szél, míg elértek a kúthoz melynél találkozott elsőben feleségével a királyfi. Itt megitatta kis lovát, maga is ivott a királyfi, s ezalatt megint oda ment a felesége vízért az aranyos korsóval. Ekkor: no, feleségem, itt a ló, amelyért szolgáltam, hanem ülj fel rá, én is felülök, aztán menjünk. Mikor felültek, azt kérdi a ló: hogy menjek, mint a szél, vagy mint a gondolat? Amint akarod, mondá a királyfi. Mentek hát; egyszer otthon a fehér vitéz lova rúg, vág; kimegyen a fehér vitéz; mi bajod? Kutyák, ebek nyalják fel a véredet. Viszik a szépasszonyt, mond amaz, egy csikólovon. Akkor mindjárt felugrott a fehér vitéz lovára, mentek minta gondolat; már majd utolér-ték a királyfiékat, s mondá lovának a fehér vitéz: nyeríts csak annak a lónak, hogy várjon meg. Nyerít a ló, de a csikó azt nyeríti vissza: megvárlak, ha magad jössz. Akkor a ló is felhányta a farát; neki iramodott; úgy levetette a fehér vitézt, hogy mindjárt széjjelmállott; a kis csikó pedig megvárta. A királyfi a fehér vitéz lovára ült, felesége, a csikón maradt, s úgy mentek haza. Annak örömére, hogy megtálalta és hazavitte feleségét a királyfi, nagy lakomát csapott; már ekkor az öreg király is meghalt, ő maga maradt feleségével a királyságban, s most is élnek, ha meg nem haltak.  
Értékelés
★★★½
38 szavazat